Starity

Sebastian Vettel 2010 Formula–1-világbajnoka

2010. november 14. 16:04   |   Szerző: Karina197

Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Sebastian Vettel lett a Formula-1 történetének legfiatalabb világbajnoka.

hirdetés
Sebastian Vettel 2010 Formula–1-világbajnoka

Sebastian Vettel lett a 2010-es Formula-1 világbajnok! A Forma-1 történetében ő a legfiatalabb világbajnok – ezt a szerepet eddig Lewis Hamilton töltötte be. A futam nagyon izgalmas volt, főleg Mark Webber és Fernando Alonso számára. 

Webber szinte a verseny elejétől Alonso háta mögött ment, ugyanis a spanyolnak sikerült Webber elé autóznia a box kijáratánál. A kétszeres világbajnok veszteségét Vitalij Petrov okozta, hiszen szinte az egész verseny alatt nem tudta legyőzni az orosz pilótát.

Vettel mindössze 4 ponttal előzte meg Alonsót, de így is ő a világbajnok. Majdnem tökéletesen ment végig, mindössze a vége felé előzte meg Jenson Button, amikor jött ki a boxból. A kommentátorok szerint is megérdemelte a címet, ugyanis az egész szezonban 10 pole-pozíciója volt, és szinte minden futamon gyorsabb volt csapattársánál. Amikor már biztos volt a győzelem, Vettel könnyezve köszönte meg a segítséget a Red Bull-osoknak, s a támogatást a rajongóknak. 

Gratulálunk neki!

hirdetés

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

hirdetés

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek