Andy Roddick ismét jótékonykodott
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
December 4-én immáron ötödik alkalommal került megrendezésre az Andy Roddick Alapítvány által szervezett jótékonysági rendezvény.
hirdetés
A gálát az Austin Hotelben rendezték, és az eseménydús esten több híres vendég is részt vett. A látogatókat koktélpartival szórakoztatták, árveréseken jótékonykodhattak, a koncerthangulatról pedig Jimmy Buffet és bandája gondoskodott. Az este végén John Legend is tiszteletét tette a partin, és csatlakozott a színpadon éneklő Buffethez.
A vendégek az élő aukción az U.S. Master's által felajánlott utazásra, a Sundance Film Festival programcsomagjára és a The Office című tv-show felvételére szóló jegyekre licitálhattak. A csendes árverésen pedig Roddick és más sportolók által dedikált tárgyakért, sőt, Spurs-meccsre szóló VIP-jegyekért is harcolhattak a megjelentek.
Az alapítvány weboldala szerint 725 000 dollárt gyűjtöttek össze a hírességek. Ezt az összeget az Austin Partners in Education program keretében a fiatalok megsegítésére fogják fordítani.
Roddick egy évvel azután kezdett jótékonykodni, miután profi teniszezővé vált. 2001-ben megalapította a Serving Children Today for Tomorrow elnevezésű jótékonysági szervezetet. Az alapítvány célja, hogy fejlessze a gyermekek életszínvonalát és oktatását. Az egyesület jövőképe az, hogy a gyerekek egy olyan társadalomban élhessenek, ahol mindenkinek lehetősége nyílik fényes karrier befutására.
hirdetésAjánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Legolvasottabb hírek
A kifutón jelentek meg a párizsi divathéten.
A magánéletéről mesélt.
Nehéz időszakon van túl a modell.
Újra szingli az énekesnő.
Kimaradt sok dolog az életéből.
Új fotók is érkeztek.
Nem örülnek a rajongók.
Még mindig a Velünk véget ér-ügyről van szó.
Meglepő választás az énekesnőtől.
Walton Goggins mentette meg az életét.













