Starity

Aino Jawo

Aino Jawo Aino Jawo nemzetisége 7715. 37rajongó 3vélemény
  • Értékelés
  • tehetség: 90%
  • stílus: 95%
  • szimpátia: 90%

Aino Jawo életrajza

Aino Jawo 1986. július 7-én született Stockholmban finn anyától és gambiai apától. Itt is nőtt fel, és itt tanult.

Caroline Hjelttel ugyan már egy zeneiskolába jártak, mégiscsak 2009-ben találkoztak véletlenül egy partin. Ekkor megalapították az Icona Popot. Négy héttel később már írtak dalokat az első közös előadásukra. Két évvel később úgy jellemezték zenéjüket, mint "klasszikus pop melódiák dobbal és szintetizátorral".
A sajtó megdícsérte a duót, amint első kislemezük, a Manners megjelent.

2012 nyarán kiadták az I Love It-ot, mint az első kislemezt készülő albumukról. Ez a kislemez hat országban érte el a platinaminősítést.

2012 őszén Svédországban megjelent első albumuk, mely a duó saját nevét viselte. Koncerteztek Kanadában, Olaszországban, Németországban, az Egyesült Államokban és Nagy-Britranniában is.

2013-ban, amellett, hogy turnéztak is, szeptemberben megjelentették második albumukat, a This Is... Icona Pop-ot.

Icona Pop

Kislemezek

Szólóban

Manners (2011)
I Love It (2012)
We Got The World (2012)
Girlfriend (2013)
All Night (2013)
Just Another Night (2014)
Get Lost (2014)
 Emergency (2015)
 Someone Who Can Dance (2016)
Brightside (2016)
Girls Girls (2017)

Közreműködések

Mind Your Manners - Chiddy Bang (2011)
Mind Your Manners - Chiddy Bang ft. Travie McCoy (2012)
Ready For The Weekend - The Cataracs (2013)
Let's Go - Tiësto (2014)
Ride - Lowell (2015)
Weekend - Louis The Child (2016)
Windows - Felix Snow (2016)
Let You Down - Peking Duk (2017)

EP-k

Nights Like This (2011)
Iconic (2012)
Emergency (2015)
 Så mycket bättre 2017 – Tolkningarna

Albumok

Icona Pop (2012)
This Is... Icona Pop (2013)

Utolsó frissítés: 2018.04.17. 16:04 Pixu által


Oszd meg!   iwiw  facebook  twitter  myspace