Starity

Annette Charles

Annette Charles Annette Charles nemzetisége 18779. 2rajongó 0vélemény

Annette Charles életrajza

Annette Cardona, vagy művésznevén Annette Charles 1948. március 5-én született Los Angelesben, Kaliforniában, az Amerikai Egyesült Államokban. 2011. augusztus 3-án halt meg Los Angelesben rák által.

Karrierje
1968-ban szerepet kapott egy rész erejéig a The High Chaparral című sorozatban, mint Jill. Nem sokkal később 1970-ben a The Flying Nun című sorozat egyik epizódjában tűnt fel, illetve a Gunsmoke-ban is mellékszerepet kapott, mint Rita. Rá egy évvel később 1971-ben a The Man and the City című sorozatban tűnt fel, mint Antonia.

1972-ben a The Mod Squad című sorozat szereplője lett, majd pedig a Bonanza című sorozatban szerepelt és a Banacekben. 1972 és 1974 között két rész erejéig feltűnt a Emergency! című sorozatban, ahol Mrs. Harrowot és egy feleséget alakított. 1974 és 1977 között pedig a Barnaby Jones című sorozatban tűnt fel két rész erejéig. Egyik epizódban Lucy Stahl-t alakította, a másik részben pedig Angelat. 1976 és 1977 között pedig a The Bionic Woman című sorozatban szerepelt két részben. 1977-ben a Man from Atlantis című sorozatban kapott szerepet.
1978-ban John Travolta és Olivia Newton John oldalán szerepet kapott a Pomádé című amerikai musicalben, ahol Cha Cha-t alakította. Még ebben az évben feltűnt a Centennial című sorozat egyik részben.

1979-benaz In Search of Historic Jesus című filmben vállalt szerepet, mint Mary Magdalene. A következő film, amiben feltűnt a Can You Hear the Laughter? The Story of Freddie Prinze című film volt, ahol Billyt alakította. 1980-ban az The Incredible Hulk című sorozatban kapott szerepet Ritaként. 1985-ben a Latino című filmben tűnt fel, mint Marlena. 1987-ben a Magnum egyik epizódjában kapott mellékszerepet, mint Maria Torres. 2009-ben a Transylmaniaban tűnt fel, mint Adminisztrátor.

FILMEK, SOROZATOK

2009 Transylmania - Administrator
1987 Magnum - Maria Torres (1 rész)
1985 Latino - Marlena
1980 The Incredible Hulk - Rita (1 rész)
1979 Can You Hear the Laughter? The Story of Freddie Prinze - Billy
1979 In Search of Historic Jesus - Mary Magdalene
1978 Centennial - Senora Alvarez (1 rész)
1978 Pomádé - Cha Cha
1977 Man from Atlantis - Ginny Mendoza (1 rész)
1976-1977 The Bionic Woman - Emerald / Elora (2 rész)
1974-1977 Barnaby Jones - Lucy Stahl / Angela (2 rész)
1972-1974 Emergency! - Mrs. Harrow / Wife (2 rész)
1972 Banacek - Cecelia Gomez (1 rész)
1972 Bonanza - Carmen (1 rész)
1972 The Mod Squad - Cory Rivera (1 rész)
1971 The Man and the City - Antonia (1 rész)
1970 Gunsmoke - Rita (1 rész)
1970 The Flying Nun - Louisa (1 rész)
1968 The High Chaparral - Jill (1 rész)

Utolsó frissítés: 2016.01.02. 17:05 által


Oszd meg!   iwiw  facebook  twitter  myspace