Meglepetéssel készül Tarja
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Az énekesnő hetekkel ezelőtt dobta piacra karácsonyi albumát, de máris újabb különlegességgel készül rajongói számára.


November 17-én került a boltok polcaira a finn énekesnő legújabb, sötét érzelmektől fűtött karácsonyi albuma, ami a From Spirits and Ghosts (Score for a Dark Christmas) elnevezést kapta. A Nightwish alapító tagja egyébként hamarosan turnézni is elindul majd az újdonsággal, ám egyelőre tavaly megjelent korongjait népszerűsíti világszerte.
A napokban azonban egyik fellépésén az új lemezről is felcsendült saját szerzeménye, a Together, mely nótát Charlotte Wessels (Delain), valamint Elize Ryd (Amaranthe) énekesnőkkel karöltve adott elő – nem kis sikerrel. A finn dalospacsirta azonban egy interjú során elárulta, hogy már gőzerőkkel dolgozik vadonatúj albumán is, melynek megjelenéséről egyelőre még nem osztott meg információt.
Néhány órája azonban arra engedett következtetni, hogy újabb meglepetéssel készül rajongói számára, ugyanis hivatalos Facebook-oldalán osztott meg egy-egy fotót Michael Monroe-ról – akivel a The Voice Of Finland nevezetű tehetségkutatóban zsűriztek együtt, valamint Love To Hate címmel közös duettet is készítettek – Doro Pesch-ről, valamint Tony Kakkóról, mely énekesekkel már többször is színpadra állt. A vokalista egyelőre még nem árulta el, hogy a már fent is említett énekesek miként fognak szerepet vállalni mellette, ahogyan azt sem, hogy a lista bővülni fog-e más nevekkel.

Ajánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Kapcsolódó sztárok
Legolvasottabb hírek
20 millió dollárnak kell búcsút intenie.
Végül a szerep Kristen Stewartnál landolt.
Először adott interjút Kate Cassidy.
Tegnap volt az első meghallgatás.
Ha lehetne, kimaradna a botrányából.
Még csak 13 éves, de valóságos díva!
Persze, hogy van beceneve!
A férfiaknak akar tetszeni és folyamatos megfelelési kényszer dolgozik benne.
Egy időre jegeli a barátságot.
Váratlan bejelentést tett.