Megérkezett a Linkin Park újdonsága, a Heavy Is the Crown
Az új szeremény az együttes novemberben megjelenő nyolcadik albumának előfutára.
A Linkin Park éppen 20 nappal ezelőtt, szeptember 5-én jelentette be visszatérését és egyúttal bemutatta új frontasszonyát, a Chester Benningtont váltó Emily Armstrongot, valamint a Rob Bourdont váltó Colin Brittain dobost. A frontembere halála után hét éves szünetet tartó formáció azon az estén játszotta először közönség előtt új dalát, a The Emptiness Machine-t, ezúttal pedig a Heavy Is the Crown című szerzménnyel ismerkedhettünk meg, melyek már az új, november 15-én, From Zero címmel megjelenő stúdióalbumukat hivatottak népszerűsíteni.
Ugyan a rajongók vegyes fogadtatásban részesítették az új énekesnőt, az vitathatatlan, hogy hangjában igenis rengeteg potenciál van, remekül kiegészíti Mike Shinodát és máris beilleszkedett a Linkin Parkba. Nem célja elődjét, Chestert utánozni, a régi dalokba is inkább saját stílusát adja bele, de láthatóan a „recept” az új „hozzávalóval” is működik, hiszen az együttes teltházas koncerteket ad visszatérése óta.
Minél többet dolgoztunk együtt Emilyvel és Colinnal, annál jobban élveztük világszínvonalú tehetségüket, a társaságukat és a velük együtt alkotott dolgokat. Nagyon erősnek érezzük magunkat ezzel az új felállással, valamint a vibráló és energikus új zenével, melyet együtt készítettünk. Összeszövi azokat a hangzási érintkezési pontokat, melyekről ismertek vagyunk és még mindig fedezünk fel újakat
– nyilatkozta a közelmúltban Mike az új tagok csatlakozása kapcsán.
Ajánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Kapcsolódó sztárok
Legolvasottabb hírek
Beperelték az egyik dala miatt.
Új színész kaphatja meg a szerepet.
Új fotót posztolt magáról a modell.
Nagyon aranyos fotókat posztolt a modell.
Elárulta, hogy miért.
Esélyes, hogy felhagy a színészettel.
Szeretne tiszta lappal kezdeni.
Nem táncol vissza a sztár.
Az írónő az új megjelenései kapcsán adott interjút nekünk.
Közösen alapítottak egy céget.