Starity

Barbara Meier

Barbara Meier Barbara Meier nemzetisége 7011. 54rajongó 1vélemény
  • Értékelés
  • tehetség: 100%
  • stílus: 100%
  • szimpátia: 100%

Barbara Meier életrajza

Barbara Meier német modett, a Germany’s Next Topmodel második szériájának győztese.

 

MAGÁNÉLET

1986. július 25-én látta meg a napvilágot Ambergben, egy kis bajor városban. Gyermekkorában nem akart modell lenni, miután elvégezte az isolát, beiratkozott a Fachhochschule Regensburgba, hogy matematikát tanulhasson, programozó szeretett volna lenni. 2008-ban bejelentette, hogy folytatja matematikai tanulmányait a modellkedés mellett. 

 

KARRIER

Mikor a helyi bevásárlóközpontban járt, meghívást kapot egy válogatásra a Germany's Next Topmodel című műsorba. A 16421jelentkezőből mindössze csak 15 juthatott ez élő showba, majd májusban megnyerte azt.  Ezzel szerzősét köthetett az IMG Models ügynökséggel és a német Cosmopolitan címlapján is megjelent, majd több német magazin borítóján szerepelt, Icon, Style International, Tango és megjelent a nemzetközi magazinokban, mint a Vogue Taiwan , Grazia , Madame Figaro , L'Officiel. 2007 augusztusában a C&A szerződtette le. Később számos kampány arca is volt, olyanoknak mint a Pantene , Borsalino és a Disneyland Resort Paris. . Barbara volt nagykövete a Year of Mathematicsnak, 2008-ban. 2011 elején ötödik alkalommal a különböző tervezőkruháját mutatta be a berlini  Fashion Weeken. 

2011-ben debütált színésznőként a Schreie der Vergessenen című filmben, ahol Morgana Le Fey karakterét alakította, 2012-ben már két sorozatszerepet kapott. A Der Staatsanwalt című sorozatban Tanja Müller, a Der Altéban pedig Annette Marxot alakította.

 

ÜGYNÖKSÉGEK

301 Model Management, Istanbul
 Cult Fashion Model Management, Athens
Major Model Management, Milan
Major Model Management , München
 Major Model Management New York
 Major Model Management, Paris
Yuli Modellek, Tel Aviv

2012: Der Alte - Annette Marx
2012: Der Staatsanwalt -Tanja Müller
2011: Schreie der Vergessenen - Morgana Le Fey

Utolsó frissítés: 2016.08.26. 18:06 Cosmo által


Oszd meg!   iwiw  facebook  twitter  myspace