Andre Agassi

Agassi 1970. április 29-én született, Las Vegasban. Édesapja, Emmanuel "Mike" Agassi Iránban látta meg a napvilágot, származását illetően pedig örmény. Az 1948-as és az 1952-es nyári olimpián bokszolóként képviselte Iránt. Ezt követően emigrált az Egyesült Államokba. Szerette volna, ha valamelyik gyereke egyszer megnyeri mind a négy Grand Slam-tornát. Andrét többek között oly módon terelte ebbe az irányba, hogy már a kiságya fölé is teniszlabdákat akasztott, ezzel is fejlesztve a látási képességeit. Andre 5 évesen már elmondhatta magáról, hogy profikkal is edzett, többek között Jimmy Connorsszal és Roscoe Tannerrel. Mike Agassi nagyon szigorú, gyakran zsarnoki módon irányította fia fejlődését. 14 évesen beíratta Nick Bollettieri teniszakadémiájára, Floridába. Eredetileg Andre csak 8 hétig maradhatott volna ott, mert többet az apja nem engedhetett volna meg magának. De Bollettieri – miután 10 percig figyelte az ütögetését – úgy döntött, ingyen vállalja.[1] Agassi nem volt boldog a teniszakadémián. Nemsokára lázadni kezdett, sört ivott, hajigálta az ütőjét, alternatív frizurát vágatott. Apja bosszantására egy tenisztornán feltépett nadrágban, rózsaszínre rúzsozott szájjal, kifestett körmökkel jelent meg. Az akadémián egy év alatt nemtörődöm és depresszív hangulatba süllyedt. Végül Bollettieri megelégelte ezt, és elküldte. Edzőjének arra a kérdésére, hogy mit akar tulajdonképpen, Agassi ezt válaszolta: elmenni innen, és profi teniszezővé válni. 

1986-ban, 16 évesen kezdte profi karrierjét. Első tornáján, Kaliforniában megverte John Austint (6-4, 6-2), de Mats Wilander a második körben búcsúztatta. Év végére már a világranglista 91. helyén állt. Mindjárt a második évben, Itaparicában meg is nyert egy tornát. A következő évben 6 további tornát sikerült nyernie, amivel 1988 decemberére, 43 tornán való részvétel után több mint 2 millió dolláros keresetet tudhatott magáénak. Ő érte el legrövidebb idő alatt a 2 millió dolláros határt a teniszezők közül, az után, hogy mindössze 43 tornán vett részt. Év végén már a világranglista 3. helyén állt, Mats Wilander és Ivan Lendl mögött.
Kezdetben a megjelenése „lázadó” volt. Hosszú hajat növesztett, fülbevalót hordott, és a tenisz hagyományosan szigorú öltözködési szokásait is feszegette színes polóival.
Viszont meggyőző tenisztudása alapján már ekkor sokan látták benne a későbbi Grand Slam-győztes játékost. Már 1988-ban, tizenévesként bejutott a Roland Garros és a US Open elődöntőjébe is, 1989-ben pedig újra a négy között volt az amerikai nyílt bajnokságon.
Karrierje első 8 évében nem indult az ausztrál nyílt bajnokságon, mely később a legsikeresebb Grand Slam-tornája lett. 1988 és 1990 között Wimbledonban sem állt rajthoz, mert azt mondta, hogy a torna tradicionális volta, különösen öltözködési szabályok (tiszta fehérben kell játszani) nem tetszenek neki. Az akkori szakértők inkább azt gondolták, hogy az erőteljes alapvonaljátékának nem kedveztek a wimbledoni körülmények, ezért nem indult.
Az 1990-es évek elején Agassi még több nagy tornán elvérzett a döntőben. 1990-ben bejutott élete első döntőjébe a Roland Garroson, de kikapott a veterán, ecuadori Andrés Gómeztől (3–6, 6–2, 4–6, 4–6). Az első Grand Slam-döntőt hamar követte a második a US Openen, s bár Agassi örült, hogy John McEnroe vagy Ivan Lendl helyett egy hasonló tinédzser sztárral, Pete Samprasszel kell játszania, simán kikapott (4–6, 3–6, 2–6). Ez a meccs már előrevetítette Agassi és Sampras későbbi rivalizálását, amely meghatározta a 1990-es évek férfi teniszét.
Ugyanebben az évben az amerikai csapat nyolc év után újra diadalmaskodott a Davis-kupán.
1991-ben ismét bejutott a francia nyílt bajnokság döntőjébe, ahol Bolletieri egy másik korábbi tanítványa, Jim Courier verte meg egy drámai, ötjátszmás mérkőzésen (6-3, 4–6, 6–2, 1–6, 4-6). Korábbi álláspontjával ellentétben Agassi 1991-ben mégis elindult Wimbledonban. A torna előtt a média hetekig találgatta, vajon milyen öltözékben fog játszani, de végül a szokásoknak megfelelően teljesen fehérben lépett pályára. Első wimbledoni tornáján a negyeddöntőig menetelt.
Sokak meglepetésére első Grand Slam-győzelmét végül Wimbledonban aratta, 1992-ben. A horvát Goran Ivaniševićet győzte le a döntőben egy szoros, ötjátszmás mérkőzésen (6–7, 6–4, 6–4, 1–6, 6–4). A döntőbe vezető út során két korábbi wimbledoni bajnokot is legyőzött, Boris Beckert és John McEnroe-t. Legközelebb 2002-ben tudott alapvonal-játékos Wimbledonban nyerni, nevezetesen Lleyton Hewitt, de ekkor a fű már magasabb volt, s ennek köszönhetően lassabb is.
A Davis-kupán Agassi újra a győztes amerikai csapat tagja volt, a csapat három éven belül (1990–1992) már másodszor szerezte meg a címet.
1993-ban aratta karrierje egyetlen páros tornagyőzelmét: Petr Kordával párban megnyerte a Cincinnati Masterst. Ezt leszámítva nem voltak nagy eredményei, az év nagy részében sérüléssel bajlódott, kevés tornán vett részt, a nagyobb tornákon csak küszködött. Az Ausztrál Openen elvből nem indult, de ebben az évben a Roland Garroson sem vett részt, Wimbledonban pedig a negyeddöntőben esett ki. A Masters-tornák közül csak az év első felében megrendezett négy amerikain vett részt, legjobb eredménye egy elődöntő volt a Cincinnati Mastersen. Miután a US Openen az első körben búcsúzott, év végén kénytelen volt megműttetni a csuklóját. 

1994-ben, csuklósérüléséből felépülve elég nehezen rázódott újra bele a versenyzésbe. A Roland Garroson és Wimbledonban nem jutott túl az első körökön (a Roland Garroson 2. körben, Wimbledonban a 4. körben esett ki). A kemény pályás szezonra viszont újra a régi volt: megnyerte a Canada Masterst, majd életében először a hazai US Opent is (döntő: a német Michael Stich ellen, 6-1, 7-6, 7-5). Ő volt az első versenyző, aki nem kiemeltként tudott diadalmaskodni ezen a tornán.
1995-ben leborotválta a haját, és ezzel véget ért az "image is everything"-korszak. Ezt követően – pályafutása során először – elindult az Ausztrál Openen, és rögtön meg is nyerte, a döntőben 4 játszmás küzdelemben diadalmaskodott a rivális Pete Sampras ellen (4-6, 6-1, 7-6, 6-4). Az év során öt alkalommal találkozott Samprasszel döntőben, minden alkalommal kemény pályán, és ebből háromszor Agassi került ki győztesen (Ausztrál Open, Miami Masters, Canada Masters). A Cincinnati Mastersen is győzni tudott: ez volt a harmadik Masters-győzelme 1995-ben, összesen pedig már 7-nél járt.
Áprilisban már ő volt a világelső, és ezt a helyezést 30 héten át, novemberig őrizte. Ekkor érte el pályafutása leghosszabb kemény pályás veretlenségi sorozatát, amely 26 meccsen át tartott, és aminek végül a US Open döntőjében Sampras vetett véget (4-6, 3-6, 6-4, 5-7). Az évben összesen 7 tornát nyert, és ekkor volt a legjobb a győzelmi aránya, 72 mérkőzésen diadalmaskodott és mindössze 10-et veszített el. (Ez jobb volt, mint Sampras addigi legjobb, 1994-es mutatója: 77 győzelem, 12 vereség.) Újra kulcsfigura volt a Davis-kupa-győztes amerikai csapatban, ekkor nyerte harmadik és egyben utolsó Davis-kupáját.
1996 az előző évekhez és a várakozásokhoz képest rosszabbul sikerült Agassi számára: egyetlen Grand Slam-döntőbe sem sikerült bejutnia (bár az Ausztrál Openen és a US Openen eljutott az elődöntőig, a Roland Garroson a második, Wimbledonban az első körben kiesett). Mégis sikerült egy nagy eredményt elérnie: az atlantai olimpián győzni tudott férfi egyesben – a döntőben a spanyol Sergi Bruguerát győzte le 3 játszmában: 6-2, 6-3, 6-1. Sikerült megvédenie továbbá Miamiban és Cincinnatiben a címét, ezzel már kilencre növelve Masters-címei számát.
1997 volt a karrierje mélypontja. Csuklósérülése kiújult, és az egész év során mindössze 24 meccset tudott játszani. Egyetlen komoly tornát sem nyert, és visszacsúszott a világranglista 141. helyére. Formahanyatlását összefüggésbe hozták Brooke Shields színésznővel létrejött féktelen kapcsolatával és házasságával is. 

1998-ban ismét minden figyelmét a tenisznek szentelte. Nagyon komoly tréningbe fogott, a világranglista első 50 helyezettjén kívülieknek szánt Challenger-tornákon indult, és próbált feljebb jutni a ranglistán. Az egykori lázadóból egy barátságos, megfontolt sportolóvá vált, akire a fiatal játékosok elkezdtek felnézni. Győztes mérkőzései után bevezette azt a rítust, ami később a védjegye lett: a lelátó mind a négy része felé meghajolt, és két kézzel csókot dobott. Ebben az időszakban is nagy csatákat vívott a rivális Pete Samprasszel és Patrick Rafterrel.
1998-ban 5 tornát nyert, és további 5-ben döntős volt, aminek köszönhetően a 141. helyről év végére a világranglista 6. helyezettje lett. Korábban még egyetlen játékosnak sem sikerült egy év alatt ekkora ugrással bekerülni a legjobb 10 közé.

A 90-es évek elején randevúzgatott Barbra Streisanddal, majd egy pazar esküvőn feleségül vette a színésznő Brooke Shieldset. (1997. április 19.) A házasság sikertelennek bizonyult, így két évvel később, 1999. április 9-én elváltak.
Még a válás kimondása előtt randevúzni kezdett Steffi Graffal. 2001. október 22-én házasodtak össze az otthonukban, mindössze a két anya vett részt az esküvőn. 4 nappal később, október 26-án megszületett első gyermekük, Jaden Gil, aki 6 héttel korábban jött a világra, mint ahogy várni lehetett. Lányuk, Jaz Elle, 2003. október 3-án született.
Las Vegas, San Francisco, New York mind olyan városok, ahol a család rendelkezik lakással vagy házzal. Sőt, ez Németországra is igaz. Ezen kívül birtokukban van még egy 10-üléses magánrepülőgép is. 

Életrajzi könyve 2011-ben jelent meg Open címmel.