Starity

Blake Lively ismét babát vár

2019. május 03. 11:11   |   Szerző: Alysia

Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Egy ideje már folytak a találgatások, hogy Blake Lively ismét várandós-e, azonban egészen a tegnap estéig ez is csak egy pletykának tűnt.

hirdetés

A tegnapi napon viszont egyértelművé vált, hogy Blake Lively ismét babát vár. Férje, Ryan Reynolds új filmje, a Pokémon – Pikachu, a detektív május 2-án este került bemutatásra és ugyan a pár nem mondott semmit, Blake pocakja mindent elárult. Egy sárga ruhát vett fel a vörös szőnyegre, amiben jól látható volt gömbölyödő hasa.

Embed from Getty Images

Azt még egyelőre nem tudni mikorra várják a harmadik gyermeküket illetve a nemét sem árulták el. Viszont mivel tudni lehet a párról, hogy a gyerekeiket óvják a nyilvánosságtól, így valószínű, hogy majd csak a baba születése után kapunk erről több információt. 

Ryan egyébként a közelmúltban elmondta a PEOPLE-nek, hogy ő és felesége nem dolgoznak egy időben, hogy egyben tartsák a családot.

Blake és én nem forgatunk egyszerre filmet. Ha Ő Thaiföldön forgatna, én pedig Vancouverben, soha nem látnánk egymást. Mi egyek vagyunk, és ez nekünk nagyon jól működik.

– nyilatkozta Reynolds. 

Blake Lively és Ryan Reynold 2012-ben házasodott össze. Két közös kislányuk született, a négyéves James és a kétéves Inez. 

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

hirdetés

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek