Starity

KryPatln profilja

KryPatln red yellow  
  • Csatlakozott
  • 2014. április 21.
  • Csoport
  • Tag
  • Titulus
  • random italian guy
  • Születési idő
  • 2000. augusztus 01.
  • Lakhely
  • Egyesült Arab Emírségek
  • Párkapcsolat
  • házas vagyok
  • Foglalkozás
  • munkanélküli vagyok

diamond crystal

KryPatln
Utoljára aktív: Tegnap, 20:27Státusz módosítva: 2021.09.26. 19:07

Bemutatkozás

 Levél egy hölgyhöz, melyet léghajóval küldtem el 1871. január 10-én   

 

  A vad-víg Párizs küzd. Köszöntöm, asszonyom.
Egy lélek e város és egy világ e hon.
Mindenki a másé, jóság a szenvedélyünk.
Napunk sincs, senkinek sincs, de mi még így se
félünk.
Aludni nem alszunk, s aki virraszt, szerencsés.
Olykor megjelenik egy háborús jelentés,
mely ellapítja a legendást és csodást.
Én tizenöt frankért vettem négy friss tojást
két unokámnak, és esszük, ami marad,
patkányt, lovat, medvét és néha szamarat!
Párizst körülzárták, víz önti el, komor;
Noé bárkájaként teng-leng minden gyomor;
bendőnkbe gyűrjük azt, amit nem állhatott,
macskát, kutyát, fenét és minden állatot,
gyomrunkban megleli egér az elefántot.
Fa nincs, az utcafa mind széttörött, lehántott.
Kályhánkba tömjük az egész Champs-Élysées-t.
Dér hull, fagy csipdesi az ujjaink izét.
Tűz nincs szárítani kimosott ingeink.
Inget se válthatunk. Mikor az este int,
mély-mély morajt hallasz a zajgó utcasarkok
körül, a nép zajong, és hallasz furcsa, zsarnok
lármát, vagy éneket, zenebonás morajba.
Nagy, lomha jegeket cepel alább a Szajna,
jégszigetek között fut az ágyunaszád,
tajtékkal szinezi a hullám torlaszát.
Párizs semmiből él, s mire se hederít ő.
Éhség az étele, nincs asztalán terítő.
A krumpli csemege és böcsülete nagy ma,
s akár Egyiptomban, istenné lett a hagyma.
Nincsen szenünk, de a kenyerünk, mint a szén.
Gáz sincs; a bús város aluszik feketén.
Hatkor koromsötét. És ájult borzalomba,
tüzet okádva zúg fejünk fölött a bomba.
Előttem egy gránátszilánk a kalamáris.
Meggyilkoltan hever, nem szól egy szót se Párizs.
A nemzetőrségünk a falaink körül,
sipkába férj, apa fürkészve tömörül,
csuklyás köpönyegben, amig szólnak az ágyúk,
és éjszaka kemény, érdes falóca ágyuk.
Bismarck éhezteti Párizst, hogy majd elasszon,
és Moltke rálövet, de Párizs, mint egy asszony,
vitéz is, szép is ő. Borús szemét remélve
veti a mélységes, kietlenül nagy égre,
s galambot, léghajót les ottan néha-néha.
Mily gyönyörű, mikor rettentő lesz, ki léha.
Én hát boldog vagyok, hogy harcol mindenáron.
Szeretni, küzdeni, feledni: prédikálom.
Csak egy az ellenség s ez lelkünk vigasza.
Nekem nevem sincs már, úgy hívnak, hogy Haza.
A nők pedig mostan, hogy minden szétesett,
büszkélkedhet velük, - mert mind fönségesek.
Szépségük az, ami Rómában egykoron,
az egyszerű födél, erény és nyugalom.
Gyapjútól feketült ujjuk tépést cibál,
s alig hogy alszanak, künn meg vár Hannibál,
s a Porta Collinán a hitveseik állnak.
Ez az idő van itt. Az óriás vadállat,
a tigris, a porosz izenként tépi szét
a félhalott világ e vérző, nagy szívét.
Hát most, mikor a sors reánk ezt rója ki,
a férfi francia, a nő meg római.
Az otthonuk hideg, nincs ott tűz és parázs,
ólmos eső szakad, a lábuk zuzmarás.
Hó, förgeteg, süvölt, fejükre rácsorognak,
s ők mészárszék előtt éjente ácsorognak.
Éhség, harc, rémület, mindegy, akármi essék,
előttük egy lebeg, a nagy-nagy kötelesség.
A lelkük római, melyet kétség nem ingat,
bombázás döngeti a fellegvárainkat,
dobszó felelget a kürtöknek virradatkor,
fújják az ébresztőt, s a hűvös szélben akkor
feltűnik e sápadt nagyváros, halovány,
egy harsona hangzik az utcán tétován.
Sikerről álmodunk, mely eljön végre nyilván,
szívünkben a remény, fejünk felett a villám.
E megpróbált, dicső és óriási város
köszönti a szörnyü időket és sugáros.
Hát éhezünk s fázunk, mondjuk vidám sóhajjal.
Mi most ez itt? Az éj. S mi jön utána? Hajnal.
A biztosért tűrünk, s megedz a hősi vadság.
Poroszország börtön, de Párizs a szabadság.
Mint Róma álljunk meg, s nem érhet semmi rossz,
egy hónap mulva itt nincsen többé porosz,
így márciusban majd én és a két fiam
vidékre rándulunk, önhöz, mindannyian,
kedves, jó asszonyom, barátságára várva.
Ha meg nem ölnek itt bennünket februárba. 


Victor Hugo