Új barátnője van Josh Duhamelnek
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
A 46 éves színészre ismét rátalált a boldogság – tőle tíz évvel fiatalabb színésznővel randevúzik.
hirdetésJosh Duhamelt december közepén egy fiatal hölggyel kapták lencsevégre, amint csókot váltottak Beverly Hillsben, most pedig fény derült a színész választottjának személyazonosságra: nem más, mint Rebekah Graf színésznő, akit a közönség olyan produkciókban láthatott, mint a Hawaii-Five-0, a Dr. Csont vagy a Törtetők.
Duhamel barátai azt állítják, a színész máris a barátnőjeként hivatkozik Grafra, akit nemrég romantikus kirándulásra vitt a hegyekbe, ahol részt vettek a Mammoth Mountain Filmfesztiválon – bár a vörös szőnyegen a Josh egyedül jelent meg, magával vitte Rebekah-t új filmje, a The Buddy Games premierjére.
Josh még nem állt készen arra, hogy hivatalossá tegye kapcsolatukat, de a partnereként magával vitte Rebekah-t a film premierjére. Amint elhelyezkedtek az ülésekben, le sem vették a kezüket egymásról. Josh gondoskodott arról, hogy a lehető legjobb helyeket kapják, és amíg a film vetítésének kezdésére vártak, végig Rebekah hátát simogatta. Észre sem vette, hogy más hölgyek is tartózkodnak a helyiségben
– nyilatkozta a HollywoodLife-nak egy bennfentes.
A színész egyébként decemberben vallott arról, hogy Fergie-vel való szakítása után fiatalabb barátnőt keres, aki mellett megállapodhat és aki gyerekekkel ajándékozza őt meg.
hirdetésAjánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Kapcsolódó sztár
Legolvasottabb hírek
A magánéletéről mesélt.
Elárulta, mi okozta a legnagyobb gondot.
Hát persze, hogy ő is ott volt!
Újra szingli az énekesnő.
Kimaradt sok dolog az életéből.
Még mindig csatázik a két család.
Megkezdődött a ceremóniasorozat.
Nem örülnek a rajongók.
Felbolydult New York városa.
Új életet kezdett, és azóta jól van.











