Bruti
- Születési név
- Tóth Imre
- Becenév
- Bruti
- Születési idő
- 1970. március 11.
- Születési hely
- Debrecen, Magyarország
- Foglalkozás
- humorista, zenész, dalszerző
- Családi állapot
- nőtlen
- Eredeti hajszín
- barna
- Szemszín
- barna
- Csillagjegy
- Halak
- Linkek
- Hivatalos weblap
- Facebook-oldal
- Starity RSS-csatorna
- Kapcsolódó sztárok
-
Bruti életrajza
A sztáradatlapot jelenleg nem szerkeszti senki, ezért hiányos, helytelen információkat is tartalmazhat.
Tóth Imre 1970. március 11. - én látta meg a napvilágot Debrecenben, Magyarországban. Ma Brutiként ismerjük.
2003-ban került a debreceni Friss rádióhoz, ahol a Trisó (közélet, humor) műsorban szerepelt évekig, többek közt olyan ismert arcokkal, mint Hadházi László, vagy Váradi Ferenc.
2008-ban mutatkozott be a Rádiókabaréban, majd még abban az évben csatlakozott a Dumaszínház csapatához. Ekkor indult a Comedy Central tv stand-up műsora, amiben állandó szereplő lett. Később lehetőséget kapott a Showder Klub-ban is, ami meghozta a széleskörű ismertséget számára.
2013-tól saját stand-up produkciója mellett, Bruti és a kültagok néven egy egész estés swing koncertet is létrehoztak, humoros dalokkal, stand-up betétekkel.
bontorendo
Showder Klub, RTL Klub (előadó)
A Comedy Central bemutatja, Comedy Central (előadó)
MTV, Munkaügyek (1 epizódban, mint TEK kommandós)
Csecsemődal
Idegenkívüli lény
Takaríts ki!
Miért fáj a szerelem
Népdal boncolgatás
Néhány apró különbség
M6-os
A testen rabolt srác
Árulkodnak Sydney Sweeney új képei: tényleg ennyire összeugrottak Zendayával?
Árulkodnak Sydney Sweeney új képei: tényleg ennyire összeugrottak Zendayával?
Tényleg ennyire összeugrottak?
Frizuraváltás - Selena Gomez átfestette a haját
Frizuraváltás - Selena Gomez átfestette a haját
Kipróbált egy új hajszínt.
Ez lett a sárdobálásból: most így áll egymáshoz Joe Jonas és Sophie Turner
Ez lett a sárdobálásból: most így áll egymáshoz Joe Jonas és Sophie Turner
A híresség mesélt az exéről.
Meggyilkolták a Top Gun: Maverick színészét
Meggyilkolták a Top Gun: Maverick színészét
Brutális gyilkosság történt.
Előkerült egy régebbi videó az Off Campus sztárjáról - a rajongók totálisan felháborodtak
Előkerült egy régebbi videó az Off Campus sztárjáról - a rajongók totálisan felháborodtak
Felpörgött a rajongótábor egy podcast részlet miatt.
Sosem ér véget: Justin Baldoni és Blake Lively visszatérnek a bíróságra
Sosem ér véget: Justin Baldoni és Blake Lively visszatérnek a bíróságra
Újabb kalamajka az ügyben.
Kiderült, miért szakított a párjával Mika Abdalla, az Off Campus sztárja
Kiderült, miért szakított a párjával Mika Abdalla, az Off Campus sztárja
Nem sokkal a sorozat premierje előtt mentek szét.




