Magyarországon, aki becsületes munkából akar megélni, többet érdemel. Magyarország önmagában is többet érdemel, mint amit a sunyi nyugattól kapott a rendszerváltás (?!) előtt és után az EU-s csatlakozás előtt és után, 1956 előtt és után, 1949 előtt és után, 1848 előtt és után… Kedvenc miniszterelnököm gróf Tisza István, Bethlen István és Gömbös Gyula után Orbán Viktor, kedvenc szellemi vezetőim (a teljesség igénye nélkül) Németh László, Szabó Dezső és Csurka István után most senki…Talán László András filozófus. Külön nagy tisztelettel említem azt, aki nem politikus, viszont autonóm magyar értelmiségi és ebben a minőségében nélkülözhetetlen történelem és gazdaságkutatói munkát végzett és szerencsénkre meg is írta, ki is adta munkáit.
A neve: DR. DRÁBIK JÁNOS
Utálom (nem gyűlölöm) a nagyképű liberális idegenszívű machiavellistákat, az álszent, tróger kivakaródzott erkölcs és eszme nélküli milliárdos prolikat és pártcsordájukat, és a hataloméhes vicsorgó szélsőjobboldaliakat. Csak öljék egymást, mert mást nem tudnak. Aki csak rendesen akar élni, azt hagyják békén!
A magam részéről megátalkodott independens, ultrakonzervatív, ultrajobboldali jelzőket is elfogadok, csak az előbbiekkel ne sértsen meg senki. Az ultrajobboldal és a szélsőjobboldal közé egyenlőségjel távolról sem tehető, mert a szélsőjobboldal kvázi-baloldal ill. ellen-baloldal, az ultrajobboldal, pedig következetesen ki próbál tartani a tradicionalista világnézet és politikai levezetései mellett, ahol nem fogadható el a szocializmusnak sem a nemzeti sem a nemzetközi változata. Láttunk már ilyet a XX. században és elég volt....
Változások a „Néhány gondolat után”.
Nyilvánvaló, hogy egy ilyen kis ország, amelyet Jaltában olyan könnyedén löktek oda Sztálinnak, amelyet oly rútul hagytak cserben 1956-ban, nem lehet olyan független, amilyen szeretne lenni. Ezt nemcsak tudják, de ösztönösen is érzik a szerencsétlenségükre magyarnak születettek. Van azonban egy minimuma a függetlenségre törekvésnek, amelyet elsősorban a belpolitikában és a nemzeti alapcélok kitűzésében teljesíteni kell, vagy ha nem lehet, ha azt sem engedik, akkor azt tudtára kell adni a népnek. A kormány ezt a minimumot nem teljesítette, és még csak kísérletet sem tett arra, hogy megmagyarázza. Nem is tehetett, mert ahhoz saját sajtó és vele együtt lélegző tájékoztatás kellett volna. A sajtót és a médiumokat viszont az első rossz rögtönzéssel leadta a vele szembeni erőknek. Azóta viszont megvan az az állandó kényszeredett hivatkozása, hogy nem tudja céljait megvalósítani, mert a sajtó ellenséges, és tetteit, szándékait félremagyarázza és elhallgatja.
Ez csak néhány mondat a néhány gondolatból, s még csak nem is a maga korában legcsípősebbek közül való, s lám mégis, most felmelegítve jobban süt mint egykor, abban az időben, amikor a FIDESZ még csak a ma már csupán politikai, futottak még kategóriás SzDSZ utánpótlásaként jegyeztetett, s lám a nagy liberális gesztor színei most szürkülnek hónapról hónapra, évről évre fekete semmivé. (Ezért – azonban - búsuljon a ló!) Fekete gonosz semmivé, amely azért rakja szorgalmasan sunyi szellemi petéit szanaszét. (Erre viszont figyeljen minden csillagszemű!)
Mit is kell értenünk a nemzeti alapcélok kitűzéséhez szükséges függetlenségi minimum alatt? Például azt, hogy megadóztatjuk a bankokat is, megkérdőjelezzük a Magyar(?) nemzeti(?) Banknak az Európai Központi Banktól való aránytalan függését a magyar parlamenttel szemben. Vagy akár a magyar kormánytól. Miért is nem nyomtathatunk tetszés szerint a magyar pénzből amikor akarunk. Mert most tilos! Eddig a kérdésig még a mai 2/3-os kormány sem mert elmenni, pedig ezen messze túl kell lépnünk. Akár az „Egy gondolat” szellemében, akár azért, mert ezt én most kijelentettem. Persze az én legitimációm még nem lett kipróbálva…Na, majd…
Az első szabad(?) magyar kormány még nem tudta tudtára adni a népnek amit fontosnak tartott volna elmondania magáról, céljairól, mert a sajtó nem az ő kezén volt? Igaz. 1990-ben már azzal jött Haraszti Miklós a salgótarjáni szabaddemokrata „szervezet”-hez helyretenni machiavelizmus-hiányos politikai attitűdjüket, hogy „nyugi, a Magyar Hírlap már a kezünkben van”. Hát most már nincs. Miért is oktatta ki a „föntről jött” megmondó ember a „tájékozatlan salgótarjániakat? Mert szóba álltak az akkori Munkáspárti öregekkel, akikben nem láttak mást, csak azt az elvi politizálást folytató becsületes embereket. Hogy mások voltak ezek az elvek, azt feledtette az, a politikában elburjánzott erkölcsi relativizmus, sőt nyáladzóan vigyorgó cinizmus, amelynek az első jeleit az akkori MSZP-nél már tapasztalni lehetett. Az elvi politizáló fogott kezet az ellentétes oldalon álló elvi politizálóval, s hallgatták egymást Voltaire ismert szlogenjének szellemében. Milyen kár, hogy ez az attitűd eltűnt a magyar közéletből.
Ma már igazán nem állíthatjuk, hogy a nemzeti kormányunk lépten, nyomon izzadva arra hivatkozna, „hogy nem tudja céljait megvalósítani, mert a sajtó ellenséges, és tetteit, szándékait félremagyarázza és elhallgatja.” Tesz róla, hogy ne így legyen.
Többek között, ez azért mégis csak egy komoly változás. Nem-de, kedves uraimék?
2012-09-23 Rákos Csaba
