Starity

Adam Huber

Adam Huber Adam Huber nemzetisége 14820. 7rajongó 0vélemény

Adam Huber életrajza

KEZDETEK

Adam Huber 1987. május 8-án született, és Hollidaysburgban, Pennsylvania-ban nőtt fel. A középiskola után üzleti menedzsment szakon tanult tovább a Penn State (Állami) Egyetemen. Az ott töltött idő alatt fedezte fel a színjátszás iránti szenvedélyét. 2009-ben New Yorkba költözött, ahol elkezdte építgetni modellkedős karrierjét, miközben színészetet tanult.

KARRIER

A színművészet világában legelőször 2012-ben sikerült érvésenyülnie, amikor is megkapta első szerepét egy amerikai televíziós sorozatban, a "Felejthetetlen"-ben. Ezt egy vendégszerep követte az "Új csaj" című komédiában, Zooey Deschanel és Jake Johnson társaságában. Játszott a "Kínos", az "UnREAL: The Faith Diaries", és az "Animal Kingdom" sorozatokban, de nagyobb szerepben feltűnt a "Do You Take This Man" drámafilmben is, mely Jonathan Bennett és Anthony Rapp főszereplésével készült, 2016-ban. Ezután is inkább csak rövid szerepekhez jutott a szakmában, olyanokban, mint a "Mary + Jane", "A jó hely" és az "Egy videojátékos majdnem mindenre jó kézikönyve".

2017-ben végül jött a nagy áttörés, és Adam főszerepet kapott a 2018-ban nálunk is bemutatott, "Végzetes edzés" című TV filmben, Hannah Barefoot mellett. Ezután több hasonló televízós adaptációban kapott ugyancsak főszerepet. Ezek voltak a "The Boarder" (2018), "Nanny Surveillance" (2018), "Breaking & Exiting" (2018) és a "Better Days", ami 2019-ben került az ameriaki képernyőkre. Ugyancsak 2018-ban egy csapost játszott a "Könyvklub" című mozis vígjátékban.

2018-tól Liam Ridley szerepében látható a "Dynasty" című sorozatban, Elizabeth Gillies oldalán.

MAGÁNÉLET

2018 óta egy párt alkot Jordan Hinson színésznővel, akivel egy közös filmjük forgatásán ismerkedett meg.

JELÖLÉSEK

2019 ... Teen Choice Awards - Kedvenc televíziós színész - dráma/akció-kaland kategóriában

 

ELÉRHETŐSÉGEK

Instagram: @hubersworld
Twitter: @hubersworld
Facebook: Adam Huber
Honlap: OFFICIAL SITE OF ADAM HUBER
 

2018 - 2021 ... Dynasty / Dinasztiák (TV Series) - Liam Ridley
2019 ... First Love - Robert
2019 ... Better Days - Matt
2018 ... Polygonerz (TV Series) - Marcel (2018)
2018 ... Breaking & Exiting - Chris
2018 ... Nanny Surveillance (TV Movie) - Scott
2018 ... The Boarder (TV Movie) - Ryan
2018 ... Book Club / Könyvklub - Bartender
2018 ... Blood, Sweat, and Lies / Végzetes edzés (TV Movie) - Trey
2017 ... Gamer's Guide to Pretty Much Everything / Egy videojátékos majdnem mindenre jó kézikönyve (TV Series) - Cowboy Cody
2016 ... Rose-Colored -Ben
2016 ... Do Over - Organic Food Store Clerk
2016 ... The Good Place / A jó hely (TV Series) - Kirk
2016 ... Mary + Jane (TV Series) - Cater Waiter
2016 ... StartUp (TV Series) - Shad
2016 ... Do You Take This Man - Brunch Waiter
2016 ... Animal Kingdom (TV Series) - Dave
2016 ... UnREAL: The Faith Diaries (TV Series) - Sterling Cole
2015 ... Head Space (Short) - Pizza Delivery Guy
2015 ... Awkward. / Kínos (TV Series) - College Jock #2
2014 ... New Girl / Új csaj (TV Series) - Geoff
2012 ... Unforgettable / Felejthetetlen (TV Series) - Frat Boy #1

Utolsó frissítés: 2021.06.18. 23:11 Jessx által


Oszd meg!   iwiw  facebook  twitter  myspace