Starity

Yellowstone: itt az 5. évad második felének előzetese!

Ma, 19:16   |   Szerző: Four

Nagy botrányok után végre elkészültek a Yellowstone új részei, itt az előzetes.

hirdetés

November 14-én érkezik a Skyshowtime-ra a Yellowstone ötödik évadának második fele, és már látható az új hivatalos előzetes!

Majdnem két év várakozás és számtalan botrány után jön a produkció folytatása, az előzetesben pedig Kevin Costner is látható, aki nyáron bejelentette, nélküle készültek el az új részek. 

A 69 éves sztár Golden Globe-díjat kapott azért, ahogy John Duttont alakította a nagy sikerű sorozatban, de a produkció utolsó részei már nélküle készültek el, miután sokak szerint kreatív ellentétek alakultak ki közte és a sorozat alkotója, Taylor Sheridan között. Azt követően, hogy Costner leforgatta a saját filmjét (Horizon: An American Saga), többször is úgy nyilatkozott, szívesen visszatérne a Yellowstone-hoz, nemrég azonban hivatalosan is bejelentette, hogy nem lesz benne a záróepizódokban.

Az ötödik évad a trailer alapján bővelkedni fog az akcióban: a Dutton család tagjai között kemény harcok dúlnak, emellett megintcsak küzdeniük kell azért, hogy senki ne tegye rá a kezét a birtokukra.

via Variety

hirdetés

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

hirdetés

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek