Emma Watsont Brad Pitt miatt támadják
Emma Watson Brad Pitt alkoholmárkáját népszerűsítette, ami sok Angelina Jolie-rajongónak nem tetszett.

Emma Watson a testvérével, Alex Watsonnal alapított egy ginmárkát, a Renais-t. A hét elején pedig Brad Pitt új ginmárkáját is reklámozta, és üdvözölte a színészt a francia ginklubban. Pitt a jelek szerint a Famille Perrinnel dolgozott együtt, hogy elindítsa a saját márkáját, a Gardenert. Angelina Jolie Pitt elleni családon belüli erőszak vádjai miatt azonban Watson promóciós húzása nem jött be a rajongóknak.
Többen kritizálták a színésznőt, hogy egy olyan férfi mellett áll ki, akit bántalmazással vádolt meg a korábbi felesége.
Vannak olyan nők Hollywoodban, akiknek van gerincük, hogy kiálljanak nőtársaikért?
- írta egy Reddit felhasználó Watson posztja után.
Az, hogy 2014 óta az ENSZ női jószolgálati nagyköveteként együttműködik egy olyan férfival, akit megvádoltak családon belüli erőszakkal, mindenképpen hatalmas fordulat ahhoz képest, ahogyan eddig bemutatkozott
- olvasható egy másik hozzászólásban.
Angelina Jolie 2016-ban adta be a válókeresetet Brad Pitt ellen, családon belüli erőszakra hivatkozva. A színésznő 2021-ben azt állította, hogy még a gyerekei biztonságáért is aggódik a folyamatban lévő válás közepette.
via Koimoi

Ajánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Kapcsolódó sztárok
Legolvasottabb hírek
Szülinapot ünnepelt a sztár.
Kiderült, kit tart tökéletesnek a szerepre.
Dúl köztük a szerelem.
Új klipje nem tetszett az egyháznak.
X-en kezdet el terjedni néhány meghitt kép róluk.
A szeme és az orra lett gyanús.
Együtt töltötték a Hálaadást.
Mindenkit meglepett az örökösnő.
A színésznő korábban szintén hasonló nyilatkozatot tett.
A 21 éves futónő öngyilkos lett.