15 év után ismét összejöttek a Bajos csajok sztárjai
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Bár már másfél évtized eltelt a Bajos csajok bemutatója óta, annak két főszereplője a mai napig tartja a kapcsolatot.
Két évvel ezelőtt Jonathan Bennett és Lindsay Lohan elárulták, hogy még mindig beszélgetnek, ha csak Skype-on keresztül is, ezúttal azonban valóban találkoztak, közösen eltöltött pillanataikról pedig fotók is készültek. A pár ugyanis hamarosan a színésznő MTV-n futó sorozatában, a Lindsay Lohan's Beach Clubban beszélget majd, méghozzá igen hamar – a január 8-ai epizódban!
Érdekesség, hogy míg LiLo képes volt minden követ megmozgatni annak érdekében, hogy folytatást kapjon az eredeti szereplőgárdával a 2004-es kultfilm, addig Jonathan elzárkózott még a második rész gondolatától is.
Szó sem lehet újabb Bajos csajok-filmről! Ha valaki még egyszer szóba hozza, megölök valakit. Nem! Nem lesz folytatás! Ne is próbálkozzatok vele, nem fog megtörténni
– nyilatkozta a színész egy korábbi interjúban, ennek ellenére készségesen bújt ismét Aaron Samuels bőrébe Ariana Grande tavaly megjelent kisfilmje, a thank u, next keretein belül.
Ajánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Legolvasottabb hírek
Több híresség is megosztotta a tapasztalatait.
Sokan nem alszanak jól azóta, hogy Diddy börtönben van.
Ő Bill Kaulitz párja.
Tiszta vizet öntött a pohárba.
Most először nyilatkozott hosszabban.
Sokakat bántalmazott a producer.
Hamarosan bíróság elé kell állnia.
Az énekesnőt mostanában nem látták a sportoló meccsein.
Túl öregnek érzi magát a színész.
Tisztázott egy kérdést a sorozatból.