Zayn Malik bevallotta: nem tudja, hogy egyáltalán szerelmes volt-e Gigi Hadidba
Gigi Hadiddal és Perrie Edwardszal is járt már, de talán egyikükbe se volt szerelmes.
Zayn Malik utólag visszagondolva már nem tudja, hogy szerelmes volt-e Gigi Hadidba. Az énekes ugyan nem említett neveket, de a magánéletéről nyilatkozva kijelentette, fogalma sincs, hogy volt-e valaha szerelmes egyáltalán.
Ezen a ponton nem tudom, hogy voltam-e egyáltalán valaha szerelmes.
- mondta a Zach Sang Show vendégeként, és hozzátette, az ember szerelemről alkotott fogalma idővel változik:
Visszatekintve más szemmel látod már a dolgokat, és rájössz: "Hát, lehet, hogy akkor nem is voltam szerelmes." Szerelem volt, vagy inkább egy élettapasztalat, amelyet közösen éltünk meg? Ki tudja. Utólag mindent más szemmel lát az ember.
- mondta.
Malik azt is elárulta, nehezen tudja meghatározni a szerelmet, mert elmondása szerint a családján kívül nem kapott máshonnan szeretetet.
Zayn négy évig alkotott egy párt Perrie Edwardsszal, akit el is jegyzett, ám 2015-ben szakítottak. Még ebben az évben összejött Gigi Hadiddal, akivel 2021-ig élt párkapcsolatban, de közben többször is szakítottak. 2020-ban született meg kislányuk, Khai, de egy év múlva végleg szétmentek, miután az énekes nagyon csúnyán összeveszett Gigi anyukájával.
via Page Six
Ajánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Legolvasottabb hírek
Megváltozhat az életük.
De nem valószínű, hogy összejönnek.
Nagyon boldog a híresség.
Hat hónapig nem szólt róla.
Újabb infó a két híresség házasságáról.
Öntelt hólyagként viselkedik a forgatáson?
Kiderült a pici keresztneve.
Nem áll közel hozzájuk.
Nem tetszett neki, amit Suki Waterhouse nyilatkozott.
Anya Taylor-Joy lett a legszebb.