Szünetre megy a Fifth Harmony
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Néhány órával ezelőtt jelentette be a népszerű lánybanda, a Fifth Harmony, hogy határozatlan időre szünetre vonulnak. Úgy tűnik, a lányok - Dinah Jane Hansen, Ally Brooke, Normani Kordei és Lauren Jauregui - szeretnének szólókarrierjükre koncentrálni.

Visszatekintve az elmúlt hat évre, amióta elindultunk az X-Faktorban, rájöttünk, hogy milyen messze is jutottunk, és mindent nagyon értékelünk, most még jobban is, mint valaha. Igazán emlékezetes kaland volt így együtt, és nem tudjuk eléggé kifejezni a hálánkat nektek, hogy végig velünk tartottatok ezen a vad utazáson!
Miután hat évig keményen és non-stop csináltuk, arra is rájöttünk, hogy annak érdekében, hogy hűek legyünk önmagunkhoz és hozzátok is, időre van szükségünk, hogy szüneteltessük a Fifth Harmonyt mint zenekar annak érdekében, hogy folytatni tudjuk szólókarrierünket.
Mind nagyon izgatottak és hálásak vagyunk, hogy lehetőségünk volt kihasználni ezt az időt arra, hogy tanuljunk, kreatívabbak legyünk és magunkra találjunk. Azzal, hogy ezt csináljuk, lehetőséget adunk önmagunknak új tapasztalatok, erősségek és perspektívák megszerzésére, amiket visszahozhatunk a Fifth Harmony-családunkba.
A Harmonizereknek köszönet mindazért, amit képesek voltunk Fifth Harmonyként felépíteni. A szeretetetekkel és a bátorításotokkal folytatni fogjuk önmagunk fejlesztését és egymás támogatását, bármit is csinálunk, és büszkévé fogunk tenni titeket, egymást és önmagunkat is.
Az év végéig még van néhány fellépésünk, amelyeket a tervek szerint megtartunk és alig várjuk őket!
– írták hivatalos közleményükben.
A Fifth Harmony 2012-ben alakult az amerikai X-Faktor második szériájában, ahol végül a 3. helyezést érték el. A show után leszerződtették a csapatot és popzenei karrierbe kezdtek. Három albumot adtak ki: 2015-ben a Reflectiont, 2016-ban a 7/27-et és 2017-ben a Fifth Harmonyt. Camila Cabello 2016 decemberében lépett ki a bandából.

Ajánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Kapcsolódó sztárok
Legolvasottabb hírek
Ha lehetne, kimaradna a botrányából.
Először adott interjút Kate Cassidy.
Beadta a válási papírokat
Elárulta, mi ennek az oka.
Egy időre jegeli a barátságot.
Kifütyültékőt a szurkolók.
A férfiaknak akar tetszeni és folyamatos megfelelési kényszer dolgozik benne.
Nagyon haragszik rá.
Kénytelen volt reagálni a botrányra.
Még mindig alig hiszi el, hogy elment az énekes.