Starity

Klippremier: Dynazty - The Grey

2018. augusztus 30. 23:11   |   Szerző: TarjaNightwish

Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Heteken belül a boltokba kerül a svéd formáció vadonatúj nagylemeze, amelyről a nemrégiben újabb dal került publikálásra kislemezként.

hirdetés

Szeptember végén kerül a lemezboltok polcaira a svéd metálzenekar vadonatúj stúdióalbuma, a Firesign. A Nils Molin vezette lemezgyárosok a hónap elején dobták piacra kislemezüket, a Breathe With Me című szám képében, a napokban pedig mintegy meglepetésként a The Grey című számra derítettek fényt, ami egyben a második kislemezük lett.

A srácok a mai napon újabb meglepivel szolgáltak a tűkön ülő rajongók számára, ugyanis az AFM Records lemezkiadó jóvoltából debütálásra került a The Grey című számhoz forgatott kisfilm, amit maga a frontember árult el Instagram-oldalán keresztül. Érdekesség, hogy a zenekar korábban nem jelentette be, hogy videoklipel készülnek, az újdonság azonban máris hatalmas sikert aratott, hiszen a különleges képi világgal ellátott nóta hamar közkedvelté vált a célközönség körében.

Íme:

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

hirdetés

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek