MadHatter profilja
- Statisztika
- 7353 hozzászólást írt
- 1 témát indított
- 29 véleményt írt
- 4 cikket írt
- 21 barátja van
- 375 szavazatot kapott
- Csatlakozott
- 2012. február 26.
- Csoport
- Tag
- Titulus
- funkycrime
- Lakhely
- Szerbia
radiohead makes music for people who have trouble asking for ketchup at kfc
Utoljára aktív: 2022.11.21. 16:04Státusz módosítva: 2017.09.23. 16:04
Vélemények
Úgy gondolom, Beyoncé kiérdemelten tart ott, ahol tart. A lemezei egytől egyig aranyat érnek (főleg az első kettő-három) - nem csoda, hogy viszik, mint a cukrot. A zenéjét nem a botrányokkal és magamutogatással adja el, hanem a tehetségével; a mai zeneipar egyik legtisztább, legtökéletesebb hangja az övé, nincs az a stílus, amit ne tudna kiválóan átadni a közönségnek. A Destiny's Child korszakában kedveltem meg (ő volt a kedvencem a csapatból), és bár már negyed annyit sem hallgatom Beyoncé dalait, mint 5-6 évvel ezelőtt, mái napig szívesen veszem elő akármelyik albumát, mindegyik kiállta az idő próbáját. Beyoncé egy ikon, egy élő legenda.
Az én szememben Gwen egy zseni, színpadra született, kreatív, egyedi előadó és énekesnő, szerethető a zenéje. A No Doubt sosem volt kimondottan nagy kedvencem (egyébként szerintem a Tragic Kingdom a legjobb albumuk, felülmúlni nem tudták, de a Rock Steady-vel majdnem sikerült nekik), gyerekkoromból emlékszek többek között a Don't Speak-re, a Just a Girl-re és a Sunday Morning-ra. A szólómunkásságát jobban szeretem, főleg a The Sweet Escape korszakot (állandóan Orange County Girlt hallgattuk tesin öltözésnél azokról a 20-30 MB memoriájú, flip telefonokról lol), mái napig nem tudok betellni azzal a lemezzel, az Early Winter és a 4 In The Morning hangzása teljesen magával ragadott. A Love Angel Music Baby albuma is egy mestermű, és ezt túlzás vagy elfogultság nélkül mondom. Mostanában is kezd visszatéregetni(?), és bár eddig a Baby Don't Lie jó dal lett, a tegnap megjelent dalával kapcsolatban még kavarognak bennem a gondolatok. Egyébként nagyon tetszett, hogy felhasználta Madonna stílusának egy részét, de mégis valami újat és egyedit tudott alkotni, és egyáltalán nem hat utánzásnak.
Ő volt a Guns N' Roses lelke. A dalszövegíró, a rejtélyes srác, a visszahúzódó, aki meghatározó volt az együttes megalakulásában, hangzásában, stílusában, Axl gyerekkori legjobb barátja volt. Mikor kilépett az együttesből, az már nem volt az igazi. Steven hiányát még be tudták fedni -bár akkor sem volt már a régi Guns-, de Izzyét nem élte túl a banda. Nekem mindig olyan magányosank tűnik, hosszú ideig nem is hallunk róla sosem. Mindegy, hiába volt utána az Illusion és az orbitális turné, minden megváltozott. Tudom, azt szokták erre mondani, hogy a változatosság gyönyörködtet, de Izzyvel együtt kiszakadt egy pótolhatatlan rész a Guns N' Roses-ból, amit senki sem tudott visszaadni és nem is fogja tudni senki.
Számomra Johnny neve mindig is egybeolvadt a nagybetűs színészettel, a színtiszta tehetséggel. Majdnem láttam az összes filmet, amiben csak helyett kapott, és nyugodt szívvel jelenthetem ki, hogy az egyik legnagyszerűbb művész, akit valaha hátán hordott a Föld. Ha jól emlékszem, először én is a Karib-tenger kalózaiban láttam, még kisgyerek koromban. Imádom azokat a filmeket, de a legkedvesebb filmjeim tőle az Ollókezű Edward, a Cry Baby, a Holtidő és talán a Félelem és reszketés Las Vegasban, vagy a Betépve. Johnny egy valóságos kaméleon, minden szerepet képes tökéletesen visszaadni, miközben minden egyes karakterhez hozzáad kicsit saját magából, az összesben fel tudjuk fedezni Johnny személyiségét, talán csak egy hajszálnyit is.
Két szóval el tudom mondani: Pop Princess. Nem semmi, amit letett az asztalra és amit elért röpke 15 év alatt, más énekesők még csak álmodni sem mernek ilyen sikerekről. Tizenévesen már a fél világ ismerte, mára pedig nincs olyan ember, aki ne hallotta volna a nevét. De sajnos Britney számára a hírnévnek voltak sötét oldalai is, viszont becsülöm őt, mivel ki tudott mászni a gödörből. Örülök, hogy már nincs olyan cirkusz körülötte, mint abban a bizonyos három évben. Én a régi Britet szeretem a legjobban, az első albumjától az In the Zone-ig, és bár a Blackout-ot már nem annyira bírom, vannak azért ott is nagyon jó dalok. Az utolsó két lemezzel meg sehogy sem tudok kibékülni, próbáltam megbarátkozni velük, de nem megy- ez a kettő már nagyon eltér attól, amit én szeretek. Egyébként azt nagyon sajnálom, hogy egy ideje agyonra autotunozzák a dalokat és mindent a playbackre hagy. Mert ha akarna, tudna élőben énekelni. A tehetsége megvan hozzá.
Mivel nincsen rózsa tövis nélkül, Axl sem a kedves természetéről híres. Rengeteg negatívum van a személyében, sőtt, több is a kelleténél, de van valami leírhatatlan kisugárzása, ami teljesen elfeledteti minden hibáját. Azt viszont egyáltalán nem bírom, mikor a volt Guns tagokat (főleg Duffot és Slash-t) mondja el mindennek, például "tehetségtelen bérzenészek"-nek, miközben hajlamos elfelejteni, hogy a "tehetségtelen bérzenészek" nélkül mái napig sehol sem tartanának, sem Axl, sem a mai Guns N' Roses, ami mellesleg ritka rossz. Az új felállás mögött már csak a név rejtőzik. Ha akarnám sem tudnám megérteni Axl gondolkodását, főleg mostanában nem.
Szerintem Saul Hudson az egyik legnagyszerűbb és legkarizmatikusabb ember, aki valaha létezett. Az 'imádom' szó már rég nagyon kevés és nem eléggé kifejező számomra, ha Slashről beszélek. Áldom a napot, mikor kiskoromban megláttam a tévében azt a bizonyos klippet, a Sweet Child O'Mine-t, de előbb utóbb úgyis megismertem volna a szüleim miatt. Szóval ezzel kezdődött minden és határozottan emlékszem, hogy tisztára megőrültem érte olyan öt vagy hat éves koromban. Nos, ez a fanatizmus nem múlt el, sőt sokkal jobban megerősödött az évek alatt. Nem mai, friss rajongó vagyok már, aki ismer két számot tőlük meg épphogy csak meg tudja külömböztetni a tagokat, én amióta az eszemet tudom Slash tökéletes és tiszta gitárszólóit hallgatom nap mint nap. Rengeteget jelent számomra Saul, szép emlékek fűződnek hozzá és az együtteshez és a mái napig tudok erőt meríteni a zenéjéből, az energiából, a kisugárzásából. Nagyon szeretem és tisztelem Őt, mivel semmije sem volt, csak egy gitárja, de mégis felküzdötte magát a legendás személyek közé, és ezt mind önerőből. Nem voltak ilyen-olyan producerek meg mittomén kik, akik szinte a feneked alá tettek készen mindent, neked meg csak 'lenned' kellett. Slash egy gitáristen, ezt tagadni sem tudná. Olyan gitárjátéka van, hogy szó szerint kiver a víz és egy jó ideig a hatása alatt vagyok. A Keresztapa (az egy film, ha valaki nem tudná esetleg...) betétdalát nagyon brutálisan nyomja, szinte alig akarom elhinni, hogy egy ember ennyire kábítóan jól tud gitározni. Őt senki sem tudja pótolni, főleg ilyen Ashbák nem. Slash csak egy van és csak egy is lesz és remélem erre drága W. Axl Rose is rájön minél előbb! Szerintem Slash simán kibékülne Axllel, csak arra aztán várhatunk, hogy Axl saját magától szóljon hozzá akármit is. Visszatérve Slashre: Ő a példaképem. Mivel az évek alatt nem adta el magát a médiának, soha nem adja alább a jól megszokott magas színvonalat, és amit a legjobban szeretek benne az, hogy nem szállt fejébe a dicsőség, pedig nagyon is lenne oka rá (nem úgy mint a dzséjbí-nek...khm). De nem csak a zenéjét és a csodálatos gitárjátékát, hanem mint ember is nagyon bírom. Jó dumája van, szép a mosolya és kedves. Tisztára felforgatta az életemet és sokmindenre megtanított. Saulie♥ ii]; )'
Szerintem a Guns N' Roses szétesése és "elkorcsosodása" azzal kezdődött, hogy Axl kirúgta Stevent, amivel egyrészt egyet is értek, másrészt nagyon sajnálom Stevent ez miatt. Ebben a dologban próbálok objektív lenni. De mindegy mostmár, ha így alakult, akkor ez van. Igazából a dobokhoz nem annyira értek, mint a többi hangszerhez, de most bátran ki merem mondani, hogy Steven egy irtó tehetséges dobos - és Matt is az, de valahogy mégsem tudja pótólni Őt, Mattel sosem lesz egész a Guns N' Roses. Steven egyébként egy nagyon jólelkű ember, barátságos, kedves, játékos, segítőkész és nemutolsó sorban megértő. Egyáltalán nem lett beképzelt és felvágós, annak ellenére, hogy neki aztán lenne mire. Na ezért is szeretem Őt annyira.
Madonnát mindig is nagyon szerettem. Többek között az Ő számain nőttem fel, amire nagyon büszke vagyok. Első dal tőle amit úgy igazán szerettem, a Frozen volt. Tehetséges énekesnő, csak kár, hogy a mai fiatalság a mostani számairól ítéli meg. Pedig a régi számai fényévekkel jobbak voltak. Mostmár mitha kezdene a tucatzenész kategóriába tartozni, aminek nem örülök. Szerintem csinos és szép, egész jól tartja magát a korához képest.