Mentőt hívtak Nikki Garciaékhoz, mielőtt a híresség férjét letartóztatták
Még tübb részlet derült ki arról, hogy tegnap letaróztatták Nikki Garcia férjét.
Tegnap írtunk róla, hogy Nikki Garcia férjét, Artem Chigvintsevet letartóztatták, méghozzá testi sértés miatt. Azt továbbra sem lehet tudni, hogy ki volt az áldozat, a férfi azonban úgy tudni, már haza is került a rendőrségről: röviddel a letartóztatása után kifizették a 25 ezer dolláros óvadékot.
A TMZ forrása szerint Garciáék kaliforniai otthonából valaki csütörtökön reggel nyolckor "egészségügyi vészhelyzet" miatt mentőt hívott, majd lemondta, amikor hatóságok már úton voltak a ház felé.
Chigvintsevet kevesebb, mint két órával később letartóztatták azzal a váddal, hogy fizikai erőszakot követett el valaki ellen az otthonában.
Nikki és Artem egyébként hétfőn ünnepelték a második házassági évfordulójukat, amelyről előbbi romantikus videót posztolt Instagramra.
Chigvintsevet, aki az amerikai Dancing With The Stars egyik versenytáncosa, 2015-ben Fern Britton, az egyik partnere megvádolta azzal, hogy fizikailag túl keményen bánt vele.
Fern szerint a férfi "ránézett a lábára és megrúgta illetve lökdöste" gyakorlás közben, és bedühödött, amikor a híresség teaszünetet akart tartani. Chigvintsev tagadta a vádakat és kijelentette, "mindig is figyelmesen bánt Frennel".
via Page Six
Ajánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Kapcsolódó sztár
Legolvasottabb hírek
Valósággal tündökölt a színész-énekesnő.
Nagy erőkkel menti a menthetőt.
Őszintén vallott erről.
Kamu az egész kapcsolat?
Megszólalt a színész és megosztotta gondolatait.
Tudd meg, kik távoztak díjjal a rendezvényről!
Együtt jelent meg Charlie McDowell-lel.
Nem számított rá egyáltalán.
VMA-n mutatta be a színpadon.
Bejelentették a női főszereplőt.