Starity

Dés László

Dés László Dés László nemzetisége 11948. 8rajongó 2vélemény
  • Születési név
  • Dés László
  • Becenév
  • Dés
  • Születési idő
  • 1954. január 09.
  • Születési hely
  • Budapest
  • Foglalkozás
  • előadóművész, zeneszerző
  • Családi állapot
  • nős
  • Eredeti hajszín
  • barna
  • Szemszín
  • kék
  • Csillagjegy
  • Bak
  • Linkek
  • Hivatalos weblap
  • Starity RSS-csatorna

Dés László életrajza

Fiatalon kezdett zenélni, zenei tagozaton végezte általános iskoláját. Emellett 1963 és 1971 között zongoraoktatásban részesült. 1971-ben vették fel a Bartók Béla Zeneművészeti Konzervatóriumba, ahol 1973-ig klarinét, majd 1976-ig szaxofon szakra járt. A zenei életbe már 1974-ben bekapcsolódott, öt évvel később Dimenzió néven saját együttest alapított. A zenekar kilenc évig működött, ezalatt három lemezt adtak ki.

1987-ben Horváth Kornéllal és Snétberger Ferenccel együtt megalapította a Trio Stendhalt. Az együttessel nagy sikert ért el, több lemezüket Olaszországban vették fel, Európa-szerte koncerteztek, de felléptek Indiában is. Zenéjük különlegessége a kamarazenével vegyített dzsessz volt.
Együttese mellett dalszövegíróként és zeneszerzőként is dolgozik, több magyar film zenéjét szerezte (pl.: Nyom nélkül, Egymásra nézve, Egy teljes nap, Szerelem első vérig, Szerelem második vérig, Csocsó, avagy éljen május 1-je!, Üvegtigris, Sose halunk meg, A miniszter félrelép, Kalózok). Emellett musicalt is szerzett (pl.: Valahol Európában (musical), A dzsungel könyve), valamint a Jazz+Az együttes zeneszerzője és zenekarvezetője volt. 1993-ban szólista lett, kortárs szerzők műveit adta elő, elsősorban kamara- és szimfonikus zenekarokkal. Hangszerei a szoprán és a tenorszaxofon, játékát az érzékeny és „szubjektív hang”, az improvizációs dallamvezetés jellemzi. Dést azon kevés zenészek egyikének tartják, akiket a szakma, a kritikusok és a közönség is egyaránt tisztel.
2003-ban új együttest alapított Dés sextet néven, melynek szaxofonosa lett, egy évvel később a Magyar Jazzművészek Társaságának elnökévé választották.
Pályafutása során többek között dolgozott Nemes István, Geszti Péter Bereményi Géza dalszövegírókkal, Udvaros Dorottya, Básti Juli, Cserhalmi György, Kulka János, Koltai Róbert színészekkel, Kovács Kati, Horváth Charlie, Szulák Andrea, Váczi Eszter énekesekkel, Presser Gáborral, Somló Tamással.

Díjai, kitüntetések:

A legjobb szólista díja San Sebastian, Karlovy Vary, Dunckerque (négy alkalommal)
A kritikusok díja, wroclavi dzsesszfesztivál (1981)
EMeRTon-díj (1988)
Liszt Ferenc-díj (1991)
Huszka Jenő-díj (1993)
A filmkritikusok díja (1994)
Színházi kritikusok díja (1996)
A Magyar Köztársasági Érdemrend tisztikeresztje
Artisjus-díj (1996)
Budapestért díj (2002)
Érdemes művész (2003)
Radnóti Miklós-díj (2005)
Kossuth-díj (2007)

Dimenzió I (1980)
Dimenzió II (1987)
A fal mögött (1983)
Átutazó (Udvaros Dorottyával, 1984)
Szerelem első vérig (filmzene, 1986)
Hallgass kicsit! (Básti Julival és Cserhalmi Györggyel, 1987)
Trio Stendhal I (1988)
Best of Dés (1988)
Earthsound (Trio Stendhal) (1990)
Something Happened (Trio Stendhal) (1992)
Sose halunk meg (filmzene, 1993)
Patika (filmzene, 1994)
Valahol Európában (musical, 1995)
A miniszter félrelép (filmzene, 1997)
Akasztottak (1998)
Kalózok (A Jazz+Az-zal, 1998)
Egynek jó (A Jazz+Az-zal, 1999)
Ennyi a dal (2000)
Dés 2 (2001)
Metszetek (2004)
Világszám! (filmzene, 2004)
Double Invention (2005)
Utcazene (2005)
Contemporary Gregorian (2007)
Sose halunk meg (musical, 2007)
Férfi és Nő (2008)

Utolsó frissítés: 2011.08.08. 19:07 cinti09 által


Oszd meg!   iwiw  facebook  twitter  myspace