Starity

Dal-és klippremier: Jorge Blanco - Si Te Tuviera

2018. július 20. 18:06   |   Szerző: Astronomergirl.

Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Kis várakozás után ismét kiadott egy kislemezt a mexikói szépfiú, melyet ezentúl spanyolul vett fel.

hirdetés

A Violetta sorozat befejeztével a legtöbb szereplő szóló karrierjére koncentrált,ahogy Jorge is. Az énekes 2017-ben már ráerősített a hamarosan megjelenő első albumára néhány dalával, mint a Summer Soul,Risky Business,Gone Is The Night.

Legújabb szerzeménye megjelenése előtt rajongóival együtt számolta vissza a napokat Instagram-oldalán. A napok során a Jorgisták által készített képekkel, videókkal gondolt azokra, akik már nagyon várták a dalt, többek között magyar fanok képeire is rátalált, így azokat is megosztotta.

Ahogy már többször is említette, szeretne kitőrni és maga mögött hagyni Leon Vargas szerepét, ezért egyre inkább klipjei fantáziavilágát is merészen formázza meg, mely a mostani kisfilmben is látható.

Érdekesség,hogy július elején egy kis előzetest már hallhattunk belőle amit élőben adott elő egy fesztivál keretein belül.

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

hirdetés

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek