A Linkin Park énekesnője cáfolja a pletykákat, miszerint támogatja a nemi erőszakkal vádolt Danny Mastersont
A 38 éves szőkség még alighogy csatlakozott a Linkin Parkhoz, máris botrányba keveredett.
Emily Armstrong a Linkin Parkhoz való csatlakozását vegyes érzelmekkel fogadták a zenekar rajongói. Még le sem nyugodtak a kedélyek, az énekesnő máris egy botrány kellős közepén találta magát. Mint kiderült, Emily részt vett 2020-ban a nemi erőszakkal vádolt és elítélt Danny Masterson tárgyalásán, támogatva az Azok a '70-es évek sztárját. A frontasszonyt máris az a vád érte, hogy a színész tettei számára rendjén valóak, ám ezt egy, az Instagram Story részlegén közzétett bejegyzése útján cáfolta.
Sziasztok, Emily vagyok. Sokatok számára új vagyok és szerettem volna tisztázni valamit, ami korábban történt. Évekkel ezelőtt felkértek, hogy támogassak a bíróságon való megjelenésemmel valakit, akit a barátomnak tartottam, én pedig megfigyelőként elmentem egy meghallgatásra. Röviddel ezt követően rájöttem, hogy nem kellett volna. Mindig igyekszem meglátni a jót az emberekben, és félreismertem őt. Azóta soha többé nem beszéltem vele. Elképzelhetetlen részletek derültek ki és később bűnösnek is találtatott. Hogy a lehető legvilágosabban mondjam: nem tartom megbocsáthatónak a nők elleni abúzust vagy erőszakot és együtt érzek ezeknek a bűnöknek az áldozataival
– olvasható a bejegyzésben.
Ajánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Legolvasottabb hírek
Nagy erőkkel menti a menthetőt.
Nem számított rá egyáltalán.
Együtt jelent meg Charlie McDowell-lel.
Tudd meg, kik távoztak díjjal a rendezvényről!
Bejelentették a női főszereplőt.
VMA-n mutatta be a színpadon.
A húga kísérte el az énekest.
Volt egy nagyon komoly kapcsolata.
Hamarosan jönnek az új részek.
Kicsit túl tolta a cipő sarkát.