Don Diablo
- Születési név
- Don Pepijn Schipper
- Születési idő
- 1980. február 27.
- Születési hely
- Coevorden, Hollandia
- Foglalkozás
- DJ, zenei producer
- Magasság
- 177 cm
- Eredeti hajszín
- Barna
- Szemszín
- Barna
- Csillagjegy
- Halak
- Linkek
- Starity RSS-csatorna
Don Diablo életrajza
Don Diablo hollandiai Coevordenben, 1980. február 27-én született, Don Pepijn Schipper néven. Tizenöt éves volt, mikor aláírta első lemezszerződését, 2005 végén pedig megalapította saját kiadóját, Sellout Sessions néven, ezzel pedig egyre szélesebb körben vált ismertté. Első nagyobb sikere a Blow című dal volt, melyet több, mint tíz ország klubjaiban kezdtek el játszani, ezt pedig olyan slágerek követték, mint a Who's Your Daddy, Pain Is Temporary, Pride Is Forever, Hooligans és Animale. Ezekben az években tanulmányait sem hanyagolta, újságírásból szerzett diplomát.
Diablo 2002-ben kezdett el fesztiválokon és klubokban játszani, fellépett többek között a londoni Passion Klubban, az ibizai Space-ben, de játszott a holland Mysteryland és Dancevalley zenei fesztiválokon. Eközben különböző előadóknak is segítette munkáját, zenét szerzett többek között Kelisnek, Alex Clare-nek és Diplo-nak, és remixeket készített olyan előadók dalaiból, mint Birdy, a The Chemical Brothers, Mika és a Bastille.
2006-ban Mason Exceeder című számának remixével bekerült az angol zenei listák top háromjába, 2008-ban jelent meg debütáló lemeze, a Life is a Festival, 2009-ben pedig az angol énekes, Example-lel közös, Hooligans című dala a 15. helyen landolt a UK Dance Chart listán.
2010-ben a Dragonette-tel folytatott közös munka eredményeképpen megszületett egyik legnagyobb slágere, az Animale. 2013-ban újabb dalokat adott ki Axwell Axton, Nicky Romero Protokoll Productions, Steve Angello’s Size X valamint a Spinnin Records gondozása alatt, valamint ő készítette a Bathman: Arkcham Origins videójáték dalait is.
Ezt követte a brit DJ, Matt Nash-sel közösen készített Starlight (Could You Be Mine), mely a Swedish House Maffia utolsó fellépésén debütált. A dal a Beatport top 5-ös slágere lett, a Kyle Padilla által rendezett kisfilm pedig 2014. február 7-én jelent meg.
2013 folyamán saját fellépéssorozata volt a las vegas-i Light klubban, a Departures Ibiza zárópartiján olyan előadókkal karöltve lépett fel, mint Axwell és Sebastian Ingrosso, Nicky Romeróvel turnézott az Egyesült Királyságban, valamint teltházas önálló koncerteket adott Amerika- és Ázsia-szerte.
2014 októberében Diablo felkerült a DJ Mag 100 legjobb lemezlovast felsorakoztató listájának 82. helyére, a következő év októberére pedig az 52. helyig lépett elő, így elnyerve az év legnagyobb előrelépőjének járó díjat
2015-ben indította el újabb lemezkiadóját, Hexagon névvel. A kiadó gondozásában elsőként Alex Adair You Make Me Feel Better című dalának remixe jelent meg, mely két héten keresztül a Beatport listájának első helyén tanyázott, a Hexagon pedig elnyerte az Év legjobb új kiadója címet. A kiadó rádióműsorát 35 országban sugározták, az iTunes podcastjában heteken keresztül a top tizes pozíciót töltött be.
Ugyanebben az évben adta ki a honfitársával, Dj Tiesto-val és a dán énekessel, Thomas Troelsennel közös Chemicals című dalát. 2016 és 2017 folyamán a Tour Across Europe elnevezésű turnéjával indult útnak.
2017-ben, turnéjának végéhez közeledve kiadta Past.Present.Future című gyűjteményalbumát, mely olyan korábban kiadott dalokat tartalmazott, mint az On My Mind, a Cutting Shapes, valamint a Chemicals. 2017-ben elnyerte elnyerte a DJ Mag Legnagyobb house előadó reménységének járó díjat, és a magazin 100 legjobb DJ-jét felsorakoztató listáján immár a tizenegyedik helyen szerepelt.
Játszott a Tomorrowland, az EDC, a Lollapalooza és Mysteryland fesztiválokon, miközben teltházas koncerteket adott Amerika- és Európa szerte.
Március 17-én jelent meg a MARNIK-kal, Galantis-szal, valamint a No Money énekesnőjével, Reece Bullimore-ral közös Children of Miracle című dala, szeptemberben pedig kiadta Don’t Let Go cím szerzeményét, melyet Holly Winter közreműködésével készített, novemberben pedig megérkezett a Taker Her Place címet viselő dala is. December 15-én adta ki hatodik kislemezét, mely a You Can’t Change Me címet kapta. 2018. január 19-n Diablo Paije Richardson közreműködésével kiadta a Future lemez hetedik kislemezét, a People Say című dalt.
Második stúdióalbuma, a Future végül 2018. február 9-én került kiadásra saját kiadója, immár a Hexagon gondozásában.
Március 13-án kiadta az album nyolcadik kislemezt, a James Newmannel közös Head Up című dalt, melyet Ansel Elgorttal közös Believe, majd április 25-én a Calum Scott közreműködésével készült Give Me Love követett.
Májusban újabb dalok kerültek napvilágra: a No Good, az Alex Clare-rel közös Heaven to Me, valamit a Survive, melyben Emeli Sandé és Gucci Mane voltak partnerei.
2019 végén jelentette be, hogy harmadik stúdióalbuma 2020-ban várható, és a Forever címet viseli majd.
Egyéb információk
• Elmondása szerint nagyon sok tejet iszik
• Legszemélyesebb, kiadott dala a Thousand Faces, melyet a néhány évvel ezelőtt elhunyt édesapjának írt.
• Az AIDS megelőzéséért küzdő Dance4Life első nagykövete.
• Tiestóval és Armin Van Buuren-nel ellentétben szülőhazájában választották már az év lemezlovasának
ALBUMOK
• Forever
• Future
• Life is a festival
• Monster (EP)
GYŰJTEMÉNYEK
• Past.Present.Future
• Drive-By Disco
• Sellout Sessions 03
• Sellout Sessions 02
• Sellout Sessions 01
• M8 Worldwide Volume Nine - Storming
REMIX ALBUMOK
• Reconstructions
• The Face of a New Generation
Bridgerton 3. évad premier: így jelentek meg a sztárok
Bridgerton 3. évad premier: így jelentek meg a sztárok
A héten jön az új évad!
A Bridgerton írója szerint már megvan, kik lesznek a 4. évad főszereplői
A Bridgerton írója szerint már megvan, kik lesznek a 4. évad főszereplői
Már megvannak a következő főszereplők.
Gigi Hadid nem örül neki, hogy Bradley Cooper exe újra szingli
Gigi Hadid nem örül neki, hogy Bradley Cooper exe újra szingli
Tart tőle, hogy történik valami köztük.
"Életem legszörnyűbb napjai voltak" - Sophie Turner most nyilatkozott először arról, hogyan viselte a válást
"Életem legszörnyűbb napjai voltak" - Sophie Turner most nyilatkozott először arról, hogyan viselte a válást
A színésnő nehéz időszakon van túl.
Ezt a fura ételkombót kívánja legjobban a várandós Hailey Bieber
Ezt a fura ételkombót kívánja legjobban a várandós Hailey Bieber
Bevallotta, mit kíván a legjobban.
Sophie Turner bevallotta, nem állt készen az anyaságra, amikor először várandós lett
Sophie Turner bevallotta, nem állt készen az anyaságra, amikor először várandós lett
A híreség a terhességéről vallott.
Cannes-i filmfesztivál 2024: így jelentek meg a sztárok I.
Cannes-i filmfesztivál 2024: így jelentek meg a sztárok I.
Megérkeztek az első képek.
Új pár született A Bridgerton család forgatásán?
Új pár született A Bridgerton család forgatásán?
Ez a két színész randizhat egymással.