Újra kiadja Tarjával való utolsó munkáját a Nightwish
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
2005-öt írtak a naptárak, amikor a Nightwish háza táján lezárult egy korszak, ami rajongók milliót sokkolt világszerte.

Senkinek sem kell bemutatni a Nightwish 2005-ös drámáját, amikor is az október 21-i koncert végézetével nem csupán egy sikeres albumot népszerűsítő turné, hanem egy korszak ért véget a finnek történelmében. Történt ugyanis, hogy a Hartwaal Arenában adott fellépés volt az utolsó állomás, melyen bemutatták a 2004-es debütálású Once nevezetű korongot, a fellépés után azonban a formáció tagjai egy nyílt levél keretein belül tudatták frontasszonyukkal, Tarja Turunennel, miszerint szíveskedjen kilépni az altála is alapított együttesből.
A fent is említett koncert egyébként rögzítésre került, egy évvel később pedig End Of An Era címmel meg is jelentetteték. A zenekar tagjai néhány órája jelentették be, miszerint idén újra piacra dobjáka kiadványt, ami december 7-én tölti meg ismételten a lemezboltok polcait. A különleges ötlet talán annak tudható be, hogy 13 év elteltével a Nightwish alapítói Tarja és Tuomas Holopainen elásta a csatabárdot és ismét szóbaállt egymással – természetesen utóbbi kezdeményezésével.
A szóbanforgó fellépésen egyébként olyan klasszikusok csendültek fel, mint a Bless The Child, a Slaying The Dreamer, a The Phantom Of The Opera, a Sleeping Sun, az Ever Dream, vagy a Nemo. Utóbbi képében, – az izgalmak fokozásának érdekében – a Nuclear Blast lemezkiadó megosztott egy élőfelvételes kisfilmet, ami egyenesen az End Of An Eráról került kimásolásra.
Íme:
Íme a dallista:
Blu-ray:
01. Dark Chest Of Wonders
02. Planet Hell
03. Ever Dream
04. The Kinslayer
05. Phantom Of The Opera
06. The Siren
07. Sleeping Sun
08. High Hopes
09. Bless The Child
10. Wishmaster
11. Slaying The Dreamer
12. Kuolema Tekee Taiteilijan
13. Nemo
14. Ghost Love Score
15. Stone People
16. Creek Mary's Blood
17. Over The Hills And Far Away
18. Wish I Had An Angel
19. Documentary: "A Day Before Tomorrow
CD1:
01. Dark Chest Of Wonders
02. Planet Hell
03. Ever Dream
04. The Kinslayer
05. Phantom Of The Opera
06. The Siren
07. Sleeping Sun
08. High Hopes
09. Bless The Child
10. Wishmaster
CD2:
01. Slaying The Dreamer
02. Kuolema Tekee Taiteilijan
03. Nemo
04. Ghost Love Score
05. Stone People
06. Creek Mary's Blood
07. Over The Hills And Far Away
08. Wish I Had An Angel


Ajánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Kapcsolódó sztárok
Legolvasottabb hírek
20 millió dollárnak kell búcsút intenie.
Végül a szerep Kristen Stewartnál landolt.
Először adott interjút Kate Cassidy.
Tegnap volt az első meghallgatás.
Ha lehetne, kimaradna a botrányából.
Nézd meg, kik vihették haza a díjat.
Még csak 13 éves, de valóságos díva!
Persze, hogy van beceneve!
A férfiaknak akar tetszeni és folyamatos megfelelési kényszer dolgozik benne.
Egy időre jegeli a barátságot.