Leigh-Anne Pinnock és Jade Thirlwall egy fotózás miatt sokáig plasztikai műtétet akart
A Little Mix énekesnői bevallották, nagyon sokáig "minél fehérebbé" akartak válni.
Kemény dolgokról számolt be Leigh-Anne Pinnock a dokumentumfilmjében Jade Thirlwall-lal együtt.
A Little Mix két énekesnője bevallotta, karrierjük kezdetén nagyon sokáig a fejükben volt a gondolat, hogy orrműtétet csináltatnak, és mindez az egyik első fotózás kapcsán kezdődött:
Emlékszem, hosszú ideig orrműtétet akartunk, ami ma már őrület. Nevetséges, de ez az egyik első fotózásunkról eredt. Az egész arcomat teljesen átphotoshoppolták, megváltoztatták az orrom, és abban a pillanatban azt gondoltam, "ahhoz, hogy szép legyél, azt a látszatot kell keltened, hogy minél fehérebb vagy."
- mondta Jade, akinek nagyapja Jemenből, nagyanyja pedig Egyiptomból származik. Ezt azonban sokáig nem akarta közszemlére tenni:
Azt gondoltam, ha fehérnek látnak, akkor nem fogok kiállni és azt kiabálni, hogy nem vagyok az. Tudom, hogy jár vele egy kiváltság.
- mondta.
Leigh-Anne aktívan is tenni akart azért, hogy az ilyen esetek ne forduljanak elő, ezért színesbőrűek számára hozott létre egy mentor- és gyakornoki programokkal foglalkozó alapítványt.
Nem akarom, hogy a popszakmába belépő következő lány úgy érezzen, ahogy én. Ez csak a kezdet, harcolni fogok.
via Evening Standard
Ajánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Legolvasottabb hírek
Hűha, így repül az idő!
Ritkán jelennek meg együtt nyilvánosan.
Kiderült, kit követ a Szörnyeteg harmadik évada.
Jelentkezett egy szerepre.
Új színész kaphatja meg a szerepet.
Újra találkoztak a válás benyújtása után.
Beperelték az egyik dala miatt.
Még mindig tart a válás.
Esélyes, hogy felhagy a színészettel.
Bejelentést tett a Netflix.