Starity

Scarlett Johansson rosszul bánt Ryannel

2010. december 28. 12:12   |   Szerző: Coco Selly

Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A színész a Green Lantern című film forgatásán több alkalommal is panaszkodott feleségére, amit egy stábtag meg is erősített.

hirdetés
Scarlett Johansson rosszul bánt Ryannel

December 14-én, egy közös nyilatkozatban erősítette meg válási szándékát Scarlett Johansson és Ryan Reynolds – egy barát szerint azonban Ryannek azóta sem volt egy vidám perce sem, sőt, a depresszió jelei mutatkoznak rajta.

Az év legszexibb férfija már korábban is hangot adott annak, hogy felesége mennyire nem törődik vele. A színész legújabb filmjének forgatásán ugyanis többször is panaszkodott Johansson viselkedését illetően: „Sosem tűnt fel, hogy Scarlett előtérbe helyezné Ryant” – mesélte a Green Lantern egyik stábtagja, aki nyilatkozatát az US Weeklynek is megerősítette. 

A pár egyébként 2007-ben ismerkedett meg; egy évvel később, 2008. május 5-én el is jegyezték egymást, majd ősszel, szeptember 27-én egybe is keltek.

hirdetés

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

hirdetés

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek