Starity

Chad Gilbert

Chad Gilbert Chad Gilbert nemzetisége 9616. 19rajongó 1vélemény

Chad Gilbert életrajza


A sztáradatlapot jelenleg nem szerkeszti senki, ezért hiányos, helytelen információkat is tartalmazhat.

Chad Gilbert a floridai Coral Springsben született 1981. március 9-én. Amerikai zenész, producer és a New Found Glory egyik alapítótagja, ahol jelenleg gitározik és vokálozik. Ő volt a már feloszlott International Superheroes of Hardcore énekese is, valamint 1995 és 1998 között  a hardcore punkegyüttes, a Shai Hulud frontembere.

2007-2008

Gilbert feleségül vette Sherri DuPree-t, az Eisley egyik tagját. Az esküvő 2007 februárjában volt, de az év vége felé el is váltak, majd elkezdett randizgatni a Paramore frontasszonyával, Hayley Williamsszel, akivel a mai napig boldog kapcsolatban élnek. 

2010 - napjainkig

2010. január 26-án Chad bejelentette, hogy „gyanús sejteket” találtak a pajzsmirigyében, amit később műtéti úton távolítottak el. Négy nappal később a Twitterén megnyugtatta rajongóit, hogy a műtét sikeres volt, rákot nem találtak. 

Chad 2010-ben egy örömhírrel is szolgálhatott, hiszen bejelentette, hogy kiad egy szólóanyagot, amely meg is jelent ingyenesen. Kiadott pár demót is What's Eating Gilbert néven. Teljes hosszú stúdióalbuma jelenleg készül, melyen barátnője is közreműködik majd.

A New Found Glory 2014-ben átszerződött a Hopeless Recordshoz, és még ugyanazon év őszén megjelentették legújabb albumukat, mely a Resurrection (Feltámadás) címre hallgat. 

Little Birds (2011)

Shai Hulud

1997: A Profound Hatred of Man (EP)
1997: Hearts Once Nourished with Hope and Compassion
1998: The Fall of Every Man (Split EP)
2013: Reach Beyond the Sun 

New Found Glory

1997: It's All About The Girls (EP)
1999: Nothing Gold Can Stay
2000: From the Screen to Your Stereo (EP)
2000: New Found Glory
2002: Sticks and Stones
2004: Catalyst
2006: Coming Home
2007: From the Screen to Your Stereo Part II
2008: Hits
2008: Tip of the Iceberg (EP)
2009: Not Without a Fight
2011: Radiosurgery
2014: Resurrection 

International Superheroes of Hardcore

2008: Takin' it Ova!
2008: HPxHC (EP)

Hazen Street

2004: Hazen Street

What's Eating Gilbert

2010: Dear God (EP)
2010: Thinkin' Bout Her (EP)
2010: What I'd Do (EP)
2012: Nashville Sessions (EP)
2012: Cheap Shots (EP)
2013: Solid Gold Hits
 

Utolsó frissítés: 2016.03.18. 19:07 által


Oszd meg!   iwiw  facebook  twitter  myspace