Starity

Scooter Braun ismét felhozta Taylor Swifttel kirobbant vitáját

2020. május 12. 18:06   |   Szerző: Four

Újra szóba került egy interjúban az egész dráma, Scooter elmondta, mit tanult belőle.

hirdetés

Scooter Braun és Taylor Swift óriási jogi botrányáról hetekig cikkeztek, és most a menedzser ismét szóba hozta az ügyet. (Taylor véleménye az egészről ide kattintva, Scooteré pedig ide kattintva olvasható). 

Braun a GQ magazinnak arról nyilatkozott, hogy a Swifttel történt vita miatt elállt attól az ötlettől, hogy Kalifornia kormányzójának tisztségéért induljon:

Azért álltam el tőle, mert kicsi gyerekeim vannak, és óvatosnak kell lennem. Nemrég nagyon nyilvánosan támadott valaki, aki visszautasította velem a párbeszédet. Csak jót kívánok ennek a személynek, és nagyon remélem, hogy egy nap majd létrejön a dolog, mert ez az egész elkerülhető lett volna rendes kommunikációval.

Majd így folytatta:

De amit megtanultam ebből, az az, hogy ha a gyerekeim tinédzserek lettek volna, tehát egy kicsit idősebbek, akkor ez az egész nagyon nehéz lett volna számukra. Én meg nem tudom, hogy kényelmesen éreztem volna-e magam egy nyilvános tisztségben tudva, hogy mennyi gúnnyal és nevetségessé tevéssel jár. Nem tudom, hogy a gyerekeimet ki akarnám-e tenni ennek. Szóval jelenleg megpróbálom a legjobbat nyújtani a privát szektorból. 

- mondta.

 

 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 

BCharts (@bchartsnet) által megosztott bejegyzés,

 

via BuzzFeed

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

hirdetés

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek