Ez Brandon Sklenar véleménye a Velünk véget ér kapcsán kirobbant botrányról
A filmben Atlast megformáló színész nemrég megosztotta gondolatait a kialakult felfordulás után.
Mióta a mozikba került a Velünk véget ér, rengetegen fejezték ki ellenérzéseiket a produkció kapcsán: voltak, akiknek a kosztümök nem tetszettek; mások a színészek játékát bírálták; megint mások abba kötöttek bele, hogy ki és hogyan népszerűsítette a filmet.
A legtöbb szitokszó a Lilyt megformáló Blake Livelyra zúdult, mivel többen is úgy vélték, nem megfelelő módon nyilatkozik a filmmel kapcsolatban és nem annak üzenetére hívja fel a figyelmet, hanem saját magáról és férje, Ryan Reynolds sikereiről, valamint új hajápolási márkájáról beszél többet. Ezzel szemben kollégája és a film rendezője, Justin Baldoni a családon belüli erőszakra, mint témára hívta fel a figyelmet és arra biztatta az elszenvedőket, hogy ne féljenek segítséget kérni és kilépni nehéz helyzetükből.
Az Access Hollywood ezúttal a film harmadik sztárját, Brandon Sklenart szólaltatta meg a botrány kapcsán, aki nem volt rest megosztani igen diplomatikus véleményét a botránnyal kapcsolatban:
Butaságnak tűnik a számomra. Meghiúsítja a dolog célját és csak negativitást gerjeszt. Ez a film nagyon fontos rengeteg nőnek és a családon belüli erőszak túlélői számára. A film célja, hogy az emberek úgy érezzék, meghallják őket, erősek és szeretve vannak. Szóval minden egyéb aspektus kivetítése nem tűnik intuitívnak a számomra.
Ez egyébként nem az első alkalom, hogy Brendon felszólalt az ügyben, ugyanis az Instagramon közzétett egy korábbi bejegyzésében is véget próbált vetni korábban a filmet övező negativitás áradásának.
via E! Online
Ajánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Legolvasottabb hírek
Bikinis fotókat posztolt.
Kiderült, hogy miért szakítottak.
Valósággal tündökölt a színész-énekesnő.
Nagy erőkkel menti a menthetőt.
Őszintén vallott erről.
Kamu az egész kapcsolat?
Megszólalt a színész és megosztotta gondolatait.
Nem számított rá egyáltalán.
Tudd meg, kik távoztak díjjal a rendezvényről!
Együtt jelent meg Charlie McDowell-lel.