Starity

David Zayas

David Zayas David Zayas nemzetisége 14872. 12rajongó 0vélemény

David Zayas életrajza

Bár Puerto Rico-ban született, Bronx-ban nőt fel.

Már gyermekkorában is érdekelte a színészkedés, de a középiskola elvégzése után az United States Air Force-nál szolgált, majd New York-i rendőrségnél kapott állást, itt 1990-1996 között dolgozott, miután "kiöregedett" ebből a munkából, egy kapcsolata révén színészként kezdhetett el dolgozni. 1992 óta (akkor alapították meg, melyben 13 színész vett részt) tagja a Labyrinth Theater Company-nak (13 tagú színtársulat). jelenleg Los Angelesben él feleségével, a színésznő Liza Colón-Zayaszal.

Karrierje nagy állomásai

Múltjának, s karakteres alakjának köszönheti, hogy tökéletes rendőr/bűnöző szerepekre.

2000-2003 között szerepet kapott a népszerű OZ  c. sorozatban, mint Enrique Morales, összesen  27 epizódban  láthattuk, karaktere az egyik legkegyetlenebb fogvatartott volt a sorozatban. Vendég szerepelt olyan sikeres sorozatokban, mint a New York Undercover, Person of Interest, és NYPD Blue. Jelenleg az ismert Dexter (2006-2013) c. sorozatban szerepelt, mint Angel Batista, aki őrmester a Miami rendőrségen. Megjelent The Expendables, Strause fivérek c. filmekben is (egy videojátékban az ő hangját hallhatjuk).

1996: New York Undercover (Martinez)
1997: Lena's Dreams (Jorge)
1997: Feds
1998: Bleach (Lt. Ballard)
1998: O.K. Garage (Omar)
1998: Scar City (Policeman #1)
1998: For the Life of a Friend (Foreman)
1998: Rounders (Osborne)
1998: Above Freezing (Hector)
1998: Alongside (Cop)
1998: Trinity (Policeman # 1)
1999: Kingdom Come
1999: Third Watch
1999: Bringing Out the Dead (Policeman)
2000: Sam the Man (Officer Billy)
2000: NYPD Blue
2000: The Yards (Officer Jerry Rifkin
2000: The Beat (Morales)
2000: All My Children
2001: Wit (The Code Blue Team Head)
2002: Law & Order: Special Victims Unit (Det. Milton)
2002: UC: Undercover (Jorge Gonzales)
2002: Washington Heights (David)
2002: A Gentleman's Game (Alfred D'Angelo)
2002: Guiding Light (Prison guard)
2000-2003: Oz (Enrique Morales)
2003: Anne B. Real (Cynthia's father)
2003: Undefeated (Paulie)
2003: La Araña (La Araña)
2003: Angels in America (TV series)
2004: Mimmo & Paulie (Paulie)
2004: Brooklyn Bound
2004: Jailbait (Guard)
2005: Bristol Boys (Det. Benson)
2005: The interpreter (Charlie Russell)
2005: Sangre / Blood (The Nestor)
2005: Angel
2005: La Fiesta del chivo (Antonio de la Maza)
2006: 16 Blocks (Det. Robert Torres)
2006: Conviction (Hernan)
2006: Law & Order: Criminal Intent (Fire Marshall)
2006: The Path to 9/11 (Lou Napoli)
2006: Numb3rs (Carlos Costavo)
2007: The Savages (Eduardo)
2007: Without a Trace (Gabriel Molina)
2007: Shark (Alvarez)
2007: The Closer (Brian)
2007: Burn Notice (Javier)
2007: Michael Clayton (Det. Dalberto)
1995-2008: Law & Order (Carlos)
2006-2013: Dexter (Angel Batista)
2009: CSI: Miami
2010: Law & Order: Criminal Intent (Capt. Pro Tem Stanley)
2010: The Expendables (General Garza)
2010: Skyline (Oliver)
2010: 13 (Det. Mullane)
2011: Person of Interest (Caretaker Trask)
2012: Tell No Tales (Frank)
2012: Shoedog (Valdez)
2012: Grimm (Salvadore "Sal" Butrell) 
2013: Deception (sorozat) (pilota)
????: Shoedog (Valdez)
2013: Deception (Frank)
2013: Samuel Bleak (Ruben Ramirez)
2013: Gyilkos hajsza (Tyson Hernandez)
2013: Jodi Arias: Dirty Little Secret (Detective Flores)
2013: Feketelista (Manny Soto)
2014: Saint George (Junior)
2014: Annie (Lou)
2014: Ride (The Wannabe)
2014: The Wannabe
2014-15: Gotham
2015: The Lennon Report
2015: Eli Moran
2015: 11:55 Holyoke
2016: Tallulah 
2016: Eli Moran
2016: 11:55

Utolsó frissítés: 2016.02.26. 18:06 Darkness által


Oszd meg!   iwiw  facebook  twitter  myspace