Starity

Ayrton Senna

Ayrton Senna Ayrton Senna nemzetisége 2659. 129rajongó 19vélemény
  • Értékelés
  • tehetség: 100%
  • stílus: 97%
  • szimpátia: 99%
  • Születési név
  • Ayrton Senna da Silva
  • Becenév
  • varázslatos Senna
  • Élt
  • 1960.03.21 – 1994.05.01.
  • Születési hely
  • Sao Paulo
  • Foglalkozás
  • autóversenyző
  • Családi állapot
  • elvált
  • Partner
  • nem publikus
  • Eredeti hajszín
  • barna
  • Szemszín
  • barna
  • Csillagjegy
  • Kos
  • Linkek
  • Hivatalos weblap
  • Starity RSS-csatorna
  • Kapcsolódó sztárok
  • Michael Schumacher Bruno Senna

Ayrton Senna életrajza

Kezdetek

Senna gazdag brazil földbirtokos családba született, és már korán érdeklődni kezdett a motorsport iránt. Édesapja bátorítására négyéves korában ült először gokartba, majd 13 évesen indult először gokartversenyen, amit pole pozícióból kezdhetett.A gokartján viselt első szám az 1-es volt. Ugyan a versenytársai sokkal tapasztaltabbak voltak nála, nem tudtak vele lépést tartani az egyeneseken.
1977-ben megnyerte a Dél-amerikai Gokartbajnokságot, és több más bajnokságban is versenyzett, de győzni azokban nem tudott. 1979-ben és 1980-ban másodikként végzett.1981-ben feleségével, Lilianéval Európába költözött, és bekapcsolódott két nagy-britanniai Formula Ford 1600-as versenysorozatba, amiket megnyert. Ekkoriban vette fel a da Silva név gyakorisága miatt édesanyja vezetéknevét. 1982-ben Senna két európai versenysorozatban is nyert, a brit és az európai Formula Ford 2000 bajnokságban.
Martin Brundle riválisaként 1983-ban megnyerte a Brit Formula–3-as Bajnokságot a West Surrey Racing csapattal, majd a Makaói Nagydíjat is Teddy Yip Theodore versenycsapatával.
A Williamsnél McLarennél, a Brabhamnél és a Tolemannál töltött tesztek után 1984-ben a Toleman versenyzőjeként bemutatkozhatott a Formula–1 versenysorozatban.

Az első Formula–1-es szezon

A Williamshez vagy a McLarenhez képest a Toleman egy kis csapat volt, ennek ellenére a csapat egy meglehetősen jó autót készített, amit a Hart turbómotorja hajtott meg, és ez volt az az autó, amivel Senna megkezdte sikersorozatát. Első világbajnoki pontját már a második futamán, Dél-Afrikában, Kyalamiban szerezte egy hatodik helyezéssel és sérült orrkúppal. Két héttel később ugyanezt az eredményt ismételte meg Zolderban, a belga pályán. Az évad negyedik versenyén, a San Marinó-i Nagydíjon azonban kiesett a kvalifikáción, egész Formula–1-es pályafutása során először és utoljára. Senna első évadjának egyik kiemelkedő futama a Monacói Nagydíj volt, amit a pilóták zuhogó esőben futottak. A brazil csak a tizenharmadik helyet érte el az időmérő edzésen, de a versenyen folyamatosan tört előre, és a 19. körben megelőzte a második helyen álló Niki Laudát, majd körről-körre csökkentette a vezető Alain Prosttal szemben lévő hátrányát. Mielőtt a franciát is megelőzhette volna, a versenyt az egyre erősebben zuhogó eső miatt a 31. körben biztonsági okokból leintették.
Senna az évad során még további két dobogós helyezést ért el, az egyiket a Brit Nagydíjon, Silverstoneban, a másikat pedig a szezonzáró Portugál Nagydíjon, Estorilban. Ayrton az évad végén végül tizenhárom ponttal a kilencedik lett, holtversenyben Nigel Mansell-lel. Az Olasz Nagydíjon nem vehetett részt, a Toleman ugyanis felfüggesztette szerződését, miután Senna úgy határozott, hogy 1985-től a Lotusnál folytatja karrierjét.
A Formula–1-en kívül Senna részt vett még ebben az évben az 1000 kilométeres nürburgringi versenyen is, ahol Henri Pescarolóval és Stefan Johanssonnal közösen nyolcadik helyezést ért el egy Porsche 956-tal. Számos Formula–1-es pilótával együtt részt vett a Nürburgring megnyitása alkalmából rendezett bemutató versenyen, ahol minden versenyző 190E 2.3-16-os Mercedest vezetett. A versenyen Senna győzött Niki Lauda és Carlos Reutemann előtt.

Lotus-évek

1985-ben Senna kivásárolta magát a Toleman csapatából, és átigazolt a Lotus istállóhoz, amely csapat versenyautóit a Renault akkori V6-os motorja hajtott. Ekkor már sokat vártak el a brazil pilótától, és a csapat nem is csalódott Sennában. Márkatársa Elio de Angelis olasz pilóta volt, és néhány évadon keresztül az egyik legszebb kinézetű Lotusokat vezették (1985-ben a 97T-t).
A szezonnyitó futamon Senna egy elektromos probléma miatt feladta a versenyt, viszont 1985. április 21-én, a szezon második versenyén, Portugáliában megszerezte élete első Formula–1-es futamgyőzelmét zuhogó esőben, amit pole pozícióból kezdett.Az 1985-ös évad többi versenyén azonban számos mechanikai problémával kellett megküzdenie, de így is képes volt arra, hogy újabb öt rajtelsőséget szerezzen. Újra nyerni tudott a Spában, szintén esős időjárás mellett. Az 1985-ös szezon végén 38 ponttal a 4. helyen végzett a világbajnoki összetettben (2 győzelem, 2 második és 2 harmadik helyezés, valamint hét pole pozíció).

Senna az 1986-os évadot is a Lotus csapatával versenyezte. Versenyzőtársa a skót Johnny Dumfries lett, miután Senna visszautasította, hogy az angol Derek Warwick csatlakozzon melléje, mondván, a Lotus csapata nem képes két csúcs pilótát versenyeztetni egy időben. A 2. évad jobban sikerült Senna számára, az új Lotus 98T megbízhatóbb autó volt. Az évad jól is indult, Senna a hazai pályán a 2. helyen végzett Nelson Piquet mögött a brazil futamon Jacarepaguában, Rio de Janeiro-ban. Azután vehette át először a világbajnoki összetett 1. helyezését, mikor megnyerte a Spanyol Nagydíjat Jerezben, ahol Nigel Mansell Williams-Hondáját mindössze 0,014 másodperccel előzte meg, ami a Forma–1 történetének harmadik legkisebb különbséggel megszerzett győzelme. A sok mechanikus probléma miatt nem tudta sokáig vezetni a világbajnoki címért folytatott versenyt, végül Alain Prost McLaren-TAG-je valamint Piquet és Mansell Williams-Hondája között dőlt el a verseny. Senna megszerezte az évad második futamgyőzelmét Detroitban, és végül összesen 55 ponttal zárta az éves pontversenyt a 4. helyen, nyolc pole pozícióval és hat dobogós helyezéssel (4 második hely és 2 harmadik).

1987-ben Senna még közelebb került a világbajnoksághoz. A Lotus versenyautója az egy évvel korábbi Honda turbómotort kapta, miután a Renault úgy döntött, hogy kilép a Formula-1-ből. Csapatársa a japán Nakadzsima Szatoru lett. Gyengébb kezdés után Senna két versenyt nyert meg egymás után: Monacóban, majd Detroitban. Ebben az évben a Lotus-Honda 99T hol jobban, hol kevésbé jól szerepelt az akkor domináns Williams-Hondához képest, amit az 1986-os évadhoz hasonlóan Nelson Piquet és Nigel Mansell vezetett. A Lotus 99T a javított kiadása ellenére (egy nagyon innovatív és aktív felfüggesztést használtak) gyengébbnek bizonyult a Williams FW11B-hez képest. A két csapat közötti különbség nyilvánvaló volt, az 1987-es Brit Nagydíjon, Silverstone-ban Mansell és Piquet lekörözte az azonos motorral ellátott Lotusokat. Mexikóban egy pördülés után Senna elveszítette esélyeit a világbajnoki címet illetően, így a verseny Nelson Piquet és Nigel Mansell között dőlt el. Nigel Mansell gerince azonban megsérült egy súlyos balesetben a Japán Nagydíj edzésén Szuzukában, így Nelson Piquet lett az 1987-es világbajnok, miután Mansell nem tudott elindulni az évadzáró Adelaide-i futamon. Sennának viszont így lehetősége volt arra, hogy a második helyre lépjen előre az összetettben, ha legalább a 3. helyen végez. Viszont az Ausztrál Nagydíj után a bíróság úgy ítélte meg, hogy a Lotus-Honda fékvezetékei szélesebbek a szabályok által megengedettnél, így a csapatot kizárták a versenyből, ezzel az utolsó és legsikeresebb Lotus-szezon szomorú véggel záródott. Senna a kizárás után 57 ponttal a 3. helyen végzett, 1 pole pozícióval és 6 dobogós helyezéssel (4 második és 3 harmadik). Az évad végén Senna átigazolt a McLaren csapathoz, melyet Honda V6-os turbómotorral láttak el.

Sikerek a McLarennel

Senna 1988-ban az akkor kétszeres világbajnok Alain Prost csapattársa lett. Sok drámai eset fűszerezte az évad futamait, a páros a McLaren MP4/4-gyel 16 versenyből 15-öt megnyert.Az 1988-as szezon Prost győzelmével kezdődött Brazíliában, ahol Sennát diszkvalifikálták, mert a második rajt után átült a tartalék autójába, ami tilos. Imolában nyert csapattársa előtt. Monacóban is a brazil vezetett, de a korlátnak ütközött és kiesett, Prost pedig nyert.
Mexikóban Prost nyert Senna előtt, Kanadában a brazil nyert, míg Prost második lett, az Egyesült Államokban ugyanez ismétlődött, majd Franciaországban Prost a hazai versenyén nyert Senna előtt.
A Brit Nagydíjat Senna nyerte, Prost pedig a 25. körben kiállt az esős versenyen, mert nem volt hajlandó végigmenni a futamon. Németországban, Magyarországon és Belgiumban Senna nyert Prost előtt. Monzában Prostnak a rajttól kezdve gondjai voltak az autójával, ennek ellenére tudta tartani a tempót Sennával. A brazil azonban ütközött a lekörözött Williamses Jean-Louis Schlesserrel és kiesett, ám Prost is kiesett műszaki hiba miatt. Ez volt az évad egyetlen versenye, amelyen nem a McLaren győzedelmeskedett. Az Olasz Nagydíjat Gerhard Berger nyerte Ferrarival.
Estorilban kezdődtek az ellentétek a két csapattárs között.A rajt utáni kemény csatából Senna került ki győztesen. Senna haladt elől, Prost követte. Amikor az első kör végén befordultak a célegyenesbe, Senna balra húzódott, Prost pedig meglátta a kínálkozó rést a jobb oldalon és bement Senna mellé, aki viszont ezt meglátva elkezdte jobbra húzni az autóját, és 250 km/h sebességnél majdnem a boxutca falához szorította Prostot. Aztán az első kanyarban a belső íven lévő Prost megelőzte a kívülről bekanyarodni készülő Sennát, így a francia fordult elsőként és megszerezte a vezetést, majd megnyerte a versenyt. Senna csak a hatodik lett.
Prost nagyon megdöbbent azon a minden áron való győzni akaráson, amelyet Sennában meglátott, amikor a brazil majdnem a falhoz nyomta, és ezzel nemcsak a saját életüket, de a boxutcában lévőkét is kockára téve. Azt mondta, hogy neki ilyen áron nem kell a világbajnoki cím, és ha Sennának ez ennyire fontos, legyen az övé. Spanyolországban ismét Prost nyert, míg Senna negyedik lett. Ezután következett a Japán Nagydíj, ahol az összetettben ugyan Prost vezetett, de Sennának is volt esélye megnyerni a világbajnokságot. A brazil indult a pole-ból, de leragadt a rajtrácson és csak tizenharmadikként fordult be az első kanyarba. Prost vezetett, de Senna áttörte magát a fél mezőnyön és a 27. körben már Prost mögött volt. A célegyenesben megelőzte a franciát és nyert. Ezzel eldőlt a világbajnokság Ayrton javára.
Ekkor hátra volt még az Ausztrál Nagydíj, ahol Prost nyert Senna előtt, de ennek már nem volt jelentősége.Senna megszerezte élete első Formula–1-es világbajnoki címét. Ugyan Prost több pontot gyűjtött, de a szabály szerint csak a legjobb 11 futam eredménye számított be az összetett állásába, ebben pedig Senna volt a jobb, mert Prost kevesebb győzelmet aratott, így a végelszámolásnál a brazil került ki győztesen. Prost gratulált neki, ekkoriban viszonyuk még nem volt végletesen rossz, az igazi ellentétek 1989-ben kezdődtek köztük.

 Az 1989-es  szezonban még erőteljesebbé vált a Senna és Prost közötti versengés, gyakran harcoltak egymással a futamok közben. Ebben az évben már nem lehetett turbómotort használni, így a csapat V10-es Honda motort használt. A szezon március 26-án, Rio de Janeiróban kezdődött a Brazil Nagydíjjal. Senna a pole-ból indult, de az első körben összeütközött több versenyzővel és végül csak a tizenegyedik lett. A versenyt Nigel Mansell nyerte Ferrarival Prost előtt. A következő versenyen, Imolában ismét kiélesedett az ellentét a McLaren versenyzői között. A rajtot – Bergernek a Tamburello-kanyarban bekövetkezett balesete miatt – meg kellett ismételni. Az új rajtnál Prost elment Senna mellett, ő azonban a Tosa kanyarban visszaelőzte. A francia a verseny után dühös volt, mert szerinte Senna becsapta őt. A verseny előtt ugyanis megállapodtak abban, hogy amelyik McLaren-pilóta először ér az első kanyarba, azt a másik nem előzheti meg később. Prost szerint ezt a megállapodást rúgta fel Senna, amikor a Tosában mégis elment mellette. Ayrton máshogy gondolta ezt. Elismerte, hogy valóban volt közte és Prost között ilyen megállapodás, amit már 1988-ban is többször betartottak. Azt mondta azonban, hogy az első rajt után ugyan Prost indult jobban, de ő volt előrébb az első kanyarban. A második rajtra pedig szerinte már nem vonatkozott a megállapodás. A francia ezzel nem értett egyet. Ron Dennis csapatfőnök kérésére Senna elnézést kért a franciától, de mint mondta, csak a békesség kedvéért. Később mindketten kijelentették, hogy a hivatalos és szükségszerű érintkezésen kívül nem akarnak többet egymásról hallani.
A Monacói Nagydíjon Senna az első helyről indulva nyert Alain előtt. Mexikóban ismét nyert, míg csapatársa csak az ötödik lett. Phoenix-ben Senna 34 addig elért első rajtpozíciójával megdöntötte Jim Clark évtizedekig fennálló rekordját. A futamon aztán kiesett, Prost pedig nyert. Senna Kanadában az esős időben sokáig száraz pályára való (slick) gumikkal autózott, de így is gyorsabb volt a közvetlen előtte lévőknél. A 21. körben kénytelen volt esőgumiért kiállni, majd hamar az élre állt. Három körrel a leintés előtt azonban a motorja tönkrement és kiesett, de szerencséjére Prost is a kiesők között volt. Senna Paul Ricard-on és Silverstone-ban is kiesett, míg Prost nyert. Hockenheimban Sennának volt szerencséje, és az utolsó körökben meg tudta előzni váltóhibával küszködő csapattársát. A Magyar Nagydíjon parádésan autózva Nigel Mansell a brazil klasszist is maga mögé tudta utasítani és nyert, Senna második, Prost negyedik lett. Spában, az esős Belga Nagydíjon Ayrton pole-ból indulva nyert a másik McLaren előtt. Monzában Prost bejelentette, hogy az év végén elhagyja a McLarent és a Ferrarihoz igazol. Ebben nyilvánvaló szerepet játszott a Sennával való megromlott viszonya, és az is, hogy úgy gondolta, hogy a Honda jobb motorokat ad Sennának (a monzai időmérőn például Senna majdnem két másodperccel verte Prostot). A brazil a versenyen a 44. körben kiesett, a futamgyőzelem csapattársáé lett.A Portugál Nagydíjon Senna vezetett, amikor Mansell megpróbálta megelőzni és kiestek. Mansellnek már nem lett volna szabad versenyben lennie, mert korábban fekete zászlóval kizárták egy boxutcai tolatás miatt. A brazil nagyon dühös volt Nigelre, de ő azt állította, hogy nem látta a fekete zászlót és fogalma sem volt róla, hogy kiintették. A versenyt Berger nyerte Prost előtt. Ezután a Spanyol Nagydíjat megnyerte Jerezben a pole-ból. Két versennyel a szezon vége előtt az volt a helyzet, hogy Sennának mindkét versenyt meg kellett nyernie, hogy az év végén ő legyen a világbajnok.
A Japán Nagydíjon Prost mögött autózott, amikor a célegyenes előtti sikánban próbálta megelőzni a másik McLarent. Prost a jobbos kanyarban nekiment a mellé érkező Sennának és mindketten kicsúsztak. A francia kiesett, míg Senna autóját megtolták és folytatta a versenyt, amit meg is nyert. Utólag azonban diszkvalifikálták a mesterséges indítás, a sikán levágása, valamint a box utca vonalára való ráhajtása miatt. Prost ezzel megnyerte harmadik világbajnoki címét. A McLaren óvást adott be, de elutasították, sőt Senna 100 000 dolláros pénzbüntetést és egy versenyre szóló eltiltást kapott, hat hónapra felfüggesztve. Az ideiglenesen felfüggesztett szerződése miatt 1989 telén vitába keveredett az FIA elnökével. Az utolsó (esős) versenyen, Adelaide-ben Senna a pole-ból indulva kicsúszott, majd hátulról nekiment a lekörözendő Martin Brundle Brabhamjébe.
Az szezon végén Prost 76 ponttal a tabella élén végzett, Senna második lett 60 ponttal. A McLaren-Honda fölényesen nyerte a konstruktőri vb-t.

Az 1990-es szezont Senna új csapattárssal, az osztrák Gerhard Bergerrel kezdte, akivel jó viszonya alakult ki. Prost a Ferrarihoz ment.  Az év első futamán az amerikai Phoenixben meglepetésre Berger gyorsabb volt Sennánál az időmérő edzésen, de a versenyen Ayrton nyert a fiatal Jean Alesi Tyrrellje előtt. 1990-re a hazájának nagydíját visszahelyezték Rio de Janeiróból az átépített Interlagosba. Hazai versenyén a pole-ból indult, de végül a harmadik lett Prost és Berger mögött. Imolában ismét övé volt a pole, de kiesett, Berger pedig második lett. Monacóban, ahol hagyományosan jól szerepelt, győzött, és nyert Montrealban Nelson Piquet Benettonja előtt. Mexikóvárosban Prost nyert Mansell és Berger előtt, míg a brazil kiesett. Alain Paul Ricard-on és Silverstone-ban is folytatta győzelmi sorozatát, Senna pedig mindkét alkalommal a harmadik helyen végzett. Ezután egy rövidebb sikersorozat következett számára: nyert Hockenheimban, második lett a Hungaroringen Boutsen mögött, Spában és Monzában pedig ismét nyert. Estorilban Mansell nyert, Senna második lett, Prost harmadik. Jerezben Ayrton pole-t szerzett, de a versenyen kiesett és Prost nyert.
Így jutott el a mezőny ismét Szuzukába, ahol ismét egy botrányos verseny zajlott le.
A pole pozíciót Senna szerezte meg, mellőle Prost rajtolhatott. Senna csapattársával, Bergerrel még az időmérő edzés előtt elment Balestréhez, mert szerintük a pole helye a pálya kedvezőtlenebb, porosabb oldalán volt és szerették volna elérni, hogy ezt megváltoztassák. Balestre ebbe beleegyezett, de amikor Senna szerezte meg a pole-t, mégsem engedte meg a változtatást. A brazil ezen rettenetesen felháborodott és eldöntötte, ha Prost rajtol jobban, akkor meg fogja akadályozni, hogy az első kanyarba előbb érjen be, mint ő. A versenyen a francia le is rajtolta Ayrtont, és ekkor a brazil 273 km/h-ás sebességgel hátulról belement a Ferrariba, aminek következtében mindketten kiestek a versenyből. Ezzel Senna lett a bajnok. Tettéért nem kapott semmilyen büntetést, mert akkor még nem lehetett tudni, hogy ki okozta a balesetet. Szerinte nem ő volt az oka, hanem közvetett módon a FISA francia vezetője, Jean-Marie Balestre.
Hogy Senna ezt előre kitervelte, csak egy évvel később derült ki, amikor egy interjúban beismerte.
Az utolsó versenyen, Adelaide-ben szerzett egy pole-t, de nem fejezte be a futamot.
A világbajnoki cím 1988 után az övé lett. Összpontszáma 78 volt, a második helyezett Prosté 71. A McLaren-Honda előnye ebben az évben már nem volt olyan meggyőző, mint a megelőző két évadban: a Williams-Renault gyorsan fejlődött és az addig viszonylag gyenge Ferrari is előrelépett Prosttal.

Az 1991-es évet Senna 96 ponttal könnyedén nyerte, Prost Ferrarija nagyon gyenge volt, az évben mindössze néhány dobogós helyet tudott szerezni. Senna csapattársa a McLarennél továbbra is Gerhard Berger maradt, akivel barátsággá mélyült a kapcsolata. A Honda erre a szezonra V12-es motort bocsátott a csapat részére, amitől több lóerőt vártak, mint a V10-estől. Amikor azonban Senna kipróbálta az új motort, elégedetlen volt vele.
Ennek ellenére Ayrton az év első négy versenyéből (Phoenix, Interlagos, Imola és Monte-Carlo) négyen pole-ból indult és mind a négyet meg is nyerte. Ez azonban annak is köszönhető volt, hogy a versenyképes Williams-Renault-k ekkoriban még megbízhatatlanok voltak. Montrealban ismét balszerencse sújtotta a Williamseket: Patrese indult a pole-ból, ám vezető pozícióban defektet kapott és egy kör hátrányba került, míg Mansell (aki vezette a versenyt) autója az utolsó körben állt le. Senna elektronikai problémákkal kényszerült kiállni, így Nelson Piquet (Benetton-Ford) ölébe hullott a győzelem. A Mexikói Nagydíjon a brazil a két Williams mögül indulhatott. A rajtnál megelőzte az élről induló Patresét, ám az olasz nem sokkal később visszaelőzte, és a McLaren a harmadik lett. A futamot Mansell nyerte, és Senna elismerte, hogy nem tudott mit kezdeni a Williamsek erőfölényével. A Francia Nagydíjat 1991-ben rendezték először Magny-Cours-ban. Senna ismét a harmadik rajtkockát szerezte meg Patrese és Alain Prost mögött, a verseny első három befutójának a sorrendje is ez volt.
Silverstone-ban a második helyről indult Mansell mögül, és szinte a verseny végéig tartotta pozícióját, amikor az utolsó körben elfogyott az üzemanyaga. Szerencséjére negyedik helyre klasszifikálták így is. A levezető körben Mansell felvette és saját autóján vitte be Sennát a boxban található parc fermébe.
Hockenheimban a második helyről indult Mansell mögül, majd a versenyen Patrese is elé került és a két Williams hamar leszakította magáról a harmadik helyért küzdő Sennát és Prostot. A francia nyolc körrel a futam vége előtt előzésre szánta el magát, de Senna ráhúzta autóját, és összeütköztek. Prost kiesett, míg Senna folytatni tudta a versenyt, de az utolsó körben megint elfogyott az üzemanyaga és a hetedik helyen klasszifikálták. A verseny után mindketten egymást okolták az ütközésért. A Hungaroringen Senna pole-ból indulva, sok kevésbé sikeres verseny után ismét győzött. A Belga Nagydíjon is ezt történt, ám itt a kerékcseréknél Nigel Mansell és Jean Alesi is Ayrton elé került, azonban Nigel a 22. körben elektronikai hibával, Jean pedig a 30. körben motorhibával kiállt. Öt futammal az évad vége előtt Sennának 71 pontja volt, míg a második helyen álló Mansellnek csak 49. Monzában az első helyről indult, de a versenyen Mansell megelőzte, de előnye így is csak 17 pontra csökkent. Estorilban a Williams szerelői rosszul rögzítették az élen álló Mansell jobb hátsó kerekét, és az még a boxutcában leesett.
Ekkor a szerelői utána rohantak és feltettek neki egy másik abroncsot, de ez a boxutca olyan területén történt, ahol ez tilos volt, így Nigelt diszkvalifikálták. Senna második lett Patrese mögött, és ezzel 23 pontnyira növelte az előnyét Mansellel szemben. Három futammal a világbajnokság vége előtt ez szinte már behozhatatlan volt. Jerezben Berger nyerte az időmérő edzést, Ayrton a harmadik helyről indult, és a boxkiállásoknál megelőzte Bergert és Nigelt is. Taktikai okokból azonban elengedte csapattársát. Úgy gondolta, hogy amíg ő feltartja Mansellt, addig Berger annyi előnyt szerez, hogy ha Mansell meg is előzi Sennát, már nem tudja utolérni Bergert. Végül nem vált be a taktikájuk, mert a brazil kipördült a 13. körben és visszaesett a hatodik helyre, később pedig Berger is kiesett. Így mégis a brité lett a győzelem, Senna pedig ötödik lett. Két versennyel a szezon vége előtt 16 pontos előnyben volt, ami azt jelentette, hogy Suzukában Mansellnek muszáj volt nyernie. A Japán Nagydíjon újra Berger indulhatott az élről, míg Senna a második pozícióból. A tervük hasonló volt, mint Jerezben. A 9. körben Nigel előzni készült, de abban a pillanatban hirtelen kicsúszott és belement a gumifalba. Senna ezzel háromszoros világbajnok lett. A verseny hátralévő részében megelőzte Bergert, de az „az nyer, aki a verseny első körében vezet” megállapodás miatt végül elengedte Gerhardot, akinek ez lett az első győzelme 1991-ben.
Egy verseny volt még hátra Adelaide-ben, ahol Senna a pole-ból indulva vezetett, de eső miatt a 15. körben leintették a futamot. A Formula–1 történetének legrövidebb versenyén csak az eredeti pontszámok felét kapták meg a helyezettek, így Senna végül is 95 ponttal lett világbajnok. Rajta kívül akkor Jack Brabham, Jackie Stewart, Niki Lauda, Nelson Piquet és Alain Prost rendelkezett még három világbajnoki címmel. Csak Juan Manuel Fangio birtokolt ennél több címet, aki az ’50-es években versenyzett. 1991-ben Senna hét győzelmet aratott, kanadai kiesésének, silverstone-i negyedik, hockenheimi hetedik és estorili ötödik helyének kivételével, mindegyik versenyén dobogós helyen végzett. A második Nigel Mansell lett.

A Williams már 1991-ben nagyon erős volt, csak a megbízhatóság jelentett problémát a csapat számára, de 1992-re ezt is sikeresen megoldották.
Senna ezévben eltökélten harcolt a végső győzelemért, de a McLaren alkalmatlan volt a nyerésre a minden tekintetben felülmúlhatatlan Williams FW14B-hez képest. Az új McLarennek több hiányossága is volt, ráadásul késett is az új modell (a 4. versenyen debütált), hiányzott az aktív felfüggesztés, kiszámíthatatlan volt a gyors kanyarokban, és már a Honda V12-es motorjának ereje sem ellensúlyozta a kocsi hiányosságait. Senna nyert Monacóban, Magyarországon és Olaszországban, de csak a 4. helyen végzett az összetettben, s a brazilnak nem volt szerződése egyik csapattal sem a következő évre.
Érezte, hogy a McLaren versenyautó már nem versenyképes (a Honda motor már nem múlta egyértelműen felül a Renault motor erejét 1992-ben), a Williams csapatban pedig nem versenyezhetett Prost mellett, mivel a francia megtiltotta, hogy Senna legyen a csapattársa. Senna decemberben Phoenixbe ment, hogy letesztelje a Penske IndyCart. Felmerült benne, hogy Mansellhez hasonlóan ő is az IndyCar sorozatban versenyezzen, de a Penskéhez végül nem őt szerződtették. A McLaren főnöke, Ron Dennis, megpróbálta biztosíttatni Renault V10-es motorral a csapatot, sikertelenül. Így a McLaren a Ford V8-as motort használta, ami teljesítményben gyengébb volt a gyári csapaténál, a Benettonénál, de remélték, hogy a kisebb lóerőt az aktív felfüggesztési rendszerrel orvosolni tudják. Senna végül maradt a McLaren csapatban, de kizárólag csak egy versenyre írt alá szerződést (Dél-Afrikára), hogy felmérje a McLaren versenyképességét. A tesztek után Senna úgy vélte, hogy az 1993-as McLarennek van egy különleges képessége, noha a motor még mindig nagyon gyenge volt, s nem tudott versenybe szállni a Williams-Renault-val. Senna ugyan nem írt alá éves szerződést, de abba beleegyezett, hogy versenyről-versenyre a csapatnál maradjon.

1993-ban a McLaren már a szezon elejétől kipörgésgátlóval rendelkezett, míg ezt a technikát a Benetton csak a Monacói Nagydíjtól alkalmazta.Miután a Dél-Afrikai nyitófutamon a 2. helyen végzett, egy folyamatosan változó körülmények között képes volt nyerni hazájában, Brazíliában, majd egy esős futamon, Doningtonban. Ez utóbbit tartják Senna egyik legnagyobb futamgyőzelmének. A 4. helyről indult, az első kanyarban visszaesett az 5. helyre, de az első kör vége előtt már mindenkit megelőzött. Vezetett az egész versenyen, ahol néhány pilótának hét boxkiállásra is szüksége volt, az időjárási körülmények miatt. Senna Spanyolországban a második helyen végzett, majd Monacóban felállított egy rekordot, a pályán elért 6. futamgyőzelmével. Ekkor Senna már vezette a világbajnokságot Alain Prost és Michael Schumacher előtt a gyengébbnek számító McLarenjével. Az évad többi futamán viszont Alain Prost ledolgozta a hátrányát Sennával szemben, majd átvette a vezetést. Senna szerzett még két győzelmet Japánban és Ausztráliában, és végül a 2. helyen végzett az összetettben. A japán verseny után összetűzésbe került az újonc Eddie Irvine-nal, aki visszaelőzte Sennát, miután a brazil őt lekörözte. Az évad egyetlen pole-ját Ausztráliában szerezte. A győzelmi dobogón megfogta és a magasba emelte Prost kezét a megbékélés jeleként. Prost ebben az évben vonult vissza.

 

Az utolsó év a Wiliamsszel

Az 1993-as világbajnokságot követően Alain Prost visszavonult a Formula–1-ből, hagyva ezzel egy üres helyet a Williams-Renault csapatban, amit Senna vett át az 1994-es évadra, csapattársa a brit Damon Hill lett. Senna a Williamsszel, amely megnyerte az előző két évi bajnokságot, az 1994 évi bajnokság egyik legnagyobb esélyese volt. Ebben az évben betiltották az elektronikus segédeszközöket az autókban, köztük a kipörgésgátlót és az ABS-t.
Az évad első versenyén, Brazíliában Senna szerezte meg az első rajtkockát, és bár sokáig tartotta a mögötte versenyző Michael Schumachert, a német a boxutcában mégis megelőzte. Senna, miközben Schumachert üldözte, az egyik kanyarban kipördült és kiesett. A következő verseny a Csendes-óceáni Nagydíj volt. Itt szintén megszerezte a pole-t, de a versenyen az első kanyarban Mika Häkkinen hátulról beleszaladt, így kiesett. A versenyen Schumacher ismét nyert, Hill lett a második. Ezzel a német 20 pont előnyt gyűjtött Sennával szemben. Ayrton a San Marinó-i Nagydíjon az évben harmadszorra is megszerezte a pole pozíciót.
Roland Ratzenberger halálos balesete után az időmérőn Senna azon gondolkodott, hogy elinduljon-e a futamon, és folytassa-e versenyzői pályafutását. Végül mégis rajthoz állt.

 

Halála

6. körben a versenyt vezető Senna a Tamburello-kanyart nem tudta bevenni, egyenesen a betonfalnak ütközött. Egy pillanatra látni lehetett, ahogyan a sárga sisak félrebillen. Sokan fellélegeztek, hogy Ayrton még él, azonban többet már nem mozdult. Voltak, akik már ekkor a legrosszabbra számítottak, és ez csak fokozódott, amikor elszállítása után vérnyomok voltak a kavicságyon. Senna halálát nem az ütközés, hanem a jobb szemébe fúródó, kerekestül leszakadt felfüggesztés-rúd okozta, megtalálva azt a néhány milliméteres gumírozott helyet, ami a sisak és a rostély között van. A versenyt hosszú időre megszakították, és a brazilt helikopterrel szállították a bolognai kórházba, hivatalosan 18 óra 40 perckor halt meg.

Egyesek szerint technikai probléma adódott, mások szerint Senna hibázott és túl gyorsan érkezett a kanyarba. Sennának korábban gondjai akadtak a kormánnyal, és új, megtoldott kormányművet kapott a versenyre. A vizsgálatok szerint a kormányoszlop eltört, de nem tudni, hogy ez a baleset előtt vagy után történt. Ezt megcáfolják a Williams által nyilvánosságra hozott telemetrikus adatok, amelyek szerint az ütközésig mérhető volt a Senna által a kormánykerékre kifejtett forgatónyomaték.
Egy másik teória szerint az FW16 alváza hozzáért az egyenetlen aszfalthoz, ami megdobta az autót, a leszorítóerő eltűnt, és Senna már nem tudta lefékezni versenygépét a betonfal előtti homokágyban. A rajtbaleset után öt körig a Safety Car vezette a mezőnyt, és a lassú tempó miatt a gumik lehűltek, a nyomás a gumiabroncsokban lecsökkent, így az alvázmagasság is.

 

Halála után

Halála miatt a brazil kormány háromnapos nemzeti gyászt rendelt el, temetésén sok autóversenyző jelent meg, köztük Alain Prost, Damon Hill és Emerson Fittipaldi is. A São Paulói Morumbi temetőben helyezték örök nyugalomra.
Az Imola után következő Monacói Nagydíjon a rajtrács első két pozícióját üresen hagyták, egy brazil és egy osztrák zászlót festettek rá, Roland Ratzenberger és Ayrton Senna előtt tisztelegve.
Az imolai tragikus hétvége után számos új biztonsági előírást vezettek be a Formula–1-ben. A pályákat, köztük Imolát is átépítették, nagyobb bukóteret hagyva a kicsúszásokhoz. Brazíliában sok fontos utat neveztek el róla.

Statisztika

A brazil 161 futamon indult el, ebből 41-et nyert meg, 23-on második, 16-on harmadik lett, 50-et nem fejezett be. 65 pole-t, 19 első rajtkockát szerzett. 86 versenyen, volt az élen, összesen 2987 körön át vezetett versenyt. Összesen 610 pontot szerzett.

írta: kim04    forrás: wikipédia és személyes gyűjtés

Utolsó frissítés: 2022.08.19. 22:10 LaDySmIth által


Oszd meg!   iwiw  facebook  twitter  myspace