
szia! őszintén szólva sosem voltam jó ebben, bár anno jópáran utánozták a profilom, az írásmódom és mindent egyebet, de ez már a múlt. számomra is meglepő módon még mindig itt rontom a levegőt, nem mintha nem lenne ennél ezerszer fontosabb dolgom és őszintén szólva úgy tűnhet, mintha nem lenne életem, de ígérem van, csak szeretem a dolgokat halogatni és az olyan napokat, mikor ki sem mozdulok. pedig társasági lénynek tartom magam, extrováltált is vagyok eléggé, de mivel a vendéglátásban dolgozom (dolgoznék khm), ezért sokszor úgy érzem túl sok annyi ember, amennyivel nap, mint nap találkozom. tuti elgépelek valamit, mert túl gyorsan írok, szóval előre is elnézést. minden napomat a horoszkópok olvasásával kezdem, nyilas vagyok skorpió aszcendensel, szóval nem vagyok egy könnyű eset. amúgy hiszek benne valamilyen szinten. a napjaim nagy része sorozatnézéssel telik, vagyis igazából ez azt jelenti, hogy megnézem tizenhatodjára a peaky blinderst michael miatt. nem amúgy mást is szoktam nézni, rengeteg sorozatot és filmet láttam már, mivel anno média pályára készültem, aztán az élet elsódort másfelé, amit a mai napig nem bánok. ha nagyon unatkozom tetováltatok, nem merem összeszámolni mennyi pénzembe került eddig, de szerintem több százezer körül. két nyelven beszélek folyékonyan, a magyart nem számolom bele az alap. xd elég nagyszájú nőnek tartom magam, sokszor nagyon bunkó és hisztis tudok lenni, de rá 2 percre már semmi bajom. vagy ha mégis elszívok egy cigit.
- - -
a zenei ízlésem nagyon változatos, én tényleg akármit meghallgatok. de tényleg. akármit. néha népzenét is szoktam. sokszor igazából aztse tudom milyen nyelven hallgatok már zenét. xd filmekben válogatós vagyok, de szeretem a thrillereket és a drámákat, illetve a történelmi filmeket. a romantikus filmeket utálom. jó, néha becsúszik egy-egy, de nem az én világom. a meséket imádoma mai napig, minden este elalvás előtt a Miraculoust nézem. kedvenc sorozatom kábé mindig más, de jelenleg a walking dead és a vészhelyzet. meg a peaky blinders, természetesen.