Starity

Érdekes interjút adott Simone Simons

2018. július 29. 11:11   |   Szerző: TarjaNightwish

Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Egy igen különleges interjú keretein belül bontakozott ki Simone Simons, aki nem nemcsak az Epica kezdetéről mesélt, hanem nemrégiben megjelent újdonságukról is ejtett néhány szót.

hirdetés

Az Epica manapság már azon metálcsapatok köreibe tartozik, melyeket senkinek sem kell bemutatni, hiszen sikert sikerre aratnak. A Simone Simons vezette hollandok egyébként a napokban jártak Magyarországon, ugyanis ők is felléptek az idei FeZen fesztiválon.

A zenekar egyébként nagyon szereti az országot, különösen Simone, akinek férje, Oliver Palotai félig magyar származású. A vörös hajkoronájú vokalista nemrégiben adott egy igen változatos interjút a Metal Waninak, melyben elmesélt néhány történetet az Epica kezdeti időszakáról, szó esett a hamarosan érkező könyvükről, de új középlemezükről is elárult némi apróságot.

Furcsa volt azt gondolni, hogy már rengeteg show-t játszottunk, de ez nem is meglepő, hiszen folyamatosan turnézunk. Tavaly októberben volt az 1000. koncertünk, de ez olyan volt, mintha több fellépést ünnepelnénk, nem ez volt pontosan az ezredik koncert, de ott szerettük volna eljátszani, ahol minden elkezdődött, a 013-ban (Tilburg, Hollandia). Ott volt az első koncertünk az Anathema társaságában, mindannyian nagyon idegesek voltunk, és még fogalmunk sem volt arról, hogy mit tartogat a jövő. Akkoriban még középiskolás voltam. Azt gondoltam, hogy ha már egy metálzenekar tagja vagyok, akkor ez lesz a szakmám. Nagyon jól teljesítünk, s ezért nagyon büszkék vagyunk magunkra.

– árulta el a tavaly megrendezett ezredik fellépésről.

Az elmúlt évben a menedzserünk megkérdezte, hogy érdekelne-e minket egy könyv. Elővett egy könyvet az Opeth-ről, hogy megláthassuk miről is van szó. Magammal vittem a könyvet, mivel én is Opeth-rajongó vagyok. Ez már az ényém. Mi készítettünk egy könyvet valamikor a legelején, amikor még nagyon fiatalok voltunk, egy koncertet és egy DVD-t tartalmazott volna, de a lemezkiadó cég csődbe ment, így a DVD sosem került kiadásra. Valószínű, hogy már soha nem is fog, mivel a zenekar már nem azt a stílust képviseli, így összegyűjtöttük az elmúlt 16 év legviccesebb, legőrültebb, és egyben szomorú történéseit, hiszen mindannyian más-más emlékeket őrzünk. 

– magyarázta a The Essence Of Epica névre keresztelt kötetről.

A japán szövegek alapos angol fordításra szorultak, így teljesen át kellett írnunk őket, mivel a túl egyszerű fordítás, nem illett a hangszereléshez. Amikor dalt írsz, hangsúlyt kell fektetni a helyes szótagokra, hogy azok könnyen kifejezhetőek legyenek, a nyelvnek azonban vannak némi csavarjai, így a semmiből kellett felépítenünk mindent. Szerencsére tudtuk, hogy mi is a dal lényege, így fel tudtuk venni a a történet fonalát. Szerencsére teljes szabadságot kaptunk a dalok újraírásához, és mindezt jóvá is hagyták, mivel szerencsénkre a dalok eredeti szerzője Epica-rajongó, így azt szerette volna, ha a saját stílusunkban adjuk elő a nótákat.

– mesélte új középlemezükről, az Epica Vs. Attack On Titan Songsról. A vokalista egyébként azt is elmondta, hogy hosszabb pihenőre kívánnak vonulni, hiszen az elmúlt éveben megállás nélkül dolgoztak. Elmondása szerint ő már el is kezdett dolgozni az új Epica-album tételein, de annak megjelenéséről egyelőre nem kívánt nyilatkozni.

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

hirdetés

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek