Dánielfy Gergő
- Értékelés
- tehetség: 90%
- stílus: 80%
- szimpátia: 90%
- Születési név
- Dánielfy Gergely
- Becenév
- Gergő
- Születési idő
- 1997. június 22.
- Születési hely
- Debrecen, Magyarország
- Foglalkozás
- énekes, színész
- Családi állapot
- nőtlen
- Magasság
- 193 cm
- Eredeti hajszín
- barna
- Szemszín
- kék
- Csillagjegy
- Rák
- Linkek
- Facebook-oldal
- Starity RSS-csatorna
- Kapcsolódó sztárok
-
Dánielfy Gergő életrajza
Dánielfy Gergely 1997. június 2-án született Debrecenben. Ebben a városban nőtt fel és járt általános iskolába is. Tanulmányait a szintén debreceni Ady Endre Gimnáziumban folytatta, dráma szakon. Mindig is szerette a művészetet, és éppen ezért szeretett volna színész lenni. Az énekléssel 15 éves korában kezdett el foglalkozni, amikor jelentkezett a Megasztárba. Ezt követően 2013-ban az X-Faktor 3. szériájába is jelentkezett, ami nem jött össze neki. 3 év múlva, 2016-ban ismét jelentkezett a műsorba, ekkor azonban az élőshowba is bekerült, ahol Puskás Peti metoráltja lett. Végül a 9. helyen végzett.
2017. decemberében bejelentette, hogy jelentkezett A dal 2018 című műsorba, és be is jutott a legjobb 30 közé. A válogatóban, illetve elődöntőben is majdnem a maximum ponttal jutott tovább. "Azt mondtad" című dala sokak szemében az egyik legeselyésebb dal volt. A döntőben végül bejutott a legjobb 4-be, de a versenyt az AWS nevű zenekar nyerte, így ők utazhatnak ki Lisszabonba az Euróvízióra. Viszont ő nyerte el "A dal felfedezettje 2018" díjat.
Azt mondtad (2018)
Magyar tervező ruháját viselte Zendaya
Magyar tervező ruháját viselte Zendaya
Magyar tervezőzől választott.
Olasz étteremben evett Selena Gomez és Benny Blanco - megszólalt a tulajdonos, milyen emberek valójában
Olasz étteremben evett Selena Gomez és Benny Blanco - megszólalt a tulajdonos, milyen emberek valójában
Az étterem tulajdonosa elmondta, hogyan viselkedtek.
Jennifer Love Hewitt szőke hajjal mutatkozik be a 911 L.A. 10. évadában
Jennifer Love Hewitt szőke hajjal mutatkozik be a 911 L.A. 10. évadában
Új frizurával jelenik meg az új részekben.
Vilmos herceggel járt iskolába és folyékonyan beszél ógörögül – 5+1 meglepő tény Tom Hiddlestonról
Vilmos herceggel járt iskolába és folyékonyan beszél ógörögül – 5+1 meglepő tény Tom Hiddlestonról
Hat meglepő érdekesség a Loki sztárjáról.
Britney Spears egy klón? A fia reagált az összeesküvés-elméletre
Britney Spears egy klón? A fia reagált az összeesküvés-elméletre
Britney Spears 19 éves fia, Jayden megszólalt a témában.
A Trónok harca sztárját, Lena Headey-t megdöbbentette a hírhedt meztelen jelenet miatti felháborodás
A Trónok harca sztárját, Lena Headey-t megdöbbentette a hírhedt meztelen jelenet miatti felháborodás
Továbbra sem érti a felháborodást.
Balesetben halt meg a Godzilla Kong ellen 18 éves sztárja
Balesetben halt meg a Godzilla Kong ellen 18 éves sztárja
Elhunyt Kaylee Hottle amerikai színésznő.
Olivia Wilde megszólalt Harry Stylesszal történt szakítása utáni visszhangról
Olivia Wilde megszólalt Harry Stylesszal történt szakítása utáni visszhangról
Elmondta, hogyan érzett a szakítás után.
