Asvargr
![Asvargr Asvargr](https://static.starity.hu/images/celebs/200x300/asvargr-040114278893090569.jpg)
![Asvargr nemzetisége Asvargr nemzetisége](https://static.starity.hu/gfx/flags/small/de.png)
- Születési idő
- 0. január 11.
- Foglalkozás
- zenész
- Csillagjegy
- Bak
- Linkek
- Starity RSS-csatorna
- Kapcsolódó sztárok
-
Asvargr életrajza
Crom
Gitárosként a turnék folyamán szerepel a zenekarban.
Dark Fortress
A kezdetektől, azaz 1994 óta a zeneakr tagja, 1996-ban adták ki első hangleemzüket, mely a The Rebirth of the Dark Age címet kapta, a demó 6 dalt tartalmazott, erre egy évre egy splitet készítettek Towards Immortality névvel a Barad Dûr-el közösen. Ezt követően még sokat kellet várni az új dalokra, melyek végül 2001-ben érkeztek a Tales from Eternal Dusk cimű albumon. Ettől fogva már csak studióalbumokat adtak ki, 2003-ban a Profane Genocidal Creations érkezett meg, szinte pihenés nélkűl, már a következő évben új lemezük került a boltok polcaira Stab Wounds névvel.
Ettől fogva sokáig két évente leptek meg bennünket egy új koronggal, így 2006-ban érkezett a Séance, 2008-ban (új énekessel) az Eidolon és 2010-ben a Ylem. Ezt követően ismételten hosszabb várakozás következett, mely 2014-ben ért véget, mikor 9 új dallal leptek meg bennünket a Veneral Dawn cimű lemezükkel.
Dark Fortress
1996 The Rebirth of the Dark Age (Demo)
Intro 01:12 instrumental
The Mystic of Medieval Times
Eternal War (The Retaliation)
Passing the Shadowgates
Into My Deepest Desire
Reborn in the Frozen Kingdom
2001 Tales from Eternal Dusk
The Arcanum of the Cursed
Pilgrim of the Nightly Spheres
Twilight
Apocalypse
Immortality Profound (Trilogy): Dreaming... (Chapter 1)
Immortality Profound (Trilogy): Throne of Sombre Thoughts (Chapter 2)
Immortality Profound (Trilogy): Captured in Eternity's Eyes (Chapter 3)
Misanthropic Invocation
Crimson Tears
Tales from Eternal Dusk
Moments of Mournful Splendour (At the Portal to Infinity)
2003 Profane Genocidal Creations
Introduction
Defiance of Death
Passage to Extinction
In Morte Aeternitas
Moribound Be Thy Creation
Through Ages of War
Blood of the Templars
Warlord (Face the Angel of Pestilence)
Battles Rage in the Infernal Depth
A Fortress Dark
2004 Stab Wounds
Iconoclasm Omega
Self-Mutilation
Stab Wounds
When 1000 Crypts Awake
Despise the "Living"
A Midnight Poem
Rest in Oblivion
Vanitas... No Horizons
Like a Somnambulist in Daylight's Fire
Sleep!
2006 Séance
Ghastly Indoctrination
CataWomb
Requiem Grotesque
While They Sleep
To Harvest the Artefacts of Mockery
Poltergeist
Revolution: Vanity
Incide
Shardfigures
Insomnia
2008 Eidolon
The Silver Gate
Cohorror
Baphomet
The Unflesh
Analepsy
Edge of Night
No Longer Human
Catacrusis
Antiversum
2010 Ylem
Ylem
As the World Keels Over
Osiris
Silence
Evenfall
Redivider
Satan Bled
Hirudineans
Nemesis
The Valley
Wraith
2014 Venereal Dawn
Venereal Dawn
Lloigor
Betrayal and Vengeance
Chrysalis
I Am the Jigsaw of a Mad God
The Deep
Odem
Luciform
On Fever's Wings
![](https://static.starity.hu/images/articles/410x230/nagy-valtozas-tortenhet-jessica-biel-es-justin-timberlake-hazassagaban-07230920.jpg)
Nagy változás történhet Jessica Biel és Justin Timberlake házasságában
Nagy változás történhet Jessica Biel és Justin Timberlake házasságában
Megváltozhat az életük.
![](https://static.starity.hu/images/articles/410x230/ebbe-a-hires-enekesnobe-zugott-bele-harry-styles-07221204.jpg)
Ebbe a híres énekesnőbe zúgott bele Harry Styles
Ebbe a híres énekesnőbe zúgott bele Harry Styles
De nem valószínű, hogy összejönnek.
![](https://static.starity.hu/images/articles/410x230/eletem-szerelme-selena-gomez-32-eves-lett-kedvesevel-kozos-fotokat-posztolt-07241019.jpg)
"Életem szerelme" - Selena Gomez 32 éves lett, kedvesével közös fotót posztolt
"Életem szerelme" - Selena Gomez 32 éves lett, kedvesével közös fotót posztolt
Nagyon boldog a híresség.
![](https://static.starity.hu/images/articles/410x230/hailey-bieber-elarulta-miert-titkolta-a-terhesseget-07230351.jpg)
Hailey Bieber elárulta, miért eddig titkolta a terhességét
Hailey Bieber elárulta, miért eddig titkolta a terhességét
Hat hónapig nem szólt róla.
![](https://static.starity.hu/images/articles/410x230/ben-affleck-retteg-jennifer-lopeztol--07220526.jpg)
Ben Affleck retteg Jennifer Lopeztől?
Ben Affleck retteg Jennifer Lopeztől?
Újabb infó a két híresség házasságáról.
![](https://static.starity.hu/images/articles/410x230/timothee-chalamet-kibirhatatlan--07211246.jpg)
Timothée Chalamet kibírhatatlan?
Timothée Chalamet kibírhatatlan?
Öntelt hólyagként viselkedik a forgatáson?
![](https://static.starity.hu/images/articles/410x230/ryan-reynolds-elarulta-a-negyedik-gyermeke-nevet-07231105.jpg)
Ryan Reynolds elárulta a negyedik gyermeke nevét!
Ryan Reynolds elárulta a negyedik gyermeke nevét!
Kiderült a pici keresztneve.