Geszti dallal vigasztalná Wolf Katit
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Wolf Kati szombaton kiesett az X-faktorból Geszti Péter döntése miatt. A mentor vigaszdíjul dalt ír az énekesnőnek.
Wolf Kati szombaton kiesett az X-faktorból. Az énekesnő Takács Nikolasszal párbajozott. Geszti Péter hosszú gondolkodás után végül a nézőkre bízta a döntést, így Katinak kellett távoznia. A furcsa az, hogy a két párbajozó kölcsönösen egymást tartotta a verseny legesélyesebbjének. Ezt Kati mesélte el tegnap az RTL Klub Fél kettő című műsorában.
A kiesett énekesnő kedden a Bors szerkesztőségében válaszolt a rajongók kérdéseire. A chat teljes szövege itt olvasható. A legtöbben Geszti Pétert hibáztatták, amiért kedvencük kiesett, az énekesnő azonban egyáltalán nem haragszik a mentorra.
Nagy Feró szerint Geszti a döntésével saját mentoráltját, Janicsák Vecát akarta erősíteni, hiszen a férfi nézők voksait így egyedüli nőként ő fogja begyűjteni. Geszti a következőképp reagált a Borsnak a vádra: ”Egyszerűen nem tudtam dönteni, így a közönségre bíztam. Katit egyébként ugyanúgy sajnálom, mintha Nikolas esett volna ki.”
A lányok mentora vigaszdíjul felajánlotta a kétgyermekes anyukának, hogy dalt ír neki, amit az énekesnő boldogan elfogadott. A szövegíró zenei múltját tekintve könnyen elképzelhető, hogy Kati hamarosan a slágerlisták élére kerül ajándék dalával.
Az énekesnő így nyilatkozott: „Mostanra hat, teljesen különböző stílusú előadó maradt, akik közül csak szubjektív alapon lehet választani. Geszti ezt nem akarta. Adás után odajött hozzám, beszéltem vele. Megígérte, hogy amint lehet, ír számomra egy dalszöveget. Úgyhogy addig fogok ugrálni rajta, amíg be nem váltja az ígéretét. De komolyra fordítva a szót: természetesen azért csalódott is vagyok, azt gondoltam, hogy van esélyem bejutni a legjobb négy közé. Mindegy, most már előrenézek. Remélem, hogy minél hamarabb lesznek fellépéseim, és készül saját lemezem is.”
A kétgyermekes családanya a kiesésben is megtalálta a pozitívumot. Örül, hogy újra több időt tölthet a gyermekeivel. „Minél többet szeretnék most aktív anyukaként mellettük lenni” – mondta Kati.
Ajánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Legolvasottabb hírek
Hűha, így repül az idő!
Ritkán jelennek meg együtt nyilvánosan.
Kiderült, kit követ a Szörnyeteg harmadik évada.
Jelentkezett egy szerepre.
Már mindkét fia elmúlt 18 éves.
Újra találkoztak a válás benyújtása után.
Új színész kaphatja meg a szerepet.
Még mindig tart a válás.
Bejelentést tett a Netflix.
Beperelték az egyik dala miatt.