Üdv minden kedves látogatónak!!
Én egy olyan ember vagyok, akinek az élete a sportban volt négy éves kora óta egészen tavaly előttig! Aki egy kicsit körülnéz a kedvenc sztárjaim közt az láthatja, hogy sok sportoló van köztük! Mivel én magam is sokat versenyeztem (egészen a 2 éve bekövetkezett bokasérülésemig), ezért a mai napig figyelemmel kísérek szinte minden sporot. Legyen szó egy jobb focimeccsről, egy lóversenyről vagy akár a Forma 1-ről én szívesen megnézem!
A kezdetek:
Négy évesen vittek el a szüleim először lovagolni. Szerelem volt első látásra számomra ez a sport és nagyon megszerettem a lovakat (van sajátom is), és az oktató szerint is volt hozzá tehetségem. A lovaglás az egyetlen sport, amit ma is űzhetek és nem akadályoz benne a bokám.

A későbbiekben...
Később életem részévé vált az atlétika és az úszás, amiket versenyszerűen űztem. Ezért láthattok a kedvenceim közt annyi úszót.

A példaképeim:

Michael Phelps
Ő az a személy, akivel bármikor szívesen cserélnék! Tudom, hogy mennyi munka kellett ahhoz a teljesítményhez, amit ő az évek során hozott illetve mutatott, de minden tiszteletem az őve. Kezdetekben (bármennyire is szégyellem bevallani) én is kétkedve néztem a sikereit és győzelmeit. De lassan rájöttem, amit látok az egy hihetelen ember hihetetlen teljesítménye nincs ebben semmi illegális dopping szer. A tavaly nyári bejelentése, hogy visszavonul mélyen érintett, hiszen ez azt jelenti, hogy többé nem látom már versenyezni.

Sebastian Vettel
Ő a másik örök favorit!! Kezdetekben egyáltalán nem szurkoltam neki sőt, úgy összességében nem is szerettem! De ő vele is úgy voltam, mint M. Phelps-el. Ahogy egyre többet mutatott magából és tehetségéből sikerült véglegesen megszeretnem! Minden tiszteletem az ővé, hogy a legsötétebb pillanatokban is képes pozitívan gondolkodni. És boldoggá tesz, hogy őt még láthatom (remélem nagyon sokáig) versenyezni. Titkon remélem, hogy ő az, aki képes lesz Schumacher nyomdokaiba lépni...
A rock, ami nem rég vált életformámmá
Nem rég még Adele szomorú számait hallgattam, amikor csak tehettem. De nem egész fél éve véletlenül rátaláltam a YouTube-on a Papa Roach nevű együttes Lats Resort című dalára és rájöttem, hogy az általuk képviselt műfaj, a rock, nagyon is közel áll hozzám illetve tükrözi a lelki világomat. Jacoby Shaddix-et, pedig egy rock Istennek tekintem. Képes vagyok órákat hallgatni a számaikat...

Jacoby Shaddix

Papa Roach
Ugyan egy kissé más stílusban, de még a rock műfajon belül egy másik kedvenc Adam Lambert:

Adam élő bizonyíték a "ne ítélj külső alapján" elvre! Lehet, hogy néha kissé nőies a megjelenése és sminkeli magát és igen homoszexuális, amit nem is tagad. És akkor mi van? Kérdem én. Nem randiznunk kell vele, hanem a számait meghallgatni!! Amit mindenkinek csak ajánlani tudok, mert nagyon nagy tehetségnek és fantasztikus hangnak a tulajdonosa.
Befejezésül..
Ha valakiket megbántottam a valamelyik hozzászólásommal, véleményemmel vagy éppen a bemutatkozásommal, azoktól sorry!! Sajnálom, de nem egyezhet mindenkinek a véleménye és ízlése, higyjétek el unalmas lenne úgy a világ, ez az én véleményem.
Ha valaki negatív véleményt akar rólam írni, csak nyugodtan, szabad országban élünk, de előre is bocsánatot kérek tőle, mert nem nagyon fog érdekelni!!
Remélem, hogy végül azért sokak pozitív véleménnyel lesznek rólam!
