
Üdvözlök mindenkit a profilomon. A napokban úgy gondoltam, itt az ideje egy normális profil készítésének, bár sosem voltam jó benne, gondoltam megpróbálok összehozni valamit. 2014. július 22-én regisztráltam az oldalra először, azóta pedig mint láthatjátok újraregisztráltam. 2017 júliusában lettem hírszerkesztő, 2018. augusztus 20-án váltam kiemelt taggá, majd 2019. március 23-án lettem moderátor. Szabadidőmben nagyon szeretek utazni, olvasni és sorozatokat nézni. Szeretek barátkozni, mindenkivel szívesen elbeszélgetek és szívesen meg is hallgatom az embereket. Hirtelen haragú típus vagyok, viszont könnyen megbocsátok. Gyűlölöm a kivételezést és a megkülönböztetést. Szeretek nyelveket tanulni, a következő célom a francia, jelenleg angol és német nyelven beszélek. Az évek alatt nagyon sok sorozatot láttam már, ezeket bővebben lentebb láthatjátok. Igazi fangirl típus vagyok, nincs sok kedvencem, de ők az évek során nagyon a szívemhez nőttek. Azt hiszem magamról nem is mondanék többet, inkább írok a legnagyobb kedvencemről.

A legnagyobb kedvencem nem más, mint Lucy Hale. 2011-ben a Pretty Little Liars által ismertem meg. Már az első pár részben szimpatizáltam Aria karakterével, és Lucy színészi alakításával. Szerintem tehetséges színésznő, szinte minden szerepben remekül alakít. Lehengerlő stílusa van, emellett nagyon intelligens és gyönyörű is. Imádom, hogy vállalja önmagát, és képes smink nélkül, melegítőben is bármikor megjelenni az utcán. Fiatalkora ellenére már sok mindent elért az életben, és nagy elismerést érdemel, hogy színészi karrierje mellett, énekesnőként is remekel.

faking it × awkward × er × the 100 × grey's anatomy × pretty little liars × the carrie diaries × suburgatory × how i met your mother × game of thrones × friends × doktor addison × ghost whisperer × arrow × gilmore girls × desperate housewives × two and half men × the gifted × riverdale × 13 reasons why × sex education × fear the walking dead × stranger things × life sentence × siren × shadowhunters × csi: miami × pretty little liars: the perfectionists × you × katy keene × tell me a story × never have i ever × big little lies × charmed × money heist × warrior nun × jessica jones × under the dome × the mandalorian × the haunting of bly manor × emily in paris × cursed × euphoria × bridgerton × fate: the winx saga × chilling adventures of sabrina × the queen's gambit × the umbrella academy × ginny & georgia × station 19 × wandavision × the falcon and the winter soldier × 911 - l.a. × orange is the new black × shadow and bone × loki × lucifer × sweet tooth × alexa & katie × squid game × maid × arcane × hawkeye × manifest × mr. robot × lost in space × heartstopper × first kill × the lincoln lawyer × ms. marvel × the summer i turned pretty × wednesday × one of us is lying × lupin

Barátnak tudtok jelölni, de mivel nem vagyok barátgyűjtő, így nagyon ritkán jelölök vissza. Kizárólag olyan emberek vannak a barátaim között, akikkel napi szinten beszélgetek, vagy beszéltem már velük illetve van bennünk valami közös. Üzenetet nyugodtan írhattok, a szavazatokat pedig köszönöm, ha megírod, örömmel visszaszavazok. Ha cikkekkel kapcsolatban kérdésed van, akkor nyugodtan keress privát üzenetben, szívesen segítek.
