Starity

Fernando Colunga

Fernando Colunga Fernando Colunga nemzetisége 669. 762rajongó 60vélemény
  • Értékelés
  • tehetség: 93%
  • stílus: 86%
  • szimpátia: 88%

Fernando Colunga életrajza

KEZDETEK
Fernando Colunga Olivares néven látta meg a napvilágot 1966. március 3-án, Mexikóvárosban. Mexikói színész. Édesanyja Margarita Olivares, édesapja pedig Fernando Colunga, aki mérnök volt. Óvodába, az úgynevezett Parthenonba járt. A középiskolai tanulmányait a La Sallében végezte el, ezt követően pedig az Iberoamericana nevű egyetemen folytatta tanulmányait. Miután végzett az egyetemi tanulmányaival, az unokatesvérével, Francisco-val együtt dolgoztak Fernando autóalkatrész üzletében. Ezt követően még számos dologban kipróbálta magát, volt például, csapos és dolgozott különböző klubokban és egy közgazdasági hivatalban. Emellett viszont mindig is nagyon érdekelte őt a színészi pálya. Eleinte egy moziban dolgozott és ezt követően talákozott Eugenio Cobóval, Ignacio Ortizzal, Carlos Castróval és Susana Reyesszel. Ezután együtt is dolgozott Eugenio Cobóval, mégpedig a Dulce desafío című telenovellában.

SZÍNÉSZI KARRIER
A Dulce desafío mellett 1988-ban szerepelt még a La guerrera vengadora című filmben is, ami az első filmes szereplése volt. 1990-ben kapta meg a következő szerepét, mégpedig a Cenizas y diamantes című telenovellában, egy évvel később pedig az Alcanzar una estrella II-ben kapott egy kissebb szerepet. Ezután szerepet kapott a Madres egoístas című telenovellában, amelyben Jorge szerepében csillogtathatta meg a színészi tehetségét. Ezt követően szerepet kapott a sikeres María Mercedes című telenovellában, amelyben Chicho karakterét formálta meg. 1993-ban következett a Más allá del puente című telenovella, amelyben Valerio Rojas szerepében tűnt fel a TV képernyőkön. Ezt követte 1994-ben a népszerű Marimar című telenovella, amelyben Adrián Rosales szerepét játszhatta el. Ebben olyan színészekkel dolgozhatott együtt, mint Thalía, Eduardo Capetillo, Chantal Andere, valamint Ricardo Blume.

Egy évvel később két filmszereppel is gazdagabb lett, mégpedig az Esclavos de la pasión-ban, illetve a Bésame en la boca-ban. Utóbbiban Arturo szerepében tűnt fel. Még ugyanebben az évben szerepelt az Alondra című telenovellában is, amelyben Raúl Gutiérrez szerepében láthatták őt a nézők. Nemsokkal később megjött számára a nagy áttörés is, ugyanis, megkapta élete első főszerepét, mégpedig a María la del barrio című telenovellában, mint Luis Fernando de la Vega. Ebben nem is akárki volt a partnere, hanem a népszerű mexikói színésznő és énekesnő Thalía. 1997-ben egy újabb főszereppel lett gazdagabb, mégpedig a nagysikerű Esmeralda című telenovellában, amelyben Leticia Calderonnal dolgozhatott együtt. Ezt a telenovellát hazánkban is leadták, méghozzá nagy sikerrel.

1998-ban egy újabb nagysikerű telenovella főszerepét tudhatta magáénak, ugyanis megkapta Carlos Daniel Bracho szerepét a La usurpadora (Paula és Paulina) című telenovellában. Ebben Gabriela Spanic volt a partnere, aki kettős szerepben tűnt fel. Egy évvel később szerepet kapott a Nunca te olvidaré című telenovellában, amelyben ismét a főhőst, vagyis Luis Gustavo Uribe-t játszhatta el. Ebben a partnere Edith González volt. Nemsokkal később megkapta Jaime szerepét a Cuento de Navidad című telenovellában. 2000-ben szerepet kapott az Abrázame muy fuerte című telenovellában, amelyben ismét a vezető arcok között láthattuk, mint Carlos Manuel Rivero. Mellette olyan színészek tűntek még fel, mint Victoria Ruffo, César Évora, Aracely Arámbula, valamint Nailea Norvind.

2001-ben egy minitelenovellában kapott szerepet, mégpedig a Navidad sin fin-ben, amelyben Pedro szerepében tűnt fel. 2003-ban megkapta az Amor real című telenovella főszerepét, mégpedig Adela Noriega mellett. A karaktere Manuel Fuentes Guerra volt. 2004-ben megkapta élete első színházi szerepét is, mégpedig a Trampa de muerte című darabban. 2005-ben a rajongók egy újabb telenovella főszerepében láthatták kedvencüket, mégpedig az Alborada-ban, amelyben Lucero mellett játszott. Ebben Luis Manrique y Arellano-t alakította. 2007-ben Susana González mellett játszhatott főszerepet, mégpedig a Pasión című telenovellában, amelyben Ricardo De Salamanca y Almonte "El Antillano" szerepében láthatták őt a TV nézők. Ezt követően egy újabb filmben kapott szerepet, mégpedig a Ladrón que roba a ladrón-ban, amelyben Alejandro Toledo szerepében tűnt fel.

2008-ban egy újabb főszereppel lett gazdagabb, mégpedig a Mañana es para siempre című telenovellában, amelyben Eduardo Juárez Cruz / Franco Santoro-ként láthatták őt a nézők. Ebben többek közt olyan színészekkel dolgozhatott együtt, mint Silvia Navarro, aki a partnere volt, valamint Lucero, Sergio Sendel és Dominika Paleta. Ezt a telenovellát hazánkban is leadták, mégpedig Mindörökké szerelem címmel. Két évvel később megkapta a Soy tu dueña című telenovella, főszerepét, vagyis ő játszhatta el José Miguel Montesinos karakterét. Ebben Lucero volt a partnere, a főgonosz-t pedig Gabriela Spanic játszhatta el. Ezt a telenovellát hazákban elsőként A csábítás földjén címmel adták, majd egy másik csatorna is leadta, viszont ott már Riválisok címmel került a képernyőre.

2011-ben egy újabb színházi darabban kapott szerepet, mégpedig a Manos quietas-ban. 2012-ben egy újabb főszerepet kapott, mégpedig a Porque el amor manda című telenovellában, mint Jesús García. Ebben olyan színészekkel játszhatott együtt, mint Blanca Soto, Carmen Salinas, Claudia Álvarez, Erick Elías, valamint María Elisa Camargo. Ezt a telenovellát hazánkban elsőként a TV2 nevű kereskedelmi csatorna tűzte műsorára, Amit a szív diktál címmel. 2015-ben szerepet kapott a Ladrones című filmben, mint Alejandro Toledo. Nemsokkal később pedig a Pasión y poder című telenovellában kapta meg az egyik főszerepet, mint Eladio Gómez Luna Altamirano. Ebben olyan színészekkel dolgozhatott együtt, mint Susana González, Jorge Salinas, Marlene Favela, illetve a fiát alakító José Pablo Minor. A telenovellát hazánkban Szeretned kell! címmel láthatták a nézők. 

ÉRDEKESSÉGEK

 Gyerekkorában tanult harcművészetet.
► Kaszkadőrként is kipróbálta már magát.
► A mai napig is ő a Televisa egyik legjobban megbecsült színésze.
► A szabadidejében szívesen búvárkodik és motorkerékpározik.
► Az egyetemen épitészmérnőkként diplomázott.
► Hazájában a rajongóktól a King of Romance címet kapta, ami annyit jelent, hogy a telenovellák királya. Hasonló címet előtte csak Elvis Presley, valamint Engelbert Humperdinck viselt.
► A Porque el amor manda című telenovella forgatásán megsérült a térde, ezért a forgatókönyvíróknak ezt is belekellett írni a történetbe, különben Fernando hosszú ideig nem tudott volna részt venni a forgatásokon, így viszont mankóval tudta folytatni a munkát.
► Elsőszámú példaképének az édesapját tekinti.
► 2010-ben bekerült a People 50 legszebb embere közé.

MAGÁNÉLET
Fernando a Maria de la barrio című telenovella forgatásán beleszeretett kolléganőjébe Thalía-ba, akivel volt is egy rövid viszonyuk egymással. 2012-ben a média és egy kolléganője Carmen Salinas elterjeszettek egy pletykát, miszerint Fernando és a Porque el amor manda című telenovellabeli partnernője Blanca Soto egy párt alkot, ám később mindketten tisztázták a helyzetet és elárulták, hogy nincsenek és soha nem is voltak együtt. Carmen állítólag csak középpontba szeretett volna kerülni ezzel a pletykával. Fernando és Blanca szerepeltek a Hoy című reggeli műsorban is, ahol ismét megerősítették, hogy nincsenek együtt, de nagyon jó barátok és szívesen dolgoznának még együtt. 

TELENOVELLÁK
2015-2016: Szeretned kell! / Pasión y poder - Eladio Gómez Luna Altamirano
2012-2013: Amit a szív diktál / Porque el amor manda - Jesús García
2010: Riválisok / A csábítás földjén / Soy tu dueña - José Miguel Montesinos
2008-2009: Mindörökké szerelem / Mañana es para siempre - Eduardo Juárez Cruz/Franco Santoro
2007-2008: Pasión - Ricardo de Salamanca y Almonte
2005-2006: Alborada - Luis Manrique y Arellano
2003: Amor real - Manuel Fuentes Guerra
2001-2002: Navidad sin fin - Pedro
2000-2001: Abrázame muy fuerte - Carlos Manuel Rivero
1999-2000: Cuento de Navidad - Jaime
1999: Nunca te olvidaré - Luis Gustavo Uribe
1998: Paula és Paulina / La usurpadora - Carlos Daniel Bracho
1997: Esmeralda - José Armando Peñarreal
1995-1996: María / María la del barrio - Luis Fernando de la Vega
1995: Alondra - Raúl Gutiérrez
1994: Marimar - Adrián Rosales
1993-1994: Más allá del puente - Valerio Rojas
1992-1993: María Mercedes - Chicho
1991: Madres egoístas - Jorge
1991: Alcanzar una estrella II
1990: Cenizas y diamantes
1988-1989: Dulce desafío

FILMEK
2015: Ladrones - Alejandro Toledo
2007: Becsületes tolvajok / Ladrón que roba a ladrón - Alejandro Toledo
1995: Bésame en la boca - Arturo
1995: Esclavos de la pasión
1998: Paula és Paulina - A befejező film / Más allá de la usurpadora - Carlos Daniel Bracho
1988: La guerrera vengadora

SZÍNHÁZI DARABOK
2013: Obscuro total - Director
2011: Manos quietas
?: Hamupipőke / La Cenicienta
2004: Trampa de muerte

TELEVÍZIÓS MŰSOROK, SOROZATOK
2002: XHDRBZ - Raúl
1995-1997: Plaza Sésamo
1994: Mujer, casos de la vida real
1994: Te olvidaré
1988: La telaraña

VIDEOKLIPEK
2004: Loca (de Ana Bárbara)

Utolsó frissítés: 2024.02.28. 22:10 KNIGHT RIDER által


Oszd meg!   iwiw  facebook  twitter  myspace