itsjustme profilja

Bár már vagy tíz éve ismerem – azaz inkább ismerhetném – legnagyobb bánatomra csak pár éve figyeltem fel rá komolyabban. Legelőször az Artúr királyban, majd az Exitben láttam, azonban mivel előbbit Keira Knightley, utóbbit pedig Alexander Skarsgård miatt néztem meg, nem igazán maradt meg bennem. Egészen 2013/14-ig, amikor is engem is beszippantott a Hannibal, ami - legfőképp Mads hihetetlen alakítása jóvoltából - mára a legnagyobb kedvencemmé nőtte ki magát. Vele együtt. Imádtam a könyveket, imádtam a filmeket, és most őt, ha lehet, még jobban imádom. A megszerezhetetlen Monas Verden kivételével láttam az összes filmjét, és sehol sem okozott csalódást. A legnagyobb hatással azonban vitathatatlanul a drámái alakításaival volt rám, szerintem egy filmet sem néztem újra annyiszor, mint a Jagtent és a Royal Affairt.

Imádom, hogy akár akár manipulatív, pszichopata kannibált, akár pedofíliával vádolt óvóbácsit vagy homoszexuális hősszerelmest játszik is, mindig ugyanúgy odateszi magát - és bármit bevállal. Azt pedig külön értékelem és tisztelem benne, hogy az eddigi filmjeit négy-öt (hat-hét?) különböző nyelven forgatta le, egyszerűen lenyűgöző. Arról meg már ne is beszéljünk hogy szinte tökéletes magyarsággal képes volt kimondani azt hogy egészségedre, külfölditől ilyen szépen még nem hallottam. Láttam videókat a táncos múltjából, képeket a korai, színházi karrierjéről, egyszerűen hihetetlen ez az ember, ráadásul az interjúit elnézve magánemberként is iszonyatosan aranyos, és két lábbal áll a földön. Nagyon rövid idő alatt a kedvenc színészemmé nőtte ki magát, újra és újra lenyűgöz. Zseniális. Imádom.

Nem merem kijelenteni, hogy ő az aki megszerettette velem az elektronikus zenét, mert csak őt hallgatom - viszont ő teljesen elbűvölt. A Spit It Outtal ismertem meg, utána jött az I Come With Knieves, aztán azon kaptam magam, hogy oda-vissza hallgatom először a The Alternative lemezét, majd a teljes diszkográfiáját. A hangja gyönyörű, a Missile élő verziójától ezredszerre is libabőrös leszek, az akcentusa egyszerűen megöl, a dalszövegei pedig egytől-egyig mélyek és elvontak.

Az interjúi alapján iszonyatosan aranyos, alázatos és szerény, nagyon bánom, hogy nem ismertem meg korábban, így nem volt szerencsém eljutni a 2011-es budapesti koncertjére. Valamint remélem, minél hamarabb felkerülünk ismét a turnéállomásai közé, hiszen a koncertfelvételek alapján vétek kihagyni a fellépéseit.

Előre is elnézést attól, aki arra vetemedne, hogy ezt végigolvassa, de rájöttem, hogy a véleményemet és az érzéseimet nem lehet pár szóban kifejezni.

Brian egyszer azt mondta, hogy egy olyan világban élünk, ahol mindenki a tökéletességre törekszik, pedig a tökéletesség és a szépség a tökéletlenségben van. Döbbenetes, hogy ez mennyire igaz. Hiszen ez az ember tökéletes minden apró, vagy akár nagyobb hibája ellenére is.

Ami talán a karrierje szempontjából a legfontosabb; tökéletes zenész. Lenyűgöző énekes, már magában a hangja, az a különleges, sehol máshol vissza nem térő hangszíne elég lenne ahhoz, hogy különbnek tartsam szinte mindenki másnál, de ő erre még rátesz.
1995-től kezdve lelhetők fel koncertfelvételek, azonban még egy olyanba sem futottam bele, ahol csalódást okozott volna. Egy kezemen meg tudnám számolni a playbackek számát, ahol különféle műsorokban arra kötelezték, felvételről menjen az adott dal. Azonban ő még ilyenkor is próbálta „emlékezetessé” tenni a fellépéseket, ha más nem kisebb botrányokkal és lázadásokkal. Más esetben betegen is kiáll, nem egy olyan fellépést láttam, ahol számtalanszor elcsuklott a hangja, érezhetően alig bírt egy-egy hangot kiénekelni, mégis végigcsinálta, élőben. Nagyon nagyra tartom azért, hogy megtiszteli a rajongóit, és – mivel a lemezről szóló dalokat otthon is hallgathatják -, minden helyzetben kiáll eléjük, és nem csak elénekli az aktuális dalt, hanem teljes átéléssel előadja.

Amellett, hogy énekel, ő a zenekar elsőszámú gitárosa, basszusgitározik, zongorázik – még ha élőben sajnos ritkán is -, tud dobolni, játszik szaxofonon és lemezlovaskodott is. A legsokoldalúbb ember, akihez valaha volt szerencsém, egyszerűen lenyűgöző a zene iránti szeretete és rajongása – valamint az alázata.

Emellett Brian tökéletes dalszövegíró is; azt hiszem, egy ember szövegein sem sírtam annyit, mint azon, ami az ő keze alól került ki. Van a stílusában valami jellegzetes, valami, ami miatt minden munkájáról sugárzik, hogy az övé, bármilyen témában is írjon. Emlékszem, egyszer a Cinema Bizarre együttestől hallottam a Hypnotized by Jane című számot, azonnal kerestem is rá, ki írta a dalszöveget – és nem is kellett csalódnom a megérzéseimben. Akárcsak a hangja, a szövegei is jellegzetesek és összekeverhetetlenek – van benne valami utánozhatatlan.
Briannel mindig is úgy voltam, akár én is írhatnám, mondhatnám az általa leírt sorokat, minden egyes dalban az én szívemből is szólt, bármilyen hangulathoz találok megfelelő mondanivalóval rendelkező szöveget. Szinte már ijesztő, mennyire igaz minden egyes általa leírt szó. Azonban a Bosco című dalukban úgy gondolom, még önmagát is felülmúlta, végre teljesen kinyílt, és azzal nem törődve, elmondása szerint mennyire sebezhetővé teszi, megírta és publikálta az egyik leggyönyörűbb, legőszintébb és legszívszorítóbb dalszöveget, amit valaha hallottam.

Mindemellett, bár nem igazán ismert színészként, és nem sok lehetősége volt bizonyítani élesben, én színészként is tökéletesnek látom őt. Igaz, tényleges szerepe csupán a Velvet Goldmine-ban volt, ott is zenészként szerepelt, így az összesen öt perces szereplése alatt elénekelt egy dalt, és elmondott egy mondatot, de számomra volt valami különleges abban, ahogyan a karakterét megformálta – na meg imádtam, ahogyan a boácskája után futkározik.
De más szereplésként ott volt az a pár klip, amikben nem csak énekelt és gitározott, hanem kisebb-nagyobb szerepet vállalt. Mind lenyűgözőek, főleg a Medsben nyújtott teljesítménye, ami miatt leginkább bánom a mai napig is, hogy teljes mértékben feladta a színészetet a zenéért a végzettsége ellenére.

Így, a szakmai rész után még fontosnak tartom megemlíteni azt is, hogy ő egy tökéletes ember. Számomra legalábbis mindenképpen. Talán itt jön leginkább képbe, itt bizonyosodik be leginkább az, amit ő mondott a tökéletességről.

Bár nem rendelkezik a legtisztább múlttal, sőt, drog- és alkoholproblémái is voltak, ami talán nem a legpéldamutatóbb dolog, úgy vallom, ő mégis különb példakép, mint sok „tiszta” ember. Bár beleesett ebbe a hibába, sosem bíztatta az embereket arra, hogy csinálják utána, de ahogy arra sem, hogy ne. Sosem akarta megmondani az embereknek, hogyan éljék az életüket, nem próbálta ilyen célokra kihasználni a hírnevét – érthető módon, hiszen az ember úgysem azért fog nemet mondani, mert egy bálványa azt mondja, az a helyes.
Azonban az emberek támadásával és megvetésével mit sem törődve vállalta fel a biszexualitását még a karrierje kezdetén, és azóta is küzd azért, hogy a homoszexualitás elfogadottabb legyen a nyilatkozataival és a dalszövegeivel egyaránt.
Bár nem lehet folyamatosan arról olvasni, hogy melyik ingjét adta el egy jótékonysági gyűjtés keretein belül, ő zenészként, a szakmájához hűen kiáll, és jótékonysági koncertekkel ugyanúgy gyűjt, és ha feltűnésmentesen is, de azon van, hogy a világ jobb hellyé váljon – csak épp ő nem azért csinálja, hogy róla beszéljenek.

Tökéletesnek tartom, mert nem álszent, nem játssza meg magát. Teljes mértékben hangulatember, és eszerint is él, nem törődve azzal, épp ki van a közelében és kit bánt meg. Ha rossz napja van, a következményekkel mit sem törődve bunkó a riporterekkel, ha épp elege van, nem játssza meg magát, nem bájolog a rajongóival, egyszerűen elhatja őket a fenébe. És én így szeretem, megjátszásoktól és hazugságoktól mentesen, így, hogy önmagát mutatja meg az embereknek, nem pedig egy tökéletes álca mögé bújt, valótlan, csak a kameráknak létező személyt – és ez így tökéletes, hiszen aki szereti mint embert, éppen a kis hóbortjaival, például a beteges fényképezőgép-fóbiájával és drámakirálynősködésével együtt imádja. Egyébként is minden rosszabb napjáért ott van kárpótlásként az, amilyen őszinte szeretettel és rajongással beszél a kisfiáról, akit élete legnagyobb csodájának és szerelmének tart.

Sokan szokták még támadni a külsejéért – „túlságosan lányos; gödröcskés, atkás az arca; nagy az orra; aszimmetrikus a szeme; túl alacsony”, és a többi. De őszintén, ezt kit érdekel? Először is, zenésznek ment, nem pedig a külsejével helyezkedett el, másodszor pedig pont ezek a kisebb „szépséghibák” – bár biztosan velem van a probléma, amiért szerintem egyik sem „hiba” –, ezek az apróságok teszik tökéletessé, és olyan gyönyörűvé, amilyen még negyven évesen is.

Összegezve; Bármit megtennék azért, hogy akárcsak egyszer is találkozhassak vele, és beszélhessünk pár szót. Hiszen a számtalan megnézett interjú után biztosra mondhatom, ő az egyik legintelligensebb és legjobb humorérzékkel rendelkező ember, akit valaha láttam. Alig várom, hogy egyszer lehetőséget kapjak rá, és köszönetet mondhassak neki mindenért, azért, amivé váltam, azért, hogy megváltoztatta az életemet. Életem legnagyobb büszkeségének tartom, hogy ő az az, aki a legfontosabb szerepet tölti be az életemben, hiszen keresve sem találhatnék nála különb és jobb embert.

A zenéje pedig életérzés - amit ha valaki nem képes érezni, nem szükséges hallgatni és aztán leszólni -, ez az ember pedig egy isten. Egy zseniális művész, frenetikus énekes, páratlan író, tehetséges színész, egy bálvány - és mindemellett egy csodálatos kisfiú lenyűgöző édesapja, és egy tökéletes ember, aki sokkal több tiszteletet, elismerést és rajongót érdemelne.