Starity

Két B1A4 tag nem újítja meg a szerződését

2018. július 05. 18:06   |   Szerző: Hana-chanxX

A tárgyalásokat követően megszületett a döntés: két tag távozik a B1A4-t foglalkoztató WM Entertainmenttől.

hirdetés
Két B1A4 tag nem újítja meg a szerződését

A B1A4 nevezetű dél-koreai popcsapat szerződése a WM Entertainmentnél idén április 30-án járt volna le hivatalosan, azonban kérelmezték ennek kitolását még két hónappal, hogy megfelelően átgondolhassák a dolgokat. Hosszadalmas megbeszéléseket követően CNU, Sandeul és Gongchan amellett döntött, megújítja az egyezményt, azonban Jinyoung, illetve Baro inkább távozott az ügynökségtől. 

A cég is megerősítette ezeket a pletykákat, s tiszteletben tartja döntésüket, így úgy tűnik, az együttes létszáma három főre csökkent. Azóta az énekest és a rappert különböző vállalatok is felkeresték, viszont a legfrissebb értesülések szerint még nem dőlt el, hol folytatják ezentúl tevékenységeiket. 

Bár a rajongók hatalmas szívfájdalommal fogadták a híreket, egyelőre a csapat jövőjével kapcsolatban semmi nem dőlt el: olyan feltevések is születtek, miszerint ugyanúgy fognak promotálni öten együtt, csak más-más ügynökségek neve alatt, mint ahogyan ez a Girls' Generation nevű lánycsapatnál volt megoldható. 

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

hirdetés

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek