Starity

Megérkezett a Northward második kislemeze

2018. szeptember 17. 12:12   |   Szerző: TarjaNightwish

Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Jövő hónapban jelenik meg a holland duó első rocklemeze, amiről ma újabb kislemez került bemutatásra.

hirdetés

Október 19-én kerül majd a lemezboltok polcaira Floor Jansen és Jørn Viggo közös projektjének első nagylemeze, amit saját magukról neveztek el. A korong egyébként tizenegy dalt sorakoztat fel, melyek közül az egyik egy duett lesz, ami a Jansen-nővérek előadásában lesz hallható.

A múlt hónapban már szem- és fültanúi lehettünk az első kislemezes számnak, a While Love Died című szerzemény képében, amit a mai napon követett a Get What You Give, mely nóta egy dalszöveges video keretein belül került publikálásra, elődjéhez hasonlóan pedig hamar belopta magát a nagyérdemű kegyeibe.

A duó egyébként nagyon izgatott első korongjuk megjelenésének kapcsán, ám bizalommal tölti el őket az, hogy nemcsak a rajongóktól kapnak pozitív visszajelzéseket, hanem a kollégáktól is, akik szintén kíváncsiak arra, hogy a két előadó min is dolgozott több, mint tíz évig.

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

hirdetés

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek