Hans Christian Andersen

KEZDETEK

Hans Christian Andersen 1805. április 2-án született a dániai Odense-ben. Egyedüli gyerek volt. Édesapaja, akit szintén Hansnak hívtak, a nemességhez tartozónak vallotta magát. Apai nagyanyja azt mondta apjának, hogy családuk a múltban magasabb szociális osztályokhoz tartozott, ám a kutatások megalapozatlannak találták ezt a történetet. Léteznek olyan elméletek, miszerint Andersen VII. Keresztély dán király törvénytelen fia volt. Mindazonáltal VI. Frigyes király személyesen érdeklődött iránta fiatalkorában és fizette tanulmányainak egy részét.

Andersen édesapja, aki alapfokú oktatásban részesült, mutatta be fiának az irodalmat azzal, hogy a Az ezeregy éjszaka meséit olvasta fel neki. Andersen édesanyja, Anne Marie Andersdatter remek oktatásban részesült és ügyvédként dolgozott, majd az apa 1816-os halálát követően 1818-ban újra férjhez ment. A fiatal Hansot egy gazdag gyermekek számára fenntartott bentlakásos iskolába küldték, hogy fejlett oktatásban részesüljön. Saját magát kellett eltartania, így előbb bankárként, majd orvosként dolgozott. 14 évesen Koppenhágába költözött, hogy színészként keressen munkát. Remek szopránhangja miatt felvették a Királyi Dán Színházba, ám ez a hang hamarosan megváltozott. Egy kollégája a színházban azt mondta neki, hogy költőnek tekinti, így komolyan véve a javaslatot Andersen az írásra kezdett fókuszálni.

Jonas Collin, aki véletlenül találkozott Andersennel, azonnal nagy szeretet érzett iránta és minden költséget magára vállalva egy slagelsei nyelviskolába küldte. 1822-ben megjelent első története is, The Ghost at Palnatoke's Grave címmel. Bár nem volt lelkes tanuló, ezután Helsingor-ban tanult továb, 1827-ig.

Később azt mondta, hogy ezek az iskolás évek voltak a legsötétetteb és a legkeserűbbek az életében. Az egyik iskolában az iskolaigazgató házában élt. Ott sokat bántalmazták annak érdekében, hogy "javítson a személyiségén", ahogy neki mondták. Később azt mondta, hogy az a fakultás elvette a kedvét az írástól és egy depressziós időszakba taszította.

KARRIER

Korai munkák
Andersen egyik nagyon korai tündérmeséje A Faggyúgyertya volt, amit 2012 októberében fedeztek fel egy dán archívumban. A történet, amim az 1820-as években íródhatott, egy gyertyáról szól, aki nem érezte, hogy értékelnék őt. Andersen akkor írta a mesét, amikor még iskolába járt és jótevőjének ajánlotta, akinek családi birtokában maradt. Innen tobábbadták egy másik családhoz, akiknek iratai között egy bőrödnben találtak rá a mesére egy helyi archívumban.

1829-ben jelentős sikereket ért el az A Journey on Foot from Holmen's Canal to the East Point of Amager című rövid történetével. A könyvben a főhös Szent Pétertől kezdve egészen egy beszélő macskáig sokféle szereplővel találkozik. Andersen ezt a siker egy színdarabbal (Love on St. Nicholas Church Tower) és egy rövid verseskötettel folytatta. Bár közvetlenül ezután kevésbé haladt az írással és publikálással, 1833-ban kapott egy kisebb utazási támogatást a királytól, ami lehetővé tette számára, hogy első európai útjára induljon (amit később számos másik követett). A svácji Jura kantonban, Le Locle közelében írt egy történetet Agnete and the Merman címmel. Ugyanebben az évben eltöltött egy estét az olasz tengerparton Sestri Levantéban, mert inspirálta a neve, a The Bay of Fables ("Mesék kikötője"). 1834-ben megérkezett Rómába. Olaszországi utazásiat jól tükrőzi első regénye, a The Improvisatore című önéletrajz, ami 1835-ben jelent meg, azonnali elismerést szerezve.

Tündérmesék és költészet
Kezdeti próbálkozásai a tündérmesék írásával olyan történetek átdolgozásai voltak, amiket még gyerekként hallott. Andersen egy magasabb szintre emelte ezt a műfajt azzal, hogy rengeteg új mesét írt, melyek egyszerre voltak merészek és eredetiek. Kezdetben nem arattak sikert, részben azért, mert nehéz volt őket lefordítani és visszaadni a zseniális humort és a sötét pátoszt.

1835 során Andersen publikálta halhatatal tündérmeséinek első adagját, méghozzá Eventyr címmel (dánul fantasztikus meséket jelent). Az első kötetet kiegészítendő újabb mesék jelentek meg 1836 és 1837 folyamán. A gyűjtemény kilenc mesét tartalmaz, köztük A tűzszerszámot, A borsószem hercegkisasszonyt, a Pöttöm Pannát, A kis hableányt és A császár új ruháját. Az emberek nem ismerték fel azonnal ezen mesék minőségét, így a példányokból csak keveset adtak el. Ugyanezen időkben Andersen két regényt is írt, O.T. (1836) és Csak egy hegedűs (1837) címmel, ezek sikerét élvezte. Utóbbit a fiatal Soren Kierkegaard nézte át.

1837-ben Svédországban tett látogatása alatt Andersent annyira megihlette a skandinavizmus, hogy elkötelezte magát egy olyan vers írására, ami kapcsolódik a svédekhez, dánokhoz és norvégokhoz is. A vers szövegének megírására, amely a Jeg er en Skandinav (Skandináv vagyok) címet viseli, 1839 júliusában került sor, Funen szigetén. Úgy állította össze a költeményt, hogy átadja "az északi lélek szépségét, ahogyan a három testvérnemzet fokozatosan összenőtt", mintha egy skandináv nemzeti himnusz része lenne. Otto Lindblad zeneszerző megzenésítette a verset, a mű bemutatására 1840 januárjában került sor. Sikerének tetőpontját 1845-ben érte el, ezután már ritkábban énekelték. 1844 őszén Andersen két hetet töltött az Augustenborgi Kastélyban.

A tündérmesék világához 1838-ban tért vissza, amikor újabb gyűjteményt adott ki Eventyr, fortalte for Born. Ny Samling. (Tündérmesék gyerekeknek. Új gyűjtemény.) címmel, köztük A százszorszépet, A rendíthetetlen ólomkatonát és A vadhattyúkat.

Az 1845-ös év valódi áttörést jelentett Andersennek, hiszen ekkor meséit négy különböző nyelvre is lefordították. A kis hableány a folytatásos Bentley egyvelegében jelent meg. Ezt követte a második rész, a Csodálatos történetek gyerekeknek címmel. Két másik jól fogadott adag volt A dán mesekönyv és Dán tündérmesék és legendák. A The Anthenaeumban megjelent cikk így írt a Csodálatos történetekről 1846 februárjában: "Ez egy olyan könyv, ami tele van élettel és képzelettel; egy könyv, ami nem csak unokáknak, nagyapáknak is egyaránt szól; nincs szó, amit bárki is kihagyna belőle, aki valaha is kezébe veszi."

Andersen továbbra is írt meséket és egészen 1872-ig folyamatosan publikálta őket.

Útirajzok
1851-ben megjelent nagy sikert aratott Svédországban című műve, mely utazási vázlatokat tartalmazott. Lelkes utazóként számos más útirajzot is publikált: Egy harzi utazás árnyképei, Svácji Szászország, stb. stb. 1831 nyarán, Egy költő bazára, Spanyolországban, Egy látogatás 1866-ban Portugáliába. (Utóbbi portugál barátaival, Jorge és Jose O'Neill-lel tett utazásait írja le, akik az 1820-as években lakótársai voltak Koppenhágában.) Útirajzaiban mindig megtartotta a korabeli utazási beszámolók néhány alapelvét, de mindig úgy alakította azokat, hogy megfeleljenek saját céljainak. Minden útirajza keresztezi a dokumentációt és az általa is felkeresett látványosságok leírását, valamint több filozófiai résszel a költői létről, a halhatatlanságról és a fikció természetéről az irodalmi úti jelentésekben. Néhány útirajza, mint például a Svédországban, meséket is tartalmaz.

Az 1840-es években figyelme ismét a színpad irányába terelődött, ám csak kevés sikerrel. Több szerencsével járt a Képnélküli Képeskönyvvel (1840). A tündérmesék egy újabb, második sorozata kezdődött 1838-ban, egy harmadik pedig 1845-ben. Ekkorra már egész Európában elismertté vált, habár hazája, Dánia még mutatott némi ellenállást a művei felé.

MAGÁNÉLET

Találkozások Dickens-szel
1847 júniusában Andersen kifizette első utazását Nagy-Britanniába és a nyár folyamán élvezte az ott kialakult társadalmi sikert. Blessington hercegnéje meghívta őt partiajira, ahol értelmiségi emberekkel tudott találkozni. Egy ilyen alkalommal találkozott először Charles Dickens-szel. Kezet ráztak, majd a torncára sétáltak, amit Andersen különösen kedvelt. Így írt róla naplójában: "A tornácra mentünk és annyira boldog voltam, hogy láthatom és beszélhetek Anglia most élő írójával, akit a legjobban szeretek."

A két író tisztelte egymás munkáját és íróként volt bennük valami közös: a szegények és az alsóbb osztályok ábrázolása, akiknek az ipari forradalom és nyomor által sújtott bonyolult életük volt. A viktoriánus korban egyre nagyobb szimpátia alakult ki a gyermekek iránt és kialakult az ártatlan gyermekkor idealizációja.

Tíz évvel később Andersen ismét Nagy-Britanniába látogatott, elsősorban hogy meglátogassa Dickenst. Dickens otthonába tervezett rövid látogatását öt hetesre nyújtotta, a Dickens család nem nagy örömére. A katasztrofális vakáció után Dickens minden levelezést megszakított kettejük közt, amivel Andersenben csalódást és zűrzavart okozott, hiszen ő élvezte a látogatást és soha nem értette, miért maradnak levelei megválaszolatlanok.

Szerelmi élet
Fiatal éveiben Andersen személyes jegyzeteiből kiderül, hogy elutasította a szexuláis kapcsolatokat.

Andersen mindig elérhetetlen nőkbe szeretett bele, amire számtalan meséje is utal. Egyszer ezt írta naplójában: "Mindenható Isten, csak te vagy nekem; te irányítod a sorsom, meg kell adnom magam neked! Adj nekem megélhetést! Adj nekem egy menyasszonyt! A vérem szerelmet akar, ahogyan a szívem is!" Fiatalkori viszonzatlan szerelme Riborg Voigt volt. Mikor Andersen meghalt - több évtizeddel azután, hogy először beleszeretett, majd állítólag másokat is szeretett -, egy kis tasakot találtak a mellkasán, amiben egy hosszú levél volt Riborgtól. Még több csalódást jelentett Hans Christian Orsted fizikus lánya, Sophie Orsted, valamint jótevője, Jonas Collin legfiatalabb lánya, Louise Collin. Egyik története, A fülemüle, Jenny Lind iránt érzett szenvedélyét fejezi ki és az operaénekesnő későbbi becenevének (Svéd Fülemüle) inspirációjává vált. Andersen gyakran szégyenlős volt a nőkkel szemben és rendkívül nehéz volt megkérnie Lind kezét. Amikor Lind éppen egy koncertre utazott vonattal, Andersen adott neki egy levelet, melyben megkérte a kezét. A nő azonban máshogy érzett Andersen iránt: testvért látott benne, amit 1844-es levelében is említ: "búcsú... Isten áldja és óvja bátyámat, ez az ő szeretetteljes húgának, Jennynek a kívánsága."

Nők iránti érkelődésével egyetemben Andersen a férfiakhoz vonzódni kezdett. Példaként így írt Edvard Collinnak: "Epekedem Ön után, mint egy szép calabriai leányzó után... érzelmeim Ön iránt olyanok, mint egy nőé. Természetem nőiességének és barátságunknak továbbra is rejtélynek kell maradnia." Collin, aki a nőket részesítette elönyben, így írt emlékirataiban: "Képtelen voltam viszonozni szerelmét, és ez sok szenvedést okozott a szerzőnek." Hasonlóképpen, a szerző lelkededése Harald Scharff dán táncos, valamont Sachsen-Weimer-Eisenach örökös hercege, Karl Alexander iránt sem jártak eredménnyel.

Az utóbbi időben néhány irodalmi tanulmány a rejtett homoszexualitást kutatta Andersen műveiben.

HALÁLA

1872 tavaszán Andersen kiesett az ágyából és súlyosan megsebesült, amiből sosem épült fel teljesen. Nem sokkal azután, hogy a májrák jeleit mutatta, 1875. augusztus 4-én egy Rolighed (boldogság) nevű házban, Koppenhága közelében, közeli barátja, Moritz Melchior és felesége otthonában halt meg. Röviddel halála előtt konzultált egy zeneszerzővel, hogy írjon zenét a temetésére a következő kikötéssel: "A legtöbb ember, aki mögöttem sétál majd, gyerek lesz, ezért az ütemnek tartania kell az időt a kis lépésekkel."
Testét a Assistens Kirkegardban helyezték örök nyugalomra, Koppenhága Norrebro nevű részén. Halála idején nemzetközi kincsnek számított. A dán kormány fizetett neki egy éves ösztöndíjat "nemzeti kincsként". Még halála előtt tettek lépéseket egy nagy szobor elkészítésére, amellyel August Saabyet bízták meg. Ez a tiszteletére készült szobor ma a koppenhágai Kongens Have-ban látható (a rosenborgi kastély kertjében).

ÖRÖKSÉGE

Andersen történetei más klasszikusok alapjait fektették le. Ilyen klasszikus a Szél lengeti a fűzfákat Kenneth Grahame-től és a Micimackó A.A. Milnétól. A technikát, miszerint élettelen tárgyakat, mint a játékokat életre kelt (A kis Ida virágai) szívesen használták később más írók is, mint Lewis Carroll vagy Beatrix Potter.

Április 2.-át, Andersen szülinapját ma Nemzetközi Gyermekkönyvnapként ünnepeljük. A 2005-ös év "Andersen Év" volt Dániában, így az író születésének 200. évfordulóján az egész világ ünnepelte munkásságát. Dániában egy jól látogatott "egyszer az életben" műsort állítottak színpadra a koppenhágai Parken Stadiumban, hogy az írót és történeteit ünnepelje.

2006 végén egy 13 millió dolláros vidámpark jött létre Sanghajban, amely Andersen meséin és életén alapul. A mesékhez kapcsolódó multimédiás játékok és kulturális versenyek állnak a látogatók rendelkezésére. Azért Andersent választották, mert állításuk szerint ő "egy kedves, keményen dolgozó ember volt, aki nem félt a szegénységtől". A Funabishi nevű japán városban szintén található egy vidámpark, amely Andersenről kapta a nevét.

Az USA-ban számos Andersen-szobor található, köztük egy a New York-i Central Parkban, a chicagói Lincoln Parkban és Solvangben (egy kaliforniai város, amit a dánok alapítottak). A Kongresszusi Könyvtár Ritka könyvek és különleges gyűjtemények osztályán Andersennel kapcsolatos anyagok tömkelege található, melyeket egy dán-amerikai színész, Jean Hersholt adományozott a könyvtárnak. Különös figyelmet érdemel Andersen egyik eredeti vázlatfüzete, melyet a fiatal Jonas Drewsennek készített.

Filmek
1952-ben készítettek egy filmet Hans Christian Andersen címmel. Bár a filmet Andersen élete és irodalmi öröksége inspirálta, történelmileg és életrajzilag sem pontos. A következő felirattal kezdődik: "Ez a történet nem az ő életét meséli el, csak egy tündérmese a tündérmesék nagyszerű szövőjéről." Egy sokkal pontosabb életrajzi film lett a 2003-as Hans Christian Andersen: My Life as a Fairy Tale, melyben Kieran Bew alakítja az ifjú írót.

Andersen egy fontos szereplőt alakít a Disney A kis hableány TV sorozatának "Metal Fish" című epizódjában. Az, hogy ő ihlette a rajzfilmet, bebizonyosodik, hiszen találkozik a mese főszereplőjével, Ariellel.

1966-ban a Rankin/Bass Productions The Daydreamer címmel készített egy fantasy filmet, ami a fiatal Hans Christian Andersent ábrázolja, ahogyan megfogalmazza a később megírt történeteit.