Starity

Alizée

Alizée Alizée nemzetisége 618. 885rajongó 31vélemény
  • Értékelés
  • tehetség: 88%
  • stílus: 85%
  • szimpátia: 85%

Alizée életrajza

ALIZÉE

Élete: (1984-1999)

Alizée 1984. augusztus 21-én született a Szépség Szigetén, Korzikán, Ajaccio-ban. Ott töltötte boldog gyermekéveit családi körben, szüleivel és öccsével, Johannal.

Már kiskorától kezdve vonzotta a színpad és a művészet. Táncórákra járt az ajaccio-i "L'école du spectacle"-ba ("Látvány tánciskola"), itt kapta a "Petite Lili" ("Kicsi Lili") vagy csak egyszerűen "Lili" becenevet. A színpadon is nyitogatta szárnyait: egy Patrick Fiori darabban is táncolt. Már ekkor vasakarattal és művészvénával rendelkezett.
Művészi karrierjének első lépcsője lett az a rajzverseny, amit 11 évesen nyert. Egy repülőgépet kellett kiszínezniük; Alizée kéknek látta, rajta bolygókkal. Az ifjú sztárpalántát végül 6000 versenyző közül választották ki nyertesnek. Rajzának életnagyságú másolata került arra a repülőgépre, amelyet "Alizée"-nek neveztek el. Meghívták az első Marseille-Párizs járatra és egy maldive-szigeteki utazást is nyert.

1999 novemberében jelentkezett a "Graines de Stars" ("Sztármagvak") tehetségkutató versenyre, Laurent Boyer műsorába. Alizée ekkor profi táncos akart lenni, mégis az "ének" kategóriában alakított emlékezetest. Daniel Balavoine "La vie ne m'apprend rien" ("Az élet nem tanít engem semmire") c. számát adta elő, kiválasztották, és továbbjutott.

1999. december: Párizsba utazott hát, első stúdiópróbájára, ahol Jennifer Lopez "Waiting for tonight" c. számát gyakorolta. A cél: hangjának fejlesztése, a profi körülmények szokása, s a műsorban szereplő dal kiválasztása.

A GRAINES DE STARS-TÓL A GOURMANDISES-IG (2000-2002)

2000. február 25-én tehát elérkezett Alizée első televíziós fellépésének ideje. Axelle Red "Ma priere" ("Az én imám") számát adta elő. Megnyerte ezt a fordulót, s a következő műsorban meg kellett védenie helyezését. 2000. április 14-én újra sikert aratott, s már mindenki alig várta, hogy Alizée ismét megjelenjen a képernyőkön.

Ezekben az időkben Alizée párizsi barátainak tudtára jutott, hogy híres producerek keresnek egy fiatal előadót, aki elénekelné a "Moi... Lolita" ("Én... Lolita") c. dalt. Alizée elküldte az eddigi TV-adásokat prezentációs anyagként, s kijelölték őt a párizsi stúdiópróbákra. Találkozott Laurent Boutonnat-val, de ekkor még nem tudta, ki ez a férfi. Csak a Myléne Farmerrel való találka után lett számára világos, mi is zajlik körülötte. Amíg Mylene írta a szöveget, Laurent szerezte a zenét. Alizée-nek órákig kellett beszélnie magáról, hogy mindebből Myléne az ő egyéniségének megfelelő dalokat írhasson.
Alizée felénekelte a "Moi... Lolita"-t, és leforgatták a klipet. 2000 májusában elküldték a dalt a rádióknak, a zenetévék pedig játszották a klipet. A kislemez július 4-én került kereskedelmi forgalomba. Szeptember 8-án szerepelt Alizée először a TV-ben a "Moi... Lolita"-val, a TF1 csatorna "Le grand soir" ("A nagy este") műsorában. Ettől kezdve mindenütt feltűnt: "Hit Machine", "Fan de...", "Graines de stars" stb. Október 7-én a "Moi... Lolita" platinalemezzé vált, 500.000 eladott példányszámával.

2000. november 17-én Alizée megkapta első elismerését, egy M6 Award-ot, mint "Az év felfedezettje" - közönségszavazatok alapján. Ez könnyekig hatotta az énekesnőt, Mylene pedig kijelentette: "Olyan büszke vagyok rá..." Ez nem minden, végül a "Moi... Lolita" gyémántlemezzé válik, 1.500.000 eladott példányszámával Franciaországban.

November 21-én jelent meg Alizée első albuma, a "Gourmandises" ("Torkosságok") címmel, ugyanakkor, amikor a második kislemez, a "L'Alizé" ("A passzátszél") is. Az albumból több, mint 900.000 példány kelt el, s dupla platinalemezzé vált. A "L'Alizé" is hamar platinalemezzé ért, a játszási listákon megelőzte még a "Moi... Lolita"-t is: míg a "L'Alizé" N°1, addig a "Moi... Lolita" N°3!

2001 januárjában Alizée két NRJ Music Awardot kapott: "Az év dala: Moi Lolita" és "Legjobb internet-site". 16 évesen ő volt a legfiatalabb művész, aki szerepelhetett az Enfoirés-n (jótékonysági koncertsorozat), s nyugodt szívvel fogadták be a társulatba a legrégebbi, oszlopos tagok is. A 3. kislemez is ekkortájt jelenik meg, a "Parler tout bas" ("Egészen halkan beszélni"), ami ezüstlemez lesz.

2001 augusztusában érkezik a negyedik - s az albumról egyben utolsó - kislemez, mely a címadó dal, a "Gourmandises". Hasonlóképpen a "Parler tout bas"-hoz, ez is ezüstlemez lett.

2002-ben Alizée átlépi Franciaország határait, hogy Európa többi országát is elbűvölje: Németország, Olaszország, Spanyolország, Svájc, Oroszország... Még Angliába is betör a "Moi... Lolita"-val és a "L'Alizé"-vel, s sikert arat dalaival. Feltűnik újra az Enforiés-n is.

MES COURANTS ÉLECTRIQUES... (2003)

A "J'en ai marre" ("Elegem van") kislemez 2003. február 25-én jelent meg. Vele együtt Alizée új, az eddiginél provokatívabb stílusa is, új frizurával. Ez a kislemez aranylemezzé válik. Március 18-án követi a dalt az album megjelenése is, ami a "Mes Courants Électriques..." ("Elektromos áramlataim...") címet viseli. Nem jutott olyan magasra, mint elődje, a "Gourmandises" - az illegális letöltéseknek köszönhetően elsősorban – de dupla aranylemez lett. A zene elektromosabb lett, egyes dalok rockosabb hangvételűek: a "C'est trop tard" ("Ez túl késő") egy igazi rockszám! A nemzetközi kiadáson 4 angol dal is helyet kapott. Ez a változat egy hónappal később kerül a boltokba, a japán kiadással együtt.

Márciusban, az Eurobest-en Alizée megismerkedett Jérémy Chatelain-nel, a jóképű Star Ac' 2-sel, majd 8 hónap múlva a gerlepár el is repült Las Vegasba, hogy titokban összeházasodjanak. A románc eleinte nagy port kavart, sokan azt hitték, nem lesz tartós a kapcsolat, de tévedtek.

Júniusban érkezett az új kislemez, a "J'ai pas ving ans" ("Nem vagyok húsz éves"), amelyet hazánkban is előszeretettel játszottak a zenecsatornák. Ezt a francia közönség vegyes érzelmekkel fogadta, főleg a rózsaszín miniruha miatt. Valójában a klip egyfajta üzenet volt a rajongóknak: Alizée hamarosan színpadra lép! A kislemez ezüstlemezzé vált a későbbiekben.

Az album utolsó kislemeze, az "A contre-courant" ("Az áramlat ellen") októberben jelent meg, melyhez Belgiumban forgatták a klipet.

ALIZÉE EN CONCERT (2003-2004)

Időközben Alizée meghódította a mítikus Olympia színpadát, 7 esti koncert alkalmával. Ezt követően több, mint 40 állomásos franciaországi, svájci és belga körút következett. Egy színes és üde előadás - ahogy maga Alizée is említette. A show: díszletként egy hatalmas rózsaszín cipő, koreográfiákkal előadott dalok, táncoslányok, s minden este egy 17 fantasztikus számból álló előadástól megrészegedett közönség... A nagy finálé 2004. január 17-én, a párizsi Zénith-ben volt.

Pár hónapnyi rádiós csend után visszatért: 2004. május 17-én Natasha St. Pier-rel előadta a "Pour Laurette, 1 an apres" c. műsorban Pascal Obispo dalát, a "L'important c'est d'aimer"-t. Totál meglepetés: Alizée-nek másféle külseje lett. A külseje az eddigieknél is merészebb, provokatívabb. Haját tépett fazonúra vágatta, s piercinget tetetett a nyelvébe.

2004. május 22: duettet énekelt korzikai barátnőjével, Jenifer-rel. A "For me, formidable"-t adták elő a 80 éves Charles Aznavour-nak rendezett "Bon anniversaire Charles" nevű műsorban. Ez volt az utolsó TV-szereplése, mielőtt eltűnt.

Október 18-án azonban még megjelenik az "Alizée en concert" CD és DVD, promóciós kislemezként pedig kiadják az "Amélie m'a dit" ("Amélie azt mondta nekem") dalt.

CSALÁDALAPÍTÁS (2005)

Alizée nem igazán reklámozta a live lemezt, így elég kevés példány kelt el belőle: alig több, mint 10 000 darabot sikerült Franciaországban értékesíteniük belőle. Viszont jó oka volt arra, hogy visszavonuljon a nyüzsgéstől: gyereket várt. És igen, alig 20 évesen Alizée kész volt, hogy életet adjon első gyermekének. A rajongók ezt vegyes érzelmekkel fogadták: néhányan attól tartottak, hogy ezzel jövőbeli karrierjét is veszélybe sodorhatja, vagy hogy még túl fiatal ehhez. A rajongók másik fele viszont rendkívül boldog lett a hír hallatán. Néhány rövid cikken és pár kémfotón kívül nem nagyon lehetett mást hallani az egykori Lolitáról.

2005. április 28-án Alizée életet adott első gyermekének. A kicsi neve Annily lett, s állítólag apja és anyja családnevét egyaránt viseli. A kis Annily 3,4 kg-mal és 51 cm-rel született. Az év végén már olyan hírek röppentek fel az énekesnőről, hogy stúdióba vonult, hogy felvegye 3. albumát...

A NAGY VISSZATÉRÉS? (2006)

2006 márciusában Alizée egy rövid kis levelet küldött a Le Nid'Alizée weboldal szerkesztőjének, Emilie-nek, hogy tudassa rajongóival: stúdióba vonult. Olyan hírek kaptak szárnyra, mint pl. Alizée Nikolas Sirkis-szel készíti el az új albumát, de ez hamisnak bizonyult. Kiderült az is, hogy Alizée elhagyva egykori mentorait - Mylene Farmert és Laurent Boutonnat-t - kedvesével, Jérémy Chatelain-nel készíti el új nagylemezét. A váltás szükségszerű volt: Alizée rájött, hogy előzőleg csak kihasználták, s innentől kezdve próbálta a saját útját járni. Ezzel azonban le kellett mondania a világ legnagyobb zenei kiadójának, a Universal Music-nak a támogatásáról is, s új kiadó után kellett néznie. Alizée mindezalatt egy tündért tetováltatott a hátára (Tinkerbell > Csingiling). Az új album promóciói már 2006 nyarán elkészültek, de végül mégsem az akkori tervek kerültek bemutatásra.

Érdekesség, hogy ebben az évben a "Moi... Lolita" filmzenévé vált: az "A good year" c. film betétdala lett.

PSYCHÉDÉLICES (2007-2009)

Rockos hangzású albumot ígértek, ám ehelyett egy vegyes stílusú lemezt kaptunk elektropop kategóriában. A lemez első két kislemezből 2007 nyarán szivárogtattak ki részleteket a netre. Sok bonyodalom ellenére végül 2007. október 30-án megjelent a negyedik album előfutára, "Mademoiselle Juliette" címmel. A megjelenés előtt három nappal Alizée elkezdte promotálni a kislemezt, így a rádiókban is hallható volt már. A dalhoz készült klip november 17-én került adásba, melyet Julien Rotterdan rendezett. Az új album "Psychédélices" ("Psyché"+"délices" > "Lélek"+"élvezetek") címmel jelent meg 2007. december 3-án, de már egy héttel hamarabb elérhető volt digitális formában. A lemez teljes zenei rendezője férje, Jérémy Chatelain volt, a szöveget pedig Jean Fauque írta. Az album Mexikóban nagy sikert aratott, ám hazájában nehezményezték a stílusváltást. Ennek ellenére pozitív kritikákat kapott az album, s végül elérte az aranylemez státuszt.

2008 februárjában jelent meg a második kislemez, a "Fifty-Sixty", bár eredetileg a "Lilly Town"-t akarták kiadni, mely azonban csak promociós kislemez lett (Mexikóban). A dalhoz készült videoklipet Yanick Saillet rendezte, magát a dalt pedig Andy Warhol és Edie Sedgwick ihlette. Sokan úgy gondolták, lesz még egy kislemez az albumról, a "Décollage" vagy a "Par les paupieres", de a "Fifty-Sixty" volt az utolsó hivatalosan kiadott kislemez erről az lemezről, mivel tavasszal a Sony-BMG úgy döntött, befejezi az album promotálását.
(2008 augusztusában még Alizée feldolgozta Madonna "La Isla Bonita" dalát)

Május 18-án a korzikai énekesnő újra turnézni indult, az első állomás Moszkva volt, majd Mexikóváros, Guadalajara, Puebla és Monterrey következett. Bejelentettek még koncerteket Kijevben, Zürichben és Brüsszelben is többek között, azonban nem tartották meg őket. A zárókoncert 2009 márciusában lett volna, a párizsi Grand Rex-ben, azonban ezt is törölték utólag.

2009 elején elkezdett dolgozni negyedik nagylemezén, s ismét részt vett az Enfoirés-n.

UNE ENFANT DU SIECLE (2010-2011)

Az új lemez hangzása nagyon eltért a többitől, de a kritikusoktól pozitív fogadtatásban részesült. Az egész albumot Edie Sedgwick amerikai színésznő és modell ihlette, akinek életét pszichiátriai problémák, családi tragédiák és drogfüggőség övezte. A lemez 2010. március 29-én jelent meg "Une enfant du siecle" ("A század egy gyermeke") címmel. Ezen a napon Alizée dedikációs rendezvényt tartott a párizsi Virgin Megastore-ban. Ez a lemez is pozitív fogadtatásban részesült, habár a lemezeladási listákon nem sikerült olyan előkelő helyeket elérnie, mint előző albumaival.

Az albumról egy dalhoz készült klip. Az egyetlen hivatalos kislemez a "Les Collines" ("A hegyek") volt. A "Limelight" című dal csak promóciós kislemez volt, a hozzá készített klipet sosem játszották a TV-csatornák. Maga a videó azok számára volt csak elérhető, akik előrendelték az albumot.

Akárcsak 2010-ben, Alizée 2011-ben is részt vett az Enfoirés-n.

A 2011-es év végén Alizée és Jérémy Chatelain útjai elváltak.

A CAUSE DE L'AUTOMNE & 5 (2012-2013)

A szép korzikai énekesnő ismét részt vett az Enfoirés koncertsorozaton 2012 elején. Itt láthattuk őt először a jegygyűrűje nélkül, így világossá vált, hogy valóban szakítottak Jérémy-vel. Alizée Korzikára költözött lányával, Jérémy viszont Párizsban maradt. Nyár közepére ígérték az új kislemezt, mely meg is jelent 2012. június 28-án az énekesnő hivatalos oldalán, majd július 4-én világszerte "A cause de l'automne" ("Az ősz miatt") címmel. Érdekesség, hogy a hivatalos megjelenés - 12 év különbséggel - egybeesik a "Moi... Lolita" megjelenési dátumával. Július végén Korzikán forgatták le a dalhoz a klipet, s úgy tervezték, hogy augusztus végén/szeptember elején megkezdik majd a rádiós promóciót is. Az új nagylemez megjelenését október 1-jére datálták, de az énekesnő Facebookon közölte rajongóival, hogy a megjelenés eltolódott, egészen 2013-ra. Miután kiszivárgott az internetre az "A cause de l'automne" nyáron leforgatott klipje, Alizée kiadója könyörtelenül próbálta eltüntetni azt minden videó megosztó portálról. Emellett bejelentették, hogy az nem a hivatalos klip, mert novemberben újat forgatnak hozzá. Így a "hivatalos" videóklip [link] december 5-én került fel az énekesnő hivatalos Youtube-csatornájára, azonban a videó csak Franciaországban volt megtekinthető egészen januárig. December 21-én Alizée az RFM rádió vendége volt, szerepelt a karácsonyi műsorukban, valamint itt adta elő először élőben az új dalt.

Január harmadikán világszerte elérhetővé vált Youtube-on az új klip, s aznap Alizée először szerepelt a TV-ben, méghozzá a Star Academy műsorban. Az "A cause de l'automne"-t nem adta elő, azonban a tanoncokkal elénekelte három dalát: "Mademoiselle Juliette", "J'en ai marre!", "Moi... Lolita". Ez volt az első alkalom, mikor először mutatták meg az új album borítóját és annak címét. Emellett bejelentették, hogy az új lemez - mely egyszerűen a "5" (cinq) címet viseli (utalva ezzel arra, hogy ez az énekeső ötödik nagylemeze) 2013. február 25-án fog megjelenni. Ez pontosan 10 évvel a "J'en ai marre" kislemez megjelenése után lett volna. Azonban január 15-én Alizée Twitteren üzent rajongóinak, miszerint ismét elhalasztották az album megjelenését. Az új dátum március 25. lett. Vigasztalásképp azonban az énekesnő megosztotta az albumborító képét Instagramon.

Pár nappal később nyilvánosságra került az új album tracklistája is: kiderült, hogy 11 új dallal tér vissza a korzikai énekesnő – hasonlóan a „Mes Courants Électriques…” és „Psychédélices” albumokhoz.

Január 23. és 28. között Alizée ismét részt vett az Enfoirés koncertsorozaton.

Ezt követően január 30-án lett volna egy fellépése Alain Chamfort francia énekessel a párizsi Grand Rex-ben, ám az énekesnő az utolsó pillanatban visszamondta a részvételét, ezzel magára haragítva Chamfortot és rajongóit is. Januárban ez volt a második alkalom, hogy az utolsó pillanatban mondott le egy fellépést - az első a január 10-i Hier Encore-beli szereplés lett volna.

Január 31-én a Sony bejelentette, hogy hamarosan érkezik egy második kislemez is az új albumról.

A tavasz folyamán Alizée több TV-műsor vendége is volt, s április 22-én az album harmadik dala, a "Je veux bien" megjelent kislemezként is.

10 év után Alizée visszatért a Tour de France-ra is: Ajaccio-ban fellépett a "Je veux bien" c. dalával. Legutóbb 2003-ban vett részt az esményen, akkor Párizsban, a "J'ai pas vingt ans" c. dallal.

2013 nyarán Olly Murs, brit énekes felkérte, hogy vegyen részt a Dear Darlin' c. dalának feldolgozásában.

DANSE AVEC LES STARS (2013)

2013 szeptemberében Alizée elvállalta a Danse avec les stars felkérését, s Grégoire Lyonnet oldalán láthatjuk, amint szenvedélyének, a táncnak hódolhat. A műsor negyedik szériáját végül ők is nyerik meg. Később kiderül, Alizée és Grégoire egy párt is alkotnak.

Közben az izraeli származású énekesnővel, Tal-lal feldolgoznak egy dalt, melyet "Le Tourbillon" néven adnak ki, s felkerül Tal "A l'infini" c. albumának decemberben megjelenő új kiadására. A dalt élőben is előadták a december 14-én Cannes-ban megrendezésre került NRJ Music Awards-on. [LINK] Ugyanitt Alizée fellépett will.i.am-mel is, a Scream & Shout c. dallal.

Alizée utolsó TV-szereplése a 2013-as év során Tal-lal történt, akivel Beyonce "Single Ladies" dalát adták elő.

2014-re Alizée új album kiadását tervezi, melyen már elkezdett dolgozni. Ezt a "50mn inside" műsorban is megerősítette.

Alizée az utolsó pillanatban közöte rajongóival, hogy mégsem vesz részt a 2014-es Enfoirés-n, mert stúdióban van és új albumán dolgozik. (Feltehetőleg igyekszik minél hamarabb elkészülni vele, s elkerülni az előző nagylemezével adódott késedelmi problémákat a megjelenését illetően.) Emellett ideje nagyrészét a Danse avec les stars turnéja köti le, mely állomásain igyekszik a legjobb formáját hozni.

ÚJ ALBUM & ÚJ KISLEMEZ: "BLONDE" (2014)

2014. március 14-én Alizée és kiadója, a Jive Epic bejelentette, hogy az új kislemezdala a "Blonde" címet viseli és március 18-án jelenik meg. A dalhoz készült klip április 28-án debütált Youtube-on, s egy hónap alatt több mint egymillióan tekintették meg.

Időközben Alizée beharangozta új albumát, mely szintén a "BLONDE" címmel jelenik meg június 23-án, ősszel pedig turnézni indul a "Blonde Tour" keretein belül.

2014. június 4-én Alizée fellépett a Kiss Fm által rendezett koncerten, ahol a "Blonde" mellett egy másik dalt is előadott új nagylemezéről, az "Alcaline"-t.

Alizée pár nappal később bejelentette, hogy az "Alcaline" egy újabb hivatalos kislemez a hamarosan megjelenő albumáról, s 2014. június 16-án jelenik majd meg, ám a rádiók már napokkal hamarabb elkezdték játszani a dalt.

2014. június 14-én Alizée is fellépett a "La chanson de l'année" műsorban.

Az énekesnő hamarosan nyári pihenőre vonult, ismét félbehagyva abuma promotálását, mint ahogy legutóbb 2013-ban, a "5"-kal is tette. Az "Blonde" album második kislemezdalához, az "Alcaline" című dalhoz sem készült vdeoklip, csak úgy, mint ahogyan a "Je veux bien"-hoz sem, ami a 2013-as lemez egyik kislemeze volt.

Alig két hónappal a turné kezdete előtt, szeptember elején a Cheyenne Productions bejelentette, hogy Alizée őszi turnéja elmarad. Az énekesnő pár nap múlva bejelentette, hogy a turnét valóban elhalasztják, viszont a DALS turné minden állomásán részt vesz majd télen. A rajongók csalódottan fogadták a hírt.

Szeptember 23-án Alizée is szerepelt a "Les 30 ans du Top 50" című műsorban, ahol a "Moi... Lolita" c. egykori slágerét adta elő, haját pedig visszafestette barnára.

2014 október 17-én debütált a Tendre Reve című dalhoz készült klip, melyben Alizée Hamupipőkeként látható. A dal az első kislemez a We Love Disney 2 albumról, mely november 3-án kerül a boltok polcaira.

írta: lucymharding (feat. ariana gra de)

ALBUMOK
2000 - Gourmandises
2003 - Mes Courants Electriques...
2007 - Psychédélices
2010 - Une Enfant du Siécle
2013 - 5
2014 - BLONDE

KISLEMEZEK
2000 - Moi... Lolita
2000 - L'Alizé
2001 - Parler tout bas
2001 - Gourmandises
2003 - J'en ai marre
2003 - J'ai pas vingt ans
2003 - A contre-courant
2007 - Mademoiselle Juliette
2008 - Fifty Sixty
2010 - Les collines
2012 - A cause de l'automne
2013 - Je veux bien
2014 - Blonde
2014 - Alcaline

PROMOCIÓS KISLEMEZEK
2004 - Amélie m’a dit [live]
2008 - Lilly Town
2008 - La Isla Bonita
2010 - Limelight

KOLLABORÁCIÓK
2010 - Clara veut la lune (ft. Alain Chamfort)
2013 - Dear Darlin' (ft. Olly Murs)
2013 - Mon petit doigt m'a dit (ft. Guillaume Aldebert)
2013 - Le tourbillon (ft. TAL)
2014 - Kiss & Love (ft. TAL & Florence Foresti)

VÁLOGATÁSLEMEZEK
2007 - Tout Alizée (Mexikó)

KONCERTLEMEZEK, DVD-K
2004 - En concert (CD/DVD)
2008 - Psychédélices Tour (CD + DVD kiadás)
 

Utolsó frissítés: 2017.02.18. 13:01 által


Oszd meg!   iwiw  facebook  twitter  myspace