Starity

Ismét Wilmer Valderramával randizik Demi Lovato?

2018. szeptember 20. 17:05   |   Szerző: LexiCobain

Ugyan a sztárpár szakítása óta már eltelt két év, az exek a mai napig jó viszonyt ápolnak egymással.

hirdetés

A TMZ ma hozta le a hírt, miszerint Wilmer Valderrama visszatérő vendég abban a rehabilitációs központban, ahol jelenleg is folyik Demi Lovato terápiája. Az énekesnő két hónappal ezelőtt túladagolás miatt kórházba került, mióta pedig elhagyhatta az intézményt, rehabon van. A fent említett lap szerint egykori párja, Wilmer most az énekesnő legfőbb támasza – a színész több ízben is odarepült, hogy vele tölthessen néhány napot, a helyi Starbucks dolgozói pedig úgy számoltak be, hogy a két híresség úgy járt-kelt náluk, mintha ismét egy párt alkotnának.

hirdetés

Fogalmunk sincs azt illetően, hogy újra együtt vannak-e... amit biztosan tudunk, hogy Wilmer csapat-papot maga mögött hagyott azért, hogy Demivel lehessen, miután majdnem meghalt túladagolásban július 24-én. Folyamatosan mellette volt a kórházban is, ahol Demi két hetet töltött a történtek után

idézi a TMZ egy bennfentes szavait.

Demi és Wilmer egyébként 2010 és 2016 között alkotott egy párt, szakításuk hírét egy nyilvános közlemény útján tudatták rajongóikkal:

Majdnem 6 csodálatos év után úgy döntöttünk, hogy véget vetünk a kapcsolatunknak. Mindkettőnk számára szörnyen nehéz döntés volt, de rájöttünk, hogy sokkal jobbak vagyunk legjobb barátokként. Mindig támogatni fogjuk egymást. Köszönjük mindenkinek, aki az évek során kedves volt hozzánk és támogatott bennünket.

  twitter 
hirdetés

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek