Starity

ScarlettRose profilja

ScarlettRose  
  • Statisztika
  • 0 hozzászólást írt
  • 0 témát indított
  • 0 véleményt írt
  • 0 cikket írt
  • 1 barátja van
  • 0 szavazatot kapott
  • Csatlakozott
  • 2016. június 18.
  • Csoport
  • Megerősítés alatt
  • Titulus
  • új tag
  • Születési idő
  • 1995. január 06.
  • Lakhely
  • Ausztrália
  • Kedvenc időtöltéseim
  • Utazás egzotikus helyekre
  • Imádom
  • Óceán
  • Utálom
  • Thooooooose people who can't understand my feelings.

I think I lost my patience

ScarlettRose
Utoljára aktív: 2016.07.26. 20:08Státusz módosítva: 2016.07.26. 20:08

Bemutatkozás

Helló sorstárs!

Most le fogom írni az élettörténetemet, csak mert elég összetett és szeretem, ha az emberek ismernek, és úgy állnak hozzám, ami vagyok, illetve aki vagyok. Tudva, min mentem keresztül..

Ne haragudj, de csak akkor olvasd el, ha tényleg érdekel, ugyanis elég hosszú. Akkor kezdjük is el.


Scarlett Rose Leithold vagyok, 1995. január 6-án születte Ausztráliában. Az édesanyám ottani, míg az apám magyar. Egy alkalommal ott imerkedtek meg és házasodtak össze. Bár apámnak már volt akkor egy 9 éves lánya Mónika, alias a nővérem. Minden tök jó volt, meg is születtem lányként (bár apám fiút akart) és rendes családként éltünk Ausztráliában, még kutyánk is volt a szépség kedvéért. Aqua az én "testvérem".
De sajnos amikor még csak két éves voltam, anyám összejött valami pasival és elváltak apámmal. Aztán apám hazarepült Magyarországra én pedig maradtam anyámmal és az új pasiával Christiannal kint.
Minden ment úgy, mintha normális lenne, én viszont egy szemernyire sem emlékeztem az apámra sem arra, hogy valaha is együtt voltak anyámmal.
Bár arra sem kellett sokat várni, hogy Christian megcsalja anyámat egy fiatalabb lány kedvéért. Na ekkor lehettem én körülbelül 6 éves.
Addig kérleltem anyámat, hogy menjünk Magyarországra, hogy sikerült meggyőznöm. Otthagytuk Ausztráliát és egy idegen helyre vetettük magunkat, úgy hogy egyikünk sem tudott magyarul.
Telket vásároltunk, és attól a naptól kezdve egészen mostanáig itt élek. 15 éve.
Iskolába kezdtem járni és anyámék megegyeztek, hogy minden szerdán és második hétvégén apámmal lehessek. Nagyon élveztem, csak apa és én. Bár anyánal is ez volt, de apa valahogy olyan kedves volt velem, mintha be akarta volna pótolni a lemaradását. De alig telt el egy év és apámnak barátnője lett. Eleinte igazán furcsáltam és képtelen voltam hozzászokni az új szituációhoz. Apám életébe egy másik nő került, feltehetőleg olyasvalaki akit jobban szeret nálam.
Ekkor már jobban szerettem anyát, mert neki csak én voltam, s testvérem amúgysem volt.(Vagyis hát, az akkor 16 éves Móni nem számított annak)
Az életem kezdett egyenes vágányra állni és megszokni a helyzetet. Szerdánként apa! 
Aztán egy váratlan évben, amikor 8 éves voltam, anyám munkatársa, egyben barátnője meghalt rákban. Szörnyű hír volt még számomra is ilyen kicsi fejjel. A nőnek volt egy férje és két picifia egy 9 éves és egy 6 éves. 
Anyámmal próbáltunk a lehető legtöbbet segíteni nekik és mellettük állni, viszont ennek olyan következménye lett, ami megváltozztatta életem hátralévő részét.
Anyám és a meghalt nő férje egymásba szerettek!! Ez akkor nem volt annyira durva, ma visszagondolva nagyonis az! Élettársak lettek és összeköltöztünk velük, így egyik napról a másikra lett két öcsém. Vencel és Dani.
Az a helyzet, hogy akkor még kifejezetten kedveltem anyám élettársát...

Közben mentek az évek és pikk-pakk elteltek az évek amikor apám bejelentette, hogy összeházasodik a barátnőjével, Noémivel. 
Az esküvőre egy évre, 2005-ben megszületett az első vérszerinti féltestvérem, Oszkár.
Nem annyira kedveltem mert egy béna csecsemő volt, aki nem csinált mást, csak evett és aludt. (Hogy telik az idő... Ma már 11 éves)

Aztán egyszercsak felsőtagozatos lettem. Más iskolába kerültem, más osztálytársak közé. Akkor már elég jól tudtam magyarul. Hát öt év után :)
Akkor szereztem életre szóló barátokat. Elsőként is Lilit aki most Franciországban él, mert oda költöztek. Aztán Janát, akinek a rendes nevét (Tatjána) évekig nem tudtam kimondani nevetés nélkül, és végül pedig Nesszit a nagy pasifalót. 
Mind különbözőek vagyunk épp ezért barátnők. Ami még jó, hogy a fiúízlésünk is más, így nem kell osztozzunk a kiszemelteinken. :D

Minden rendes volt. Inkább tökéletes. Anyám kissé szigorú volt, de mindig ott voltak nekem a szerdák a gazdag, engedékeny apámnál. Rend volt az életemben. Két évig minden nyugodt volt és kedves.

Egy alkalommal amikor 7.es voltam apám és a tíz évvel fiatalabb felesége, valamint az öcsém kitalálták, hogy menjünk el Madagaszkárra nyaralni, télen!
Apám engedélyt kért anyámtól és az igazgatótól, de az volt a baj, hogy az igazgató nem engedett el, mert kémiából hármasra álltam és hiányozni fogok 9 napot amit nehéz bepótolni. Apám és én erősködtünk, hogy eljutni Madagaszkárra egy visszanamtérő elmulasztott alkalom lenne, míg anyám az igazgató pártját fogta.
Így végül az lett, hogy anya megszorította a kengyelt és maradtam. Azt mondta majd csajos hetet tartunk, csak mi ketten. De én hajthatatlan voltam, és az utolsó előtti napon írtam az iskolából egy SMS-t anyának, hogy engedjen már el. A válasza csak ennyi volt: Menj.

Örültem a fejemnek, hogy sikerült rávennem anyámat. Másnap összepakoltunk apáékkel és elmentünk a 10 órás repülőúttal. Minden tökéletes volt, az időeltolódás baromi fura volt de attól eltekintve. Maga a tökély. Janával skypoltam, elkértem a házikat és a tananyagot, hogy tanulhassak.
Az utolsó előtti nap délután épp a hotelben voltam, gépeztem amikor apám és Noémi állított be az ajtón. Azt mondták mondaniuk kell valamit. Tudtam, hogy valami baj van. Talán anyával. Igen!
Azt mondták, hogy az édesanyám meghalt, és ők mindig itt lesznek, számíthatok rájuk. Csöndben voltam és ízleltem a szvakat. Olyan érzés volt, mint amikor rosszat álmodom. Keresem a kiutat. Mert a valóságban ilyen nem történhet meg, hogy elveszítünk valakit akit nagyon szeretünk. Vagy mégis?
Képtelen voltam sírni. A szemem egy kiszáradt sivatag volt. Lerogytam az ágymellé és üvöltöttem fájdalmamban. Abban reménykedtem, hogy ez valami vicc és csak tréfáltak velem. Felhívtam a nagyit, aki mindent elmondott nekem. Anyám öngyilkos lett. De nem tudják még miért.
Azonnal haza akartam menni.

Két hétig nem mentem iskolába és lehetetlenség volt elérni. Konkrétan kipusztultam. Míg apám és Noémi azon volt, hogy kiderítse mi is történt.
Egyik délelőtt apám felajánlotta, hogyha szeretnék, elmehetek vele anyám házához. Igent mondtam.
A ház üres volt, A fiúk és Robin (anyám élettársa) ki lettek költöztetve.
Mindenem bizsergett annyira felajzott voltam az egész helyzettől. Elsőnek a hálószobájába mentem be, ahol feltűnt, hogy a közös képeink nincsenek a falon. Kifutottam a nappaliba, hogy szóljak apának, de nem kellett. A kályha mellett guggolt és a képeimet fogta. el voltak égetve. Már csak hamu volt és néhány foszlány amiről fel lehetett ismerni.

Apámhoz költöztem idő közben és kiderült, a szomszédoktól, hogy Robin folyton zaklatta anyámat és Veszekedett, kiabált vele. Mások szerint erőszakos is volt,
Egy hónap elteltével kiderítették, hogy nem öngyilkosság volt, hanem Robin ölte meg anyámat. Az indok még mindig kérdőjeles.
Eltemetni édesanyámat a világ legagyobb fájdalma volt 13 évesen

.

Azóta mintha csendesedne az életem. Egyre inkább kezd normálissá válni. Könyveket olvasok, bejárom a világot egyedül. De még mindig eszetlenül hiányzik Nicolette Leithold, az édesanyám.




Köszi, hogy elolvastad a picit hosszúra sikeredett életemet, de mondtam, hogy hosszú lesz. Ezt nem lehet elírni röviden. Túl komplikált ahhoz.

Szeretném még megosztani veled azokat az országokat, ahol ár jártam. A kis gyűjteményem:
Ausztrália, Görögország, Magyarország, Törökország, Kanada, USA, Bahama-szigetek,  Dominica, Ausztria, Bulgária, Horvátország, Cyprus, Franciaország, Németország, Olaszország, Luxemburg, Málta, Spanyolország, Madagaszkár, Mauritius, Norvégia, Mexikó

Ezt még persze bővíteni fogom az évek során. Ez a hobbim :)




Tényleg nagyra értékelem, ha eljutottál idáig. Köszönöm.