Starity

Klippremier: Sharon den Adel – My Indigo

2017. november 19. 12:12   |   Szerző: TarjaNightwish

Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A napokban derült ki, miszerint a Within Temptation énekesnője szólóban is kíván tevékenykedni.

hirdetés

Mint ismeretes, Sharon den Adel a közelmúltban hozta nyilvánosságra, hogy a Within Temptation mellett az elkövetkezendőkben szólóban is tevékenykedik majd. Első önálló dalát My Indigo címen ismerhettük meg, és mint azt egy interjú során elmondta, első lemeze is erre a névre hallgat majd. A holland dalospacsirta elmondása szerint saját - és a zenekarral készített új lemeze is egyaránt - a jövő évben fog debütálni, így hosszas várakozás után a WT-fanok is fellélegezhetnek.

Sharon egyébként korábban azt is elmondta, hogy tervben van egy kisfilm leforgatása is a My Indigóhoz, melynek képkockáiból nap, mint nap újabb részleteket tekinthettünk meg a projekt hivatalos Instagram-oldalán. A várva-várt kisfilmre viszont nem kellett sokat várniuk  a tűkön ülő rajongóknak, úgyis az énekesnő a mai napon mutatta be újdonságát, ami természetesen saját YouTube-csatornájára került fel.

Íme!

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

hirdetés

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek